Az Atomerőmű KSC Szekszárd a Ludovika-Csatát látja vendégül
:
:

Fotó: Jantner Zsolt / Atomerőmű KSC Szekszárd
Szombaton 18 órától a Ludovika Csata együttese ellen lép pályára az Atomerőmű KSC Szekszárd a Szekszárd Városi Sportcsarnokban. Az összecsapást megelőzően Horváth Zsófia, a szekszárdi gárda másodedzője foglalta össze a elmúlt forduló tapasztalatait, felkészülésük alakulását, illetve a szombati összecsapással kapcsolatos várakozásait.
Október 22., szombat
18:00 Atomerőmű KSC Szekszárd – Ludovika Csata
Szekszárd, Szekszárd Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Papp Péter, Söjtöry Tamás, Szilágyi Bálint (Fekete László)
Az ötödik fordulóban az Atomerőmű KSC Szekszárd idegenben szenvedett 75-74-es vereséget a DVTk – Hun-Therm csapata ellen.
“Említettem még a Miskolc elleni mérkőzésünk előtt, hogy egy nagyon kemény találkozó vár ránk. Ez végül így is lett. Mindig rossz érzés egy ponttal kikapni, – ez most sem kérdéses – ennek ellenére azt gondolom, hogy egy nagyon jó meccset játszottunk a DVTK-val. Bár furcsán hangozhat, valamilyen szinten még örülünk is. A Diósgyőr ugyanis egyértelműen előrébb tart jelenleg, jobb formában van, mint mi, és így is egál meccset játszottunk ellenük. Természetesen nagyon sok hibával kosárlabdáztunk, védekezésben és támadásban is voltak pontatlanságok. Összesen 14 eladott labdánk volt, ami egy ilyen szoros mérkőzésen túl soknak számít. A lepattanózás pedig továbbra is probléma volt – a lepattanó csatát a DVTK nyerte 37-31 arányban.
Összességében azt gondolom, hogy nem voltunk elég élesek ahhoz, hogy egy kaliberű meccset győzelemmel tudjunk zárni. Viszont, egyáltalán nem szégyen egy ponttal kikapni a mostani Diósgyőr otthonában. Nagyon kellett volna nekünk a győzelem, de ebből a találkozóból még így is tudunk, és lehet is építkezni.” – fogalmazott Horváth Zsófia, aki egyben arra is kitért, hogy csapata vajon mivel tudta volna feléjük billenteni a mérleget. A legvégén mi volt a az apróság, ami hiányzott a győzelem megszerzéséhez. – “Szerintem nem lehet kiemelni egy konkrét dolgot. Aki bármennyire is ért a kosárlabdához, az tudja, hogy egy egál meccs nem a mérkőzés végén dől el. Persze, lehet arról beszélni, hogy kellett volna még egy kosár, még két sikeres büntető, de itt nem erről van szó. Ahogy arra az imént is kitértem, sok apró hibát vétettünk az egész találkozó során. Ezek a végén megbosszulták magukat. Ha egy-két statisztikai elemet kellene kiemelnem, akkor mindenképp az eladott labdákat és a lepattanókat mondanám – az elsőből kevesebb kell, az utóbbiból pedig több. Illetve, ami szintén egyértelmű, az a jobb döntéshozatal támadásokban, és persze a jobb 1:1 elleni védekezés.”

Fotó: hunbasket.hu / DVTK – Hun-Therm
Szombaton a Ludovika Csata látogat az Atomerőmű KSC Szekszárd otthonába. A hazai színekben játszó fehér-kékeknekkevesebb, mint egy hetük volt a felkészülésre, ami még most is javában zajlik.
“Az eladott labdáink elsősorban abból adódnak, hogy továbbra sincs teljes mértékben összeszokva, összhangban a csapat. A játékosok még nem érzik egymást maximálisan a pályán, ami hibákhoz vezet. Leginkább erre próbáltunk meg a felkészülésünk során ismételten hangsúlyt fektetni – pontosítottuk a játékainkat. Ezen kívül, a lepattanózással kapcsolatos gyakorlatok is a mindennapjaink részesei. Tulajdonképpen a szokásos módon zajlott a felkészülés. Természetesen átvettük következő ellenfelünk játékának elemeit is, de inkább saját magunkra, a mi játékunkra koncentráltunk leginkább. Jelenleg erre van szüksége a csapatnak.” – számolt be a Szekszárd felkészüléséről az együttes másodedzője, majd gondolatmenetét a Ludovika Csata elleni mérkőzés várakozásaival zárta.
“A Csatát egy nagyon veszélyes csapatnak gondolom. Annyiban változott idén a helyzet, hogy mostmár nem mondható rájuk, hogy szinte csak fiatalokból áll a keretük. Idén szerződtették Czank Tímeát és Barnai Juditot, akik hoznak egyfajta rutint, tapasztalatot a játékukba. Rendkívül lendületes együttesről van szó, amire szintén oda kell figyelnünk. Nekünk kell irányítanunk a mérkőzés ritmusát, nem szabad hagynunk, hogy ellenfelünk a szokásos, gyors játékát játssza. Ez fontos lesz, nemcsak most, hanem nemzetközi mezőnyben is. A védekezésünkre is ügyelnünk kell, ugyanis a pestiek több olyan játékossal is rendelkeznek, akik képesek akár extra teljesítményre is. Illetve, természetesen az örök mumus, a lepattanózásnak is kulcsfontosságú szerepe lesz. Bár a mi keretünk sem a legmagasabb a mezőnyben, nincs egy igazi robosztus centerünk, de azt gondolom, hogy nem is kérdés, hogy ezen a téren dominálnunk kell. Ezen kívül pedig reméljük, hogy a csapatjátékunk is javulni fog. Egy kemény, magabiztos meccset szeretnénk játszani a Csata ellen, ahol mindenképp a győzelem lesz a cél.”

Fotó: Jantner Zsolt / Atomerőmű KSC Szekszárd
