Hirdetés
Magyarország

Az alapszakasz hajrája előtt a Vasas – Milos Pavlovicsot kérdetük



:

:

Hirdetés

Két fordulóval az alapszakasz vége előtt reális esélye van a Vasas Akadémiának a rájátszásba kerülésre. A következő időszak nagy feladataira készülve Milos Pavlovic, vezetőedzőt kértük egy kis helyzetértékelésre.

Utoljára január elején volt alkalmunk hosszabban beszélgetni. Azóta három győzelem és négy vereség a mérlegetek. Hogy értékeled az elmúlt heteket?

Kihoztuk a legtöbbet, amit lehetett. Ha figyelembe vesszük a sérüléseket és mindent, ami eddig hátráltatott minket, akkor azt tudom mondani: nagyjából mindent, ami nyerhető volt, azt elértük. Amikor veszítettünk, akkor is a végsőkig küzdöttünk. Természetesen a vereségekkel nem lehetünk elégedettek, de ha azt kérdezed, hogy ebben a helyzetben elérhettünk volna-e többet, abban nem vagyok biztos.

A fiatal játékosaink napról napra többet mutattak, fejlődtek. Ezzel a 10 bajnoki ponttal így ennek tükrében elégedettek lehetünk. A vereségekkel természetesen nem, de egy centerrel, illetve később Dia hiányában ezt lehetett reálisan elérni. Két mérkőzünk van az alapszakaszból, majd play-off vagy play-out. Nincs még vége a szezonnak és versenyben vagyunk a legjobb nyolc eléréséért. Az elsődleges célunk a fiatalok fejlesztése, de meg kell próbálni bejutni a legjobb nyolc közé.

Fotó: Vasas Akadémia

Ahogy említetted, reális esélyetek van a nyolc közé jutásra. Mit jelentene ez a Vasasnak?

Hogy mit jelentene? A legjobb nyolc elérése egy olyan cél teljesítése lenne, amit a szezon előtt kitűztünk magunk elé. Egy ilyen eredmény emeli az önbizalmat, megerősítené, hogy jó munkát végzünk. Tapasztaltabb játékosokkal, több légióssal találkozhatnánk. Elsősorban ezt adná nekünk a rájátszás. Másik oldalról a legfiatalabb csapatként érnénk el mindössze egy profi légióssal, ami óriási eredmény egy olyan erős bajnokságban, mint a magyar. Nyerni például a Csata ellen, egylabdás meccset játszani a TFSE-vel, 10 pont környékén lenni a Győrrel, tisztesen helytállni a Sopron ellen, olyan csapatokkal versenyképesnek lenni, amelyek nagyobb költségvetéssel dolgoznak, több rutinosabb játékosuk és hosszabb kispadjuk van, az nagyon sokat jelent nekünk.

Ha bejutunk a rájátszásba, akkor nyolcadikként fogjuk megtenni és a Sopronnal fogunk mérkőzni. Akkor az egyben egy lehetőséget is adna, hogy Európa egyik legjobb csapata ellen még minimum két alkalommal pályára lépjünk. Egy új esély a tapasztalatszerzésre és a fejlődésre. Már nem lehetne minket kiscsapatként kezelni. A fiatalok motivációjának is fontos lenne és megerősítése az elvégzett munkának. Erre vagyok a legbüszkébb. A posztjukon a legjobbak, a legmagasabban jegyzett légiósok ellen játszhatnak. Nem biztos, hogy mindig nyerni fognak, de megnehezíthetik a dolgukat, sikerélményeket szerezhetnek.

Fotó: Vasas Akadémia

A múlt héten jelentette be a klub, hogy Papp Dia térdét műteni kell. Mekkora változást hoz a kiesése?

Nagyon sokat. Az elsőszámú irányítónk vált ki. Csapatsportról van szó és nem szeretek egy játékost kiemelni, a legfontosabbnak nevezni, de egy fiatal csapat esetében elveszíteni a kezdő irányítónkat, nem egyszerű. Nem csak a mérkőzéseken, de az edzéseken is sok mindenen változtatnunk kellett, hogy helyettesítsük. A játékunk nem ugyanaz nélküle, mint vele.

A Magyar Kupa miatt kéthetes bajnoki szünetre került sor. Mivel töltöttétek ezt az időszakot?

A fiatalokkal több egyéni képzés volt, de egy kis pihenő is belefért mindenkinek. Ahogy mindig is mondtam, számunkra az elsődleges a játékosok fejlesztése. Nem sokat foglalkoztunk a taktikával. Inkább egy egyéni megközelítést alkalmaztuk az edzésekhez, a mérkőzésekre való felkészüléshez, ahhoz, ahogy azokon játszani szeretnénk.

Két nagyon kemény mérkőzés vár ránk. Különösen a Győr ellen, akik a kupán nem érték el azt, amit szerettek volna. Így 10 napjuk volt felkészülni és biztosan meg akarják mutatni, hogy ami múlt héten történt, az csak kis baleset és emiatt különösen nehéz lesz nekünk szombaton. Egyébként sincs könnyű mérkőzés és ennek így is kell lennie. Ha nem lennének rendszeresen kihívások, mindig a komfort zónánkban mozognánk, akkor nem is fejlődnénk. Meg kell küzdenie minden labdáért, minden passzért, minden dobóhelyzetért. Csak így lehet napról napra előrébb lépni. Számunkra a legfontosabb, hogy van időnk és mi innen már csak nyerhetünk.

Fotó: Vasas Akadémia

Volt alkalmam látni azt a mérkőzést. Szerintem nagyon jól tartottátok magatokat januárban a Győr ellen. Lehet ezt a tapasztalatot hasznosítani szombaton?

Igen, kifejezetten jó mérkőzést játszottunk. A vége előtt 4-6 perccel még két labdabirtoklás volt csak a különbség. Utána érvényesítették a fölényüket. Amikor ilyen kaliberű csapattal játszunk, akkor minden hibát megbüntetnek. Egy perc alatt kaptunk egy triplát és két ziccert értékesítettek. Ez volt a döntő és a végén ez adta a különbséget az eredményben.

Remélem, hogy tudjuk hasznosítani ezt a tapasztalatot, de egy teljesen másik mérkőzés lesz az előttünk álló. Ha egy kicsit tudat alatt lebecsültek minket az elsőn, akkor most biztosan nem fognak. Nálunk pedig nem lesz Budácsik Dorka és Papp Dia, így természetesen favorit a Győr. Sehova nem megyünk feltartott kézzel, sem Győrbe, de még Sopronba sem. Szeretnénk megmutatni a karakterünket, végig küzdeni és a legjobbunkat nyújtani, abból kihozni a legtöbbet, amit az ellenfél enged. Ez az a hozzáállás, amit szeretnénk átadni a játékosoknak. Nem helyezünk nyomást senkire. Az egyetlen elvárás, hogy próbáljanak mindent kiadni magukból, amikor pályára kerülnek.

Fotó: Vasas Akadémia

Hirdetés