:
:
A magyar válogatott remek játékkal, végig vezetve 77-60-ra legyõzte Törökországot Sopronban az U18-as Európa-bajnokságon. Ezzel a lányok az 5. helyért játszhatnak vasárnap, ahol az ellenfél a belga-olasz párharc gyõztese lesz.
Az 5-8. helyért zajló csatározások alkalmával mindig óriási kérdés, hogy a negyeddöntõk vesztesei miként tudnak felpörögni. Itt Sopronban speciális a helyzet, hiszen az U19-es Világbajnokság kvalifikációja szempontjából komoly tétje van ezeknek a találkozóknak is. A magyar lányok kiválóan kezdtek, Studer és Gereben egy-egy triplájával 6-0-ra vezettünk 40 másodperc után. Már a testbeszéde is arról árulkodott a csapatnak, hogy nagyon akarják a sikert a mieink. Koncentrált, pontos, gyors játékot láttunk. Három perc elteltével 10-0-ra vezettünk. A törökök ezt követõen még rendezték a soraikat és 12-8-ra felzárkóztak, de az egész mérkõzést tekintve ez volt a legszorosabb mérkõzésállás. Az elsõ negyedet Juhász Dorka triplája zárta le, aki ezzel már a 7. pontját szerezte és így 21-14-re mentünk.
Fotó: FIBA
A második etapot Kányási duplája indította útjára. Ezt követõen a törökök igyekeztek kemény, helyenként talán túl kemény védekezéssel is megtörni a mérkõzés lendületét. Egy kicsit lassabb, töredezettebb mederbe terelni a találkozót. Ezen tervük azonban csak idõlegesen sikerült. 23-18-as állásnál következett az a három perc, amely alapjaiban meghatározta a mérkõzés képét. Ez idõ alatt ugyanis 15-2-es sorozatot csináltak a mieink és 38-20-ra léptek el. A félidei statisztika hûen tükrözte a két csapat között a különbséget. A mieink 51%-al dobtak mezõnybõl, nyertük a lepattanócsatát és mindössze 4 eladott labdánk volt. A félidõ hajrájában Gereben indításos ziccere után 42-21-nél kétszer annyi pontot számlálhattunk, mint riválisunk. Végül 44-23-ról indultak pihenõre a csapatok.
Fotó: FIBA
Ahogy az minden ilyen nagy különbséget hozó meccs során lenni szokott, a hátrányban lévõ gárda a harmadik negyed elején igyekezett látótávolságba kerülni. A törököknél ez abban mutatkozott meg, hogy védekezésben zónára váltottak, míg támadásban megszerezték az elsõ triplájukat és a legjobbjuk Güner még több egyéni megoldást vállalt. Ennek eredményeként egészen 51-39-re zárkóztak fel. Balogh Judit ekkor idõt kért. A helyszínen féltettük a csapatot, hogy fizikálisan az orosz meccs nem múlt el nyomtalanul és esetleg a folytatásban ez visszaköszönhet. Szerencsére nem így történt. Török Ági, Lelik Réka és Mérész Beatrix pontjaival ismét a 20 pontot közelítette az elõny. Gereben triplájával pedig 63-41-nél a 20 egységet át is lépte a különbség.
Fotó: FIBA
A záró szakasznak 63-43-ról vágtak neki a csapatok. Itt már nem volt kérdés a gyõztes kiléte. Két eladott labda után még 68-53-ra felkapaszkodott riválisunk. Ekkor Balogh Judit egy gyors idõkéréssel rendezte a sorokat. A különbség 15-20 pont között állt be. Az utolsó 5 percben már lehetõséget kaptak az eddig kevesebb idõt pályán töltõ játékosok. A magyar válogatott jó teljesítménnyel harcolta ki annak a lehetõségét, hogy vasárnap az 5. helyért játszhat. Juhász Dorka 15, Török Ági és Gereben Lívia 12-12 pontot szerzett.
Fotó: FIBA
Eredmény
Törökország U18 – Magyarország U18 60-77 (14-21, 9-23, 20-19, 17-14)
Statisztika
