Hirdetés
USA

Az amerikai válogatott a Texas A&M vendége lesz



:

:

Hirdetés

Csütörtökről péntekre virradóra harmadik mérkőzését vívja őszi egyetemi túráján az Egyesült Államok válogatottja. Ezúttal a Texas A&M  vendége lesz Dawn Staley együttese.

Egy héttel ezelőtt úgy vezettük fel ezt a 10 napos különleges mérkőzés-sorozatot, hogy az amerikai válogatott játékosainak a WNBA-t követő leállás után kifejezetten hasznos lehet ez a túra és segíthet a nemzeti csapatban az eddiginél is nagyobb összhangot kialakítani. Félidőben a Stanford elleni 95-80-as, majd az Oregon State otthonában aratott 81-58-as siker után elmondható, hogy maximálisan megfelel az előzetes elvárásoknak az egyetemi túra. Mindkét találkozó jó színvonalú játékot hozott és a két meccs között tudott előre lépni az amerikai csapat.

Fotó: USA.Basketball

A felkészülési mérkőzések statisztikái mindig csalókák. Ugyanakkor az Oregon State legyőzése során a 60.3%-os mezőnymutató és a 27 gólpassz kiemelkedő. Ráadásul immár a világversenyekhez hasonlóan jobban megoszlottak a terhek támadásban. Kedden A’ja Wilson 18, Nneka Ogwumike 17, Sylvia Fowles 13 egységig jutott. “Nem hibázunk sokat, jó kosárlabdát játszunk.” – mondta Diana Taurasi a szerdai sajtónyilvános edzésen és a szavaival nem is lehet vitatkozni. Természetesen nem csak a profiknak, de az egyetemistáknak és a szakmai programok népszerűsítésének is értékes segítség egy-egy ilyen esemény. “Nekem például nem adatott meg egyetemistaként, hogy a válogatott ellen játsszak. Nagyszerű lett volna a csapatnak és a szurkolóknak is.” – tette hozzá Skylar Diggins-Smith, aki gyermekvállalás után igyekszik formába lendülni.

Érdemes egy kis kitekintőt tenni a Texas A&M alakulatára, akik egy felkészülési és egy tétmérkőzésen már túl vannak idén. A keretükben szerepel Cierra Johnson, aki lehetőséget kapott a 2017-es U19-es Világbajnokságon, idén nyáron pedig a Pánamerikai Játékokon a válogatottban. Johnson, aki a Little Rock elleni szezonnyitón 24 pontot ért el és pályafutása során 12. alkalommal jegyzett dupla-duplát, egyértelműen tagja annak a szűk körnek, amelyikből a jövő válogatottjai kikerülhetnek. “Nagyon sok jó játékos van az országban” – mondta Cierra Johnson szereplése kapcsán Bird. „Kiemelkedik azzal, hogy tényleg szó szerint egyedül tud meccset nyerni. Kiváló kvalitásokat mutat és az évek során egyre érettebben játszik. Minden évben azt láthatjuk más-más játékelemben lép előre. Hatalmas tehetség. ”

A Texas A&M sajtótájékoztatóján elsősorban azon volt a hangsúly, hogy szeretnének egy jó mérkőzést játszani. Hasznos erőfelmérő lesz, hogy jóval rutinosabbak ellen is megmutathatják magukat és így ez a szezon elején segíthet számukra felvenni a ritmust.

Hirdetés