Hirdetés
Magyarország

Az 5. fordulójához érkezik az alsóházi rájátszás



:

:

Hirdetés

Pénteken és szombaton rendezik az alsóházi rájátszás utolsó előtti, 5. fordulóját. Matematikailag is eldőlt minden pozíció sorsa, tehát a VBW CEKK Cegléd a 9., az ELTE-BEAC Újbuda a 10., a PINKK Pécsi 424 a 11., míg a ZTE NKK a 12. pozícióban zár.

Pénteken 18 órától a ZTE NKK fogadja az ELTE-BEAC Újbudát. A tét nélküli mérkőzéseken itt a szezon végén mindig az aktuális forma a meghatározó, illetve az, hogy ez a speciális versenyhelyzet és felszabadultság mit hoz ki egy-egy közösségből. Emlékezhetünk a BEAC múlt heti kozármislenyi teljesítményére, amikor már színmagyar csapattal 16 triplát értékesített 21 kísérletéből. A ZTE számára külön motivációt adhat, hogy megszerezze első győzelmét. A két légiósát már elengedő Cegléd ellen közel volt ehhez. Ambrus Péter munkáját nehezíti Mányoky Judit sérülése, illetve az, hogy Gabriela Saad turista-vízuma lejárt és már nem tud segíteni a csapatnak.

Szombaton 18 órától a VBW CEKK Cegléd fogadja a PINKK-Pécsi 424 alakulatát. A ceglédiek Tinara Moore és Mariona Ortiz nélkül is nyertek Zalaegerszegen, így továbbra is veretlenek a play-out során. Gorjanácz Ágnes, Szirony Dorina és Kobolák Cintia ponterős játékkal lépett fel. A PINKK a zalaegerszegi sikere után hazai pályán kapott ki a BEAC-tól, mely az előbb kiemelt triplamutatójával uralta azt az összecsapást. Nagy kérdés, hogy a CEKK ellen is tud-e a lepattanókban riválisa fölé kerekedni, ahogy tette ezt a BEAC ellen. A ceglédieknek ugyanis ezen a téren már Zalaegerszegen is akadtak problémái. A két csapat március végén találkozott legutóbb Kozármislenyben, akkor 77-64-re nyert a CEKK a 29 pont, 15 lepattanós Tinara Moore dupla-duplájával.

Menetrend

Április 16., péntek

18:00 ZTE Női Kosárlabda Klub – ELTE BEAC Újbuda

Április 17., szombat

18:00 VBW CEKK Cegléd – PINKK-Pécsi 424

Fotó: Girgász Péter / ELTE-BEAC Újbuda

Hirdetés