Hirdetés
Magyarország

“Az akaraton túl, az összefogás az, ami újból átlendített bennünket a legnehezebb pillanatokon”



:

:

Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata

Hirdetés

Múlt héten a Vasas Akadémia a Ludovika-FCSM Csata 2-0-s legyőzésével harcolta ki annak a lehetőségét, hogy az 5. helyért küzdhet a bajnokságban. A kedden a kezdődő párharc előtt a Vasas SC honlapján Tóth Orsolya értékelt.

A Vasas két teljesen ellentétes mérkőzést nyert meg. A Ludovika Arénában 100-85-re múlták felül a Csatát, Pasatéten pedig 65-62-re.

Edzőnk, Milos Pavlovic, már a nyitómeccset követően felhívta a figyelmet arra, hogy a hosszú párharcra is fel kell készülni. A Ludovikán ugyan a védekezésünk nem jött össze, de fantasztikus dobóformát fogtunk ki, és egy nagyon változatos, színvonalas mérkőzésen nyertünk. A szerdai pont ellentétes képet mutatott, nagyon küzdelmes csatában nehezen találtunk be a kosárba, amit jó védekezéssel ellensúlyoztunk. A siker szempontjából nagyon fontos elem volt, hogy a Csata kulcsjátékosait időről-időre ki tudtuk kapcsolni a játékból. Bevallom őszintén, belőlem is nagyon sokat kivett Dean semlegesítése. De egyébként is végig úgy éreztem, hogy mindkét oldalon fáradt játékosok állnak egymással szemben.

– nyilatkozta a Vasas SC honlapjának Tóth Orsolya.

A második találkozón a félidő hajrájában Papp Diát, a Vasas irányítóját kiállították.

“A félidőben Dia arra kért minket, hogy ne adjuk fel, ezt a helyzetet most így kell megoldanunk, ő ott lesz a folyosón és szurkol nekünk.  Azt hiszem, hogy mi egyszerűen jobban akartunk nyerni. A szívünk vitt minket tovább, a végén már a fáradtságot sem éreztem, csupán a győzelem járt a fejemben. A találkozó elején sajnos nekem elég rosszul mentek a dobások, a hajrában azonban tudtam olyan kosarakat szerezni, amelyekkel segítettem a csapatot. A siker szempontjából azonban nem én számítok, hanem a közösségünk, amely ismét bizonyította erejét. Az akaraton túl, az összefogás az, ami újból átlendített bennünket a legnehezebb pillanatokon.” – idézte fel ezt a pillanatot Tóth Orsolya.

A teljes riport IDE KATTINTVA olvasható.

Hirdetés