:
:
Pénteken és szombaton öt mérkõzéssel folytatódnak a hazai élvonal küzdelmei, a 21. fordulóra kerül sor. Rövid beharangozó.
Pénteken az Atomerõmû KSC Szekszárd egy újabb lépést tehet az alapszakasz megnyerése felé. A BEAC Újbuda együttese látogat a tolnai megyeszékhelyre. A szekszárdiak az elmúlt fordulóban egy kulcsfontosságú rangadót nyertek Miskolcon. A BEAC-nak viszont nem sikerültek jól az elmúlt hetek, sem Zalaegerszegen, sem hazai pályán a PEAC ellen nem tudta aktuális riválisa életét megnehezíteni. A Szekszárdnak a Magyar Kupára, a BEAC-nak pedig az alsóházi rájátszásra való felkészülés szempontjából lehet hasznos a péntek esti összecsapás.
Szorosabbnak ígérkezik a másik pénteki meccs, melyen a PEAC-Pécs vendége az Aluinvent DVTK lesz. A pécsiek hazai környezetben a Sopront és a Gyõrt is megszorongatták korábban. A DVTK a gyõri sikere után hazai pályán a Szekszárddal vívott egy pontszegény, de hajtós, küzdõs meccset, ahol Raksányi Krisztina nélkül szenvedtek vereséget. Mivel a ZTE kikapott Cegléden, így ez az eredmény nem hozott lépéshátrányt a DVTK-nak a 4. helyért zajló csatában. A két csapat versenyfutása az utolsó két fordulóban dõl el. Matematikailag még a PEAC is elõrébb léphet a 6. helyre, igaz ehhez az utolsó két meccsét nyernie kellene, míg a Ceglédnek kettõt veszíteni.
A szombati játéknap rangadóján az CMB Cargo UNI Gyõr a VBW CEKK Ceglédet fogadja. A gyõriek a betegséggel bajlódó Goree, Robinson kettõs nélkül is sima gyõzelmet arattak az MTK otthonában. Fontos siker volt ez számukra, hiszen ebben a fordulóban matematikailag is bebiztosíthatja a harmadik helyét a Gyõr. A Cegléd nagy meccset játszott a Zalaegerszeggel, ami kéthete Kozármislenyben nem jött össze, ezúttal sikerült: félidei hátrányból fordítva megszerezni a gyõzelmet. A CEKK idén a mezõny azon csapata, aki ellen senki nem mehet biztosra. Ráadásul a ZTE legyõzésével matematikai esélye még mindig van az 5. helyre.
A ZTE NKK az MTK Budapestet fogadja. A zalaegerszegieknek idén az alsóházi csapatok ellen nem voltak gondjaik. Az esetek többségében ponterõs, jó egyéni teljesítményeket hozó meccseket játszottak. Meglepõ lenne egy szorosabb eredmény. Különösen úgy, hogy van még az alapszakasz szempontjából tétje a találkozónak. A ZTE ugyanis versenyben van a negyedik helyért és ezzel együtt a negyeddöntõs pályaelõnyért. Az MTK-nak, mivel nagyon kevés meccset játszik, a BEAC-hoz hasonlóan minden alkalmat ki kell használnia a felkészülésre az alsóházi rájátszás elõtt.
A forduló a Vasas Akadémia és a PINKK Pécsi 424 összecsapásával zárul. Elõzetesen azzal lehetett számolni, hogy ezen a meccsen dõlhet el a legjobb nyolc közé jutás sorsa. Matematikailag még helyet cserélhet a két csapat. Ehhez azonban a Vasastól óriási bravúrra lenne szükség. Ha ugyanis a Vasas a PINKK-et úgy tudja legyõzni, hogy az egymás elleni eredmények összevetését a maga javára fordítja, az utolsó fordulóban a Sopron Basket ellen is nyernie kellene. Mivel a Vasas hazai pályán rendszeresen versenyképes teljesítményt nyújt, a PINKK pedig az edzõváltás óta felfelé ívelõ formát mutat, egy éles meccs kialakulhat.
A program
Március 16., péntek
18:00 PEAC-Pécs – Aluinvent DVTK Miskolc
19:00 Atomerõmû KSC Szekszárd – BEAC Újbuda
Március 17., szombat
16:45 ZTE Nõi Kosárlabda Klub – MTK-Budapest
17:00 CMB Cargo UNI Gyõr – VBW CEKK Cegléd
18:00 Vasas Akadémia – PINKK-Pécsi 424
