:
:

Fotó: Nagy Gábor Sándor / DVTK.eu
Átfogó interjút adott a DVTK HUNTHERM hivatalos honlapjának Magyar Gergely vezetőedző.
A beszélgetésből kiderül, hogy a diósgyőriek augusztus 17-én kezdik a felkészülést az új évadra.
„Augusztus 17-én kezdjük meg a felkészülést, délelőtt a DVTK Medicalban különböző orvosi és teljesítménydiagnosztikai vizsgálatokkal. Az első közös edzésre este 19 órakor kerül sor a DVTK Arénában. Előreláthatólag nyolc játékossal kezdjük meg a munkát: öt felnőtt- és három utánpótláskorú kosárlabdázóval. A keret többi tagja a válogatottaknál teljesít szolgálatot, így ők az ottani elfoglaltságaikat követően csatlakoznak majd a csapathoz.” – fogalmazott a szakvezető, aki azt is elmondta, hogy teljes kerettel várhatóan szeptember közepétől tudnak dolgozni.
„A felkészülésünket ebben a szezonban nehéz lenne klasszikus szakaszokra bontani, hiszen a teljes kerettel várhatóan csak szeptember elején vagy közepén tudunk majd együtt dolgozni, amikor véget ér a világbajnokság. Emiatt a felkészülés első időszakában elsősorban az egyéni képzésre és a játékosok személyre szabott fejlesztésére helyezzük a hangsúlyt, nem pedig a klasszikus csapatedzésekre.” – hangsúlyozta Magyar Gergely, majd hozzátette: a Kolozsvár és a Cegléd elleni felkészülési mérkőzések jelenleg a biztosak. Várhatóan legalább az egyik találkozó nyílt kapus lesz. A nyílt edzés lehetőségére is nyitott a vezetőedző, ugyanakkor ezt elsősorban a teljes keret összeállását követően tudja elképzelni.
A DVTK-nál Völgyi Péter elmúlt szezonban látott stábjához képest egy változás történt: Tullner Krisztián az utánpótlásban kapott nagyobb szerepet és feladatkört, így a felnőttcsapat szakmai stábjának munkájában a továbbiakban nem tud részt venni. Ezt leszámítva minden pozícióban a tavalyi stáb tagjai folytatják a munkát.
Hogy milyen játékstílust szeretne meghonosítani Magyar Gergely?
Mindig arra törekedtem, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a gyors játék és a felállt védelem elleni szervezett támadójáték között. Úgy gondolom, hogy felállt védelem ellen egyre nehezebb tiszta, üres helyzeteket kialakítani, hiszen a legtöbb csapat nagyon szervezetten védekezik. A hárompontos vonal kitolásával annak idején ráadásul a pálya is valamelyest beszűkült ebből a szempontból.
Én kifejezetten szeretem azt a játékot, amikor gyorsindításokból emberfölényes helyzeteket tudunk kialakítani, vagy egyszerűen gyors kosarakat tudunk szerezni. Ugyanakkor fizikálisan nagyon nehéz ezt az intenzitást negyven percen keresztül fenntartani, különösen NB I-es vagy Euroliga-szinten. Éppen ezért a megfelelő egyensúly megtalálása lesz az egyik legfontosabb feladatunk.


