Hirdetés
Magyarország

Az aznapi forma döntheti el a bajnoki címet – így készül a sorsdöntő meccsre a két vereség után talpra álló Sopron



:

:

Fotó: Márkus Boróka / Sopron Basket

Hirdetés

Vasárnap 14 óra 5 perctől hazai pályán a bajnoki címért szál harcba a Sopron Basket. Ekkor ugyanis a 2025-ös finálé sorsdöntő ötödik mérkőzésére kerül sor, miután a soproniak pénteken drámai csatában, Jacinta Monroe utolsó másodperces kosarával nyertek a DVTK otthonában és kiegyenlítették az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcot.

Április 27., vasárnap
14:05 Sopron Basket – DVTK HUNTHERM
Sopron, Novomatic Aréna
Játékvezetők: Benczur Tamás, Montgomery-Tóth Cecília, Praksch Péter Árpád (Hartyáni Zsolt)

A döntő abba a szakaszába érkezett, ahol a mentális tényezőkről szólnak a találkozónak.

„Nagyrészt igen!” – mondta felvetésünkre Laczka Miklós, a Sopron Basket másodedzője, amikor rövid értékelésre kértük. „A mi oldalunkon arról, hogy fel tudtunk állni olyan mélyről, ahol két vereség után – ráadásul a második hazai pályán következett be – voltunk és eljutottunk addig a mentális állapotig, hogy hittünk a miskolci győzelemben. Ez önmagában egy óriási teljesítmény. Ha nem sikerült volna, akkor is nagy dolog lenne. Így, hogy sikerült, ez még komolyabb eredmény.”

Vannak objektív számadatok, a kevesebb eladott labda, a jobb mezőnymutató vagy például a több támadólepattanó, ami a Sopron mellett szólt pénteken. Ettől függetlenül megkerülhetetlen a kérdés, hogy miben volt jobb a negyedik felvonás alkalmával a soproni gárda.

„Lehet, hogy közhelyesen hangzik, de jobban koncentráltunk és kevesebbet hibáztunk. Azokért a dolgokért, melyekről a döntő elejétől sarkalatos pontként beszélünk, jobban tudtunk akaratban, koncentrációban harcolni. Szintén a fejek erősségét mutatja támadásban, hogy amikor a Diósgyőr visszajött, átvette a vezetést, mindig válaszoltunk, képesek voltunk olyan szituációkhoz nyúlni, amivel sikeresek lehettünk.” – fogalmazott a soproniak másodedzője.

Fotó: Márkus Boróka / Sopron Basket

Egy sorsdöntő ötödik meccs előtt már korlátozottabbak a stábok lehetőségei.

„Az egyetlen, hogy meg kell próbálni regenerálódni, amennyire tudunk.” – hangsúlyozta Laczka Miklós.

„Taktikailag lehet kis dolgokon változtatni, vagy azokról beszélni, de alapvetően testi és mentális felfrissülésről van szó. Ez a play-off és a bajnoki döntő szépsége, hogy a pszichológiája folyamatosan változhat az adott meccsek eredményével és azzal, hogy éppen mi és hogyan történik a pályán. Mindkét csapat olyan helyzetben van, amiben még nem volt. Meglátjuk, hogy ezt ki hogyan tudja kezelni. Amikor egy meccsen dől el az adott párharc, akkor az aznapi, pillanatnyi állapot dönt. Ez egy érdekes helyzet. Bármelyik csapat fogja nyerni a bajnokságot, jó helyre kerül a trófea, mert mindenki nagyon megharcolt érte.” – összegzett Laczka Miklós.

Hirdetés