Európa

Az anyaság és az élsport kapcsolata – Interjú Krivacevic Tijana-val

Szerző: Kuttor Enikő

2021.11.13. 19:08

#F1, #Krivacevic Tijana, #PF Broni 93

A koronavírus időszakának beköszöntése előtt Krivacevic Tijana 2019. decemberében lépett utoljára pályára. Akkor az Elitzur Ramlát erősítette, melynek színeiben az Európa Kupában hat mérkőzésen 32.0 perc alatt 11.3 pontot, 5.8 lepattanót és 1.3 gólpasszt átlagolt. Azóta több, mint egy év telt el, a kiváló center pedig fiú gyermekének adott életét, és immár édesanyaként folytatta karrierjét a PF Broni 93 olasz csapatában.

Az egykori magyar válogatott kosárlabdázó idén is magabiztos statisztikai mutatókkal rendelkezik, csapatának pedig jelenleg 2 győzelem és 4 vereség a mérlege. A kosárlabda azonban nem az egyetlen fő tényező Krivacevic Tijana életében, hiszen az élsport mellett főállású anyuka is, egy éves kisfiát, Nario-t neveli együtt párjával, Peter Olisemeka-val. Egy igazi sportos családot alkotnak, hiszen Tijana-hoz hasonlóan Peter is profi kosárlabdázó, aki jelenleg Craiova csapatát erősíti, a romániai elsőosztályában. A Tijana-val készült interjú kapcsán egyfajta betekintést nyerhettünk privát életük dinamikájába, természetesen a kosárlabdára való kitérés mellett.

Egy kicsit visszaugrok az időben. 2020 elején a Nemzeti Sport nyilatkozatában említés került arról, hogy Izrael után szükséged lenne legalább egy féléves szünetre. Ezt mintha az égiek is meghallották volna, hiszen ekkoriban derült ki, hogy várandós vagy a kisfiaddal. Hogy telt a terhességi időszak? Milyen volt kosárlabda nélkül?

Őszintén megmondom, hogy nagyon kellet akkoriban egy kis szünet. Pont úgy jött ki a lépés, hogy koronavírus miatt félbe is szakadt a szezon, ami így visszagondolva hatalmas szerencse volt. A terhesség miatt – amiről akkor gyakorlatilag senki sem tudott – kimaradt volna egy fél szezon, de így – a COVID lévén – nem csak nekem maradt ki, hanem mindenki másnak is. Ezután – tavaly augusztusban – megszületett Nario, akkoriban viszont még mindig jelen volt a vírus, így nem is erőltettem annyira a dolgokat, nem éreztem szükségét, hogy minél gyorsabban visszatérjek a pályára. Akkor még nem volt meg a kellő motiváció, én pedig azt szerettem volna, hogy akarjak visszatérni a kosárlabdához. Már kiskorom óta részese az életemnek, nem csak a kosárlabda, de maga a sport is, viszont a terhességem alatt azért jó volt nélküle. Jó volt ettől a világtól kicsit hátralépni.

Mindenképpen vissza szerettél volna térni a pályára? Volt szerepe egyáltalán a kosárlabdának a terhesség folyamán?

Igazából úgy voltam vele, hogy ahogy érzem, de egyáltalán nem voltam benne 100%-ig biztos. Nario születése után sem voltam még olyan fizikai állapotban, hogy képes lettem volna visszatérni a kosárhoz. Eléggé megviselt a szülés, így nem is tudtam elképzelni, hogy a közeljövőben én bármikor is pályára lépjek. Ennek ellenére, mélyen azért bennem volt az a tudat, hogy ez még nem az út vége. Ahogy említettem, kiskorom óta az életem részese ez a sportág, ezért úgy éreztem, hogy még befejezetlen az ügy. Furcsa is lett volna, ott, akkor, rögtön megszakítani vele mindenfajta kapcsolatot.

A terhesség alatt csak nagyon minimális fizikai tevékenységet végeztem. Főszerepe leginkább a jógának volt, illetve tényleg csak azoknak a dolgoknak, amik jólestek. Kosárlabdát is fogtam egyszer-kétszer, de azt is csak a ‘feeling’ miatt. Próbáltam vigyázni magamra és a bennem növekvő kicsire, és inkább testben és lélekben felkészülni az anyaságra. Így, visszagondolva egyáltalán nem bánom, és kiélveztem minden percét.

Hogy van a kisfiad, Nario? Milyenek Vele a mindennapok?

Aktívak! Nagyon sok az energiája, ami tőlem/tőlünk legalább ugyanannyit igényel. Most augusztus közepén lett egy éves, jár, fut, már hogy csak nem szalad – mondta Tijana nevetve. Viszont a kosár már az ő életét is megfertőzte, ahol labda van, azt felveszi és dobálja.

Egy dolgot viszont biztosan megtanultam: az anyaság nem egyszerű, és mindennapos munka. Minden megváltozott abban a pillanatban, hogy Nario megszületett. Van, amikor nagyon-nagyon nehéz, de valahogy mégis százszor jobb is a helyzet. A kicsinek köszönhetően átértékelődtek a dolgok. Mostmár én is tudom, hogy az anyaság milyen nehéz, ezáltal bennem is sokkal több tisztelet van az anyukák felé. Ezt addig senki sem ismeri fel, amíg saját bőrén meg nem tapasztalja. Régebben mindig néztem a csapattársaimat, akiknek gyerekük volt, és gondoltam: “hogy ha ők megtudják csinálni, akkor majd nekem is menni fog”. Fogalmam sem volt arról, hogy ebben mennyi munka is van igazából.

Az olasz élvonalra esett végül a választás. Voltak más opciók is? Miért pont Olaszország mellett döntöttél?

Úgy gondolom, hogy lehettek volna más opciók is, de én mégis kapásból Olaszország mellet döntöttem. Így visszagondolva, talán még túl gyorsan is, de ennek ellenére egyáltalán nem bántam meg. A párom – Peter Olisemeka – igazából olasz állampolgár, ami szintén közrejátszott a döntésben. Mindig is ott volt a háttérben, hogy Magyarország mellett talán Olaszországban lenne a legjobb élni. Az már csak egy plusz, hogy így Nario-nak is olasz útlevele lesz, ami pedig szintén nem hátrány. Én írtam alá előszőr, és az lett volna az ideális, ha a párom is Olaszban tudna csapatot találni, valahol a közelünkben. Ez sajnos nem így sikerült, és Ő végül Romániában kötött ki.

Hogy oldjátok meg ezt a kialakult helyzetet?

Nyílván a pici nálam van Olaszországban. A terv kezdetben az volt, hogy Peter jön velünk, de ha ő nem is tud, akkor egy másik családtagunk fog velünk kiutazni. Ezt sajnos megint csak nem sikerült kivitelezni, és végül Broni-ban kellett bébiszitter találnunk. Az a szerencse, hogy egy olasz kisvárosról van szó, tehát mindenki ismer mindenkit, ami ebben az esetben nagyon jól jött. A bébiszittert is úgymond a csapaton belüli sikerült találni, így amíg én edzésen vagyok – reggel-este pár órát – addig ő tud a kicsire vigyázni, közte pedig természetesen velem van. Ami pedig Peter-t illeti, vele szünetekben tudunk találkozni. Nagyon nehéz összeegyeztetni a beosztásainkat, de megteszünk minden tőlünk telhetőt. Például, mióta a szezon elkezdődött, azóta Magyarországon is most vagyunk előszőr itthon.

Ha már a párodról van szó, tavaly februárban megkérte a kezedet. Ezt olvasva páran talán azt várták, hogy a pályára akár már az ő nevével térsz majd vissza. Hogy áll jelenleg az esküvő kérdése?

Valamelyest most lenyugodtak a dolgok a COVID kapcsán, de az esküvő helyzetét továbbra is majdnem, hogy lehetetlen kivitelezni. Bevallom őszintén, egyelőre nem is terveztünk semmit, de nem is akarjuk elsietni a dolgokat. Mind a kettőnk családja össze-vissza van a világ más-más pontjain, és ha ez nem lenne elég, még azt is nehéz kivitelezni, hogy egyáltalán mi tudjunk találkozni Peter-rel. Főleg ezért is döntöttünk úgy, hogy kivárunk, ami talán még jól is alakulhat, hiszen akkor már Nario is idősebb lesz, így ő is rész tud majd venni a szertartáson.

Most egy kicsit visszaugorva a kosárlabdára, ha a csapatodnak talán annyira nem is indult magabiztosan, Neked mindenféleképpen eredményesen kezdődött a szezon, és ezt a statisztikád is mutatja. Te hogy értékeled a visszatérésedet?

Megmondom őszintén, meglepően jól esett/esik a mozgás. Nagyon féltem attól, hogy milyen lesz ez a ‘terhességből visszatérek a pályára’ tranzíció, de szerencsére jól vettem az akadályokat. Majdnem két év esett ki, ezért elsősorban a fizikai felkészültségem miatt tartottam, ilyenkor pedig a sérülések is benne vannak a pakliban. Ezeket szerettem volna elkerülni. Hál’ égnek, pont az ellenkezője történt, frissnek és energiával telinek éreztem magam már az első edzésen. Szerintem mindenképpen jól sikerült a visszatérés, és ezt a mutatóim is alátámasztják. Nekem ezek a számok egyfajta pozitív visszajelzésként szolgálnak, hogy jól döntöttem, hogy szülés után nem hagytam abba a kosárlabdát. A nagy kérdés az volt, hogy fogok tudni-e még játszani, és bebizonyosult, hogy igenis tudok, ennek pedig nagyon örülök.

Most egy kicsit Magyarországra áttérve, milyen a viszony az itthoni dolgokkal? Tervezel Magyarországra visszajönni?

Nekem az itthoni dolgokkal soha semmi problémám nem volt – sőt Magyarország is opció volt a terhesség utáni újrakezdésnél – így azt mondanám, hogy a viszonyom is teljesen rendben van. A szövetségi kapitánnyal kialakult helyzetem – amiről mindenki tud – sose lenne ok arra, hogy Magyarországot én bármilyen formában elkerüljem. Igazából, az lett volna a legideálisabb, hogyha a párommal mindketten Magyarországon tudtuk volna folytatni a kosárlabdát. Összetett a dolog, de lényegében ez sajnos nem sikerült, ami nagy szívfájdalmam a mai napig. Jelenleg is Budapesten vagyunk Nario-val a nagyszülőknél, a család nagy része is itt van, így természetesen Magyarország is azon helyek egyike, ahol jó lenne letelepedni. Kosárlabda szempontjából pedig én mindig azt mondom, hogy sosem lehet tudni mit tartogat a jövő.

Aktualitási szempontból tenném fel neked ezt a következő kérdést. A magyar válogatott csütörtökön játszott selejtezőt Spanyolország ellen, illetve vasárnap folytatják Izland vendégeként. Elnézve a keretet én úgy gondolom, hogy bőven hasznára lehetne a csapatnak egy olyan kaliberű magas ember, mint Te. Szóba jött ez egyáltalán, vágysz erre? Te hogy állsz ehhez a kérdéshez?

Én a magyar válogatottságról pár évvel ezelőtt már lemondtam, amikor az az ominózus összetűzés megtörtént Székely Norbert szövetségi kapitánnyal. Akkoriban sajnos nem volt lehetőségem elmondani a történteket az én szemszögemből, illetve azt éreztem, hogy senki nem is volt rá kíváncsi. Ez akkor nagyon bosszantott, főleg mivel a válogatottságomra is kihatással volt. Mindenesetre ez már a múlté, amivel én megbékéltem. Jelenleg a válogatottságról én azt tudom mondani, hogy azért sem vonz, mert elvenné azt a kevés, minőségi időt, amit így, most a kisfiammal, családommal tudok tölteni. Emellett, fizikailag sem vagyok a régi, és szerintem egyhuzamban ez már túl sok lenne. Mindemellett, ha azt éreztem volna, hogy tényleg szükség van rám, akarnak a csapatba, és értékelik is, amit “feláldozok” ezért, akkor sosem tudtam volna cserbenhagyni a lányokat. De ez a helyzet jelenleg nem áll fenn, így tárgytalan is erről beszélni.

Végezetül – keretet adva az egész beszélgetésünknek – ha a pályafutásodat nézzük, akkor egész jó korban szültél. Meddig tervezel játszani? Mik a terveid hosszútávra?

Ez egy nagyon jó kérdés… nem hinném, hogy sok év van még bennem, amit most így nehéz kimondani, de szeretnék a realitás talaján maradni. 15 év profi kosárlabda után azért nekem is vannak kisebb-nagyobb fizikális problémáim. Ezért azt mondanám, hogy addig fogok játszani, amíg a testem bírja, illetve engedi. Ez a mostani szünet mindenképpen jól jött, és ezzel talán meg is hosszabbítottam kicsit a pályafutásomat. Viszont az is hozzátartozik, hogy a kicsivel nagyon sok minden átértékelődött, mostmár ő a fő feladatom.