Hirdetés
Magyarország

Az alapszakasz hajrájában és a Magyar Kupa előtt a Győr – interjú Török Ágival



:

:

Hirdetés

Két fordulóval a vége előtt az UNI-Győr – MÉLY-ÚT a tabella második helyén áll az alapszakaszban 17 győzelemmel és 3 vereséggel. A Magyar Kupa nyolcas döntőjét megelőzően Török Ágival, a győriek csapatkapitányával beszélgettünk a szezon eddigi alakulásáról.

Egy elveszített bajnoki rangadó után beszélgetünk, mégis gratulációval kezdeném. Remekül helytálltatok a Sopron ellen, különösen a csapat tartását lehet dicsérni. Volt egy kritikus pont a szemszögetekből 60-45-nél, de abból is vissza tudtatok jönni.

Köszönjük szépen! Kevés olyan vereség van, ami után az ember nem jön le rossz érzésekkel a pályáról. Az a szombati abszolút ilyen volt. Nincs okunk szégyenkezni. Sikerült egészen jól helyt állni egy olyan kiváló csapat ellen, mint a Sopron.

Már többször is bebizonyítottuk a szezon során, hogy mentálisan nagyon erős társaság jött össze idén. Mindegy, hogy mennyivel vezet az ellenfél, nem adjuk fel. Ezt a szombati meccs is megmutatta, duplán büszke vagyok a lányokra.

A közepébe vágtunk, de egy kicsit kanyarodjunk vissza a válogatott szünetre. Hogy telt az összetartás és milyenek az érzéseid azok után, hogy nem jutottunk ki az Eb-re?

Érdekes kettőség van bennem, mert az alatt a másfél hét alatt, ami az összetartással telt, nagyon magas szintű munkát végzetünk. Koncentrált volt a felkészülés, nagy energiákkal dolgoztunk a szlovákok elleni meccs előtt. Még úgy is, hogy tisztában voltunk azzal, nem a mi kezünkben van a sorsunk. Próbáltuk a legtöbbet kihozni abból a meccsből és a lehető legnagyobb különbséggel nyerni.

Sajnos az előzőekben elveszített meccsek miatt szombatig tartott az igazulás. Végül nem sikerült kijutni, ami hatalmas szomorúság. Ilyen a sport, de a korábbi eredmények miatt már számítani lehetett erre. Ezek után nem tehetünk mást, mint lehajtott fejjel dolgozunk tovább és megpróbálunk a következő selejtezőben olyan teljesítményt nyújtani, hogy kétség ne férjen a kijutásunkhoz.

Azért is lehet szempontodból kettős ez a selejtező-sorozat, mert ebben a másfél évben léptél szintet a válogatottban.

Igen, én ebben a selejtező-sorozatban kerültem be először a szűkített keretbe. Már pár éve a bő keretnek tagja voltam, de most Székely Norbert megszavazta a bizalmat és pályára is kerültem, amiért nagyon hálás vagyok. Nagy megtiszteltetésként éltem meg és a jövőben is igyekszem segíteni a csapatot, ahol csak tudom. Azon leszek, hogy egyénileg is jobb teljesítményt nyújtsak és csapatként is minél jobb eredményt érjünk el.

Fotó: FIBA.Basketball

Hosszú szünet folytatódott február közepén bajnokság. Mennyire lehetett érezni a kihagyást a csapaton?

Mi a TF elleni mérkőzéssel tértünk vissza a szünet után. Nagyon heterogén volt a csapat. Többen a válogatottnál kaptak lehetőséget, az amerikai légiósaink hazamentek, az otthon maradókra egyéni képzés várt. Sokan voltunk sokfelé.

Azon a TF elleni meccsen, amit már említettem, úgy éreztem, hogy nem nagyon találtuk meg a ritmust. Ezért is tűnhetett az egy szenvedősebb mérkőzéseknek. Utána viszont jó volt látni, ahogy teltek a napok és minél többet edzettünk együtt, annál inkább tértünk vissza régi önmagunkhoz. Azt mondhatom, hogy most már jó úton haladunk!

Január közepén nemzetközi porondon is kipróbálhattátok magatokat a hazai rendezésű Európa Kupa buborékban. 

Tapasztalatszerzés szempontjából nagyon jó volt az a hét. A lebonyolítás a vírushelyzet miatt olyan volt, amilyen. Három meccsen dőlt el a csoportból való továbbjutás. Ha hagyományos oda-visszavágós rendszer lett volna, akkor lehet, hogy kevésbé lep meg minket a Kayseri csapata. Ha egyet ki kell emelni, akkor azon ment el a továbbjutás. Voltak pozitívumai is annak az egy hétnek, megvertük az ukrán csapatot, jó meccset tudtunk játszani a Szekszárddal.

Ahogy Dalma is mondta, nekünk ebből tanulnunk kell. Építkezünk tovább, megnézzük, hogy azokon a nemzetközi mérkőzéseken milyen hibák jöttek ki és azon leszünk, hogy ezek még egyszer ne forduljanak elő. Mindent megteszünk azért, ha jövőre ismét Európa Kupában tudunk szerepelni, akkor továbbjussunk a csoportból.

Akkor benne voltatok a bajnoki meccsek győzelmi sorozatába. Fogalmazhatok úgy, jókor jött, hogy egy kicsit más versenyhelyzetet is megtapasztalhattatok?

Ebben teljesen igazad van. Eddig a bajnokságban álomszerű szezont futunk. Ott az Európa Kupás héten pár nap leforgása alatt annyi vereséget szenvedtünk, mint addig a bajnokságban összesen. Egy kicsit visszarántottak minket a földre azok a mérkőzések. Azt kell, hogy mondjam, a bajnokság és a kupa szempontjából jól is jött az a két kis pofon.

A Magyar Kupa ritmusa hasonló lesz.

A lebonyolítás szempontjából hasonló lesz a Magyar Kupa, de mi most nem gondolunk három meccsre. Mindenki nevében beszélhetek, hogy a szerdai mérkőzésre gondolunk először. A kupában nem férnek bele hibázási lehetőségek. A negyeddöntőre koncentrálunk és azt szeretnénk megnyerni. Ha ez sikerül, onnantól lehet előrébb gondolkozni.

Az Aluinvent DVTK-val mérkőztök a négy közé jutásért. A két csapat december elején másfél hét alatt lejátszotta a két bajnokiját. Vissza lehet nyúlni azokhoz a felkészülés alatt? 

Mindenképpen vissza fogjuk nézni azokat a mérkőzéseket. Már Keyona Hayes is erősítette a csapatukat, aki pontokban és minden más téren is meghatározója játékuknak. Valamennyire lehet alapozni azokra a meccsekre, de nyilván változott a játékuk. Ahogy mi is, ők is tudtak több időt együtt edzeni, volt válogatott szünet. Meglátjuk, hogy mit fog hozni a szerdai mérkőzés.

Fotó: FIBA.Basketball

Az elmúlt két mérkőzésen 15 pontot értél el, de talán a 20 feletti teljesítmény-index az igazán kiemelkedő. Volt valamilyen extra változás a játékban?

Nyilván többek mellett nekem is jól kijött a lépés az általad említett meccseken, de a mi csapatunk abban jó, hogy több olyan játékosunk is van, akik hozzá tudnak tenni extrát. Többeknek is benne van ez az úgynevezett plusz teljesítmény a játékában. Az, hogy kiből jön ki, az az adott nap kérdése. Most nekem jött ki a lépés, de mindig minden meccsen meg tudjuk találni azt az két-három embert, akinek hasonlóan jó napja lehet és velük tudunk meglepetéseket hozni.

Mekkora változás, hogy 30 perc feletti játékossá váltál?

30 perc felett játszani mentálisan és fizikálisan is megterhelő. Egy-egy szorosabb meccsen a legvégén is fent vagyok a pályán és akkor kell a legjobb döntéseket hozni. Ez a szezon egy hatalmas tanulási folyamat számomra ilyen szempontból is.

Érzem magamon, hogy teljesen más az, hogy az ember az első öt percben milyen döntéseket hoz és hogyan kosárlabdázik, illetve az, ha ezt az utolsó öt percben kiélezett helyzetben kell megtennie. Szerencsére megkaptam a bizalmat a stábtól és a menedzsmenttől, így tudok tanulni. Hétről hétre igyekszem fejlődni és kihozni a maximumot a helyzetből.

Megtapasztalod a Győrrel a két végletet. Tavaly ilyenkor már csak az eredmények szépítéséről szólt ez az időszak a kevésbé sikeres hónapok után. Most élcsapattá léptetek elő. Mekkora változás ez belülről?

Lélektanilag ég és föld a különbség a tavalyi és az idei szezon, illetve a Magyar Kupa előtti várakozások között, ezt biztosan állíthatom. Hatalmas munka van amögött, hogy olyan helyzetbe kerültünk, hogy ránk esélyesként tekintenek és már úgy lépnek pályára ellenünk, hogy nagy skalp megszerezni a győzelmet.

Mivel minden mérkőzés egy új nap, egy új szituáció, így meccsről meccsre bizonyítanunk kell. Nem vagyunk az a sztárokkal felszerelt extra csapat, amelyik ha felmegy a pályára és ha stabilan hoz egy erős átlagot, akkor jó eséllyel megszerzi a győzelmet. Minden győzelemért keményen meg kell dolgozni. A Magyar Kupára is az a jelmondatunk, hogy nem lehet az eddigiekből kiindulni és kőkemény munkát kell beletenni, hogy sikeresek legyünk.

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés