:
:
Szombaton 12 óra 30 perctől Ausztrália ellen folytatja szereplését a magyar válogatott. Ismerkedjünk meg riválisunkkal.
Az isztambuli csoportban az ausztrál az a válogatott, mely már biztosan résztvevője lesz a berlini világbajnokságnak. Tavaly nyáron az Ázsia-bajnokság megnyerésével kvalifikáltak. A 2017-es Ázsia-bajnokság óta versenyez abban a mezőnyben Ausztrália (előtte rendeztek külön Óceánia-bajnokságot) és most először értek fel a csúcsra. A tornán ráadásul kétszer is megverték Japánt, előbb a csoportkörben, majd a döntőben 88-79-re.
A tavalyi kontinenstornán aranyérmes gárdából heten (Stephanie Reid, Cayla George, Isobel Borlase, Zitina Aokuso, Alexandra Fowler, Alex Wilson és Chloe Bibby) vannak itt most. Hozzájuk öt WNBA játékos csatlakozott, Jade Melbourne, Steph Talbot, Alanna Smith, Ezi Magbegor és Sami Whitcomb. Ezen felül fontos kiemelni, hogy Kínában Paul Goriss irányította a gárdát, miután Sandy Brondello szövetségi kapitány WNBA-s kötelezettségeknek tett eleget. Ezúttal Brondello itt lehet a gárdával, mely – ez természetesen szubjektív megítélés – talán a jelenleg elérhető legerősebb ausztrál keret.
Természetesen egy olyan riválisról van szó, mely más célokért versenyez, mint hazánk. A párizsi olimpia bronzérmesei. Ne menjünk messzebb, az elmúlt két világbajnokságon is dobogón álltak. Egészen addig, amíg a párizsi döntőben a franciák el nem vitték egylabdás végjátékig a meccset, körülvette Ausztráliát az a mítosz, hogy az egyetlen gárda, amelyik egy tökéletes napon képes lehet kiélezett tétmeccset kialakítani az Egyesült Államokkal.
Isztambulban is megmutatták az első két fordulóban ezeket az erényeket. Argentínát 91-65-re, Japánt 81-71-re győzték le. A legeredményesebbjeik Ezi Magbegor, Isobel Borlase és Sami Whitcomb. Tavaly az Ázsia-bajnokságon Cayla George volt a csapatkapitány. Most ezt a posztot újra Whitcomb tölti be. A korábban Sopronban is klasszist teljesítményt nyújtó Ezi Magbegor két évet töltött Prágában, a csehekkel Euroligát is nyert. Az idei szezonban pedig az Unrivaled küzdelmeiben vett részt.
A csapatstatisztikához sokat hozzátenni nem kell. Ausztrália a legeredményesebb alakulat a tornán, mérkőzésenként átlagosan 86 pontot szereztek eddig. A mieink kereken 65 pontos átlaggal a 4. helyen állnak a hatcsapatos mezőnyben. Az ausztrálok kiváló, 48,5%-os hatékonysággal dobnak mezőnyből, így jelenleg a legjobbak Isztambulban ebben a mutatóban. A mieink mutatója 38,6% (3. hely). A hárompontosokat 36,1%-kal dobja Ausztrália, míg a válogatottunk mindössze 24,4%-os hatékonysággal kísérletezik távolról.
A tornán két meccs alapján Ausztrália dominálja a légteret, 45 lepattanóval meccsenként, de a mieink is kifejezetten erősek a 41 lepattanós átlagukkal. Ez a két legjobban passzoló gárda a mezőnyben. Ausztrália meccsenként 24 gólpasszt oszt ki, eközben a válogatottunk is kiválóan járatja a labdát, 21-es átlaggal rendelkezünk.
Érdekes erőfelmérő előtt állnak a magyar lányok, tanulságos lesz látni, hogy milyen erényeink érvényesülnek ilyen kaliberű rivális ellen.
Játékoskeretek:




