:
:
Mozgalmas nap lesz kedden a bajnoki rájátszásban. A Sopron-Gyõr elõdöntõ elsõ felvonása és a ZTE-DVTK negyeddöntõ sorsdöntõ harmadik meccse mellett a Cegléd és a PEAC között már az 5-8. helyért zajló küzdelmek is elrajtolnak.
Nem könnyû felvezetni egyik esztendõben sem egy helyosztó párharcot. Itt már sokkal kevésbé van jelentõsége az eddigi statisztikáknak, eredményeknek. Sokkal inkább a pillanatnyi forma és az a döntõ, hogy melyik párharcban melyik csapat milyen motivációt talál. Az az egy biztos, hogy motiváció terén a Cegléd és a PEAC oldalán nem lesz gond és ez a legfontosabb. Látva a szezon ívét, mindkét fél számára jó eredmény lenne az elsõ hatba kerülés. Olyan eredmény, amiért érdemes még az évad ezen késõi szakaszában is küzdeni, hajtani.
A két gárda õszi meccsét a Cegléd, a télit a PEAC nyerte. Mindkét alkalommal hazai gyõzelem született tehát. Az elsõ találkozóra viszont még szeptember 30-án került sor, így azóta mindkét keret változott. A másodikra pedig január 5-én, akkor a PEAC-nál már ott volt Rasheed Rita, de a ceglédi együttesben még nem állt rendelkezésre a téli igazolás Shayla Cooper. A helyosztón a CEKK lesz pályaelõnyben, miután az alapszakasz tabelláján a hatodik helyet szerezte meg, miközben a PEAC a hetedik lett. A párharc az egyik fél második gyõzelméig tart.
A statisztikai összehasonlításnak ugyan kisebb a jelentõsége, de általánosságban elmondható, hogy az egész szezonban mindkét szakmai stáb ugyanazzal a problémával küzdött. Szûkösek a variációs lehetõségek, így amíg a kulcsemberek ereje engedte bárkivel, bárhol felvették a versenyt akár a ceglédiek, akár a pécsiek eredménysorát nézve. Amikor azonban kiütköztek a riválisokkal szemben rotációs téren a különbségek, akkor nagyobb valószínûséggel vereség lett a vége. Érdekes lesz majd figyelni, hogy hasonló karakterû ellenfél ellen melyik oldal játéka érvényesül jobban.
Nem csak a rotációs lehetõségek terén mutatnak hasonló erényeket a gárdák. A Cegléd és a PEAC is a középmezõny azon tagjai közé tartozik, melyek szervezetten védekeznek, miközben még erõsebb riválisok ellen is jól szedik a lepattanókat. Emiatt fordulatos párharc kerekedhet. A két csapatnak a rájátszásokat tekintve van közös múltja. Két évvel ezelõtt az 5. helyért vívtak helyosztó párharcot. Akkor a PEAC szerezte meg az elõkelõbb pozíciót. Tavaly pedig negyeddöntõs riválisok voltak, akkor a sorsdöntõ harmadik meccsen a pécsi sikerével a Cegléd lépett tovább a négy közé.
