Hirdetés
3x3

Az eddigi legerősebb FIBA 3×3 Women’s Series torna jön



:

:

Hirdetés

Szerdán és csütörtökön rendezik a FIBA 3×3 Women’s Series bordeaux-i állomását. A magyar csapat felkészüléséről Földi Attila szövetségi kapitánnyal már készítettünk egy átfogó riportot, mely IDE KATTINTVA olvasható. Most tekintsük át a mezőnyt, mert túlzás nélkül az idei kiírás eddigi legerősebb Women’s Series tornája előtt állunk.

A Böröndy Vivi, Papp Dia, Révész Luca és Tóth Franka összeállítású magyar csapat a B-csoportba nyert besorolást Litvánia és Románia mellé. A mieink 16 óra 15 perctől Litvánia ellen kezdenek. A litvánok elképesztő fejlődést mutattak. Tavaly július utolsó napjaiban debütáltak a sorozatban – és egyáltalán az ilyen szintű nemzetközi mezőnyben -, azóta pedig már világbajnoki elődöntőt játszottak és Európa-bajnokságon 6. helyet szereztek.

Az antwerpeni világbajnokságon negyedik helyet szerző csapathoz képest egyet cseréltek. Monika Grigalauskytė helyét Livija Sakevičiūtė vette át. Itt lesz azonban a legismertebb játékosuk Kamile Nacickaite, akiknek egy leszálló ágban lévő 5:5 karrier után egészen új irányt vett a pályája. 45 szerzett ponttal a világbajnokság legeredményesebb játékosa lett. Az egypontosokat tekintve a 31 kísérletéből 15 sikeres volt. A 11 büntetőjéből pedig 10. Ez az a hatékonyság, ami kiemeli. Azon túl, hogy a személyisége teljesen alkalmas vezérnek.

Románia azon az úton halad, amit megszokhattunk tőlük. Rengeteg hazai rendezésű világversenyük van – gyakorlatilag minden reálisan megszerezhető eseményre pályáznak – és minden tornára, ahol pontokat lehet gyűjteni, elutaznak. Idén Bukarestben lesz FIBA 3×3 Women’s Series torna és Konstanca ad otthont a sorozat döntőjének. A román válogatott pedig indul olyan Európán kívüli állomásokon is, mint Ulánbátor vagy Edmonton. Ilyenkor jellemzően kisebb mezőnyben rengeteg pontot zsebelnek be. A szövetségük rendkívüli profin menedzseli a csapatot és jól élnek a versenyrendszer adta lehetőségekkel.

A hétvégén Ulánbátorban harmadikak lettek. Abból a csapatból hárman itt lesznek. A veterán Ancuţa Stoenescu kapott pihenőt és az utánpótlás versenyekről ismert 20 éves Sonia Cazacu ugrik be a helyére. A román csapatot Földi Attila is részletesen bemutatta lapunknak. A Women’s Series honlapján a játékosoknál feltüntetik, hogy hány hivatalos 3×3-as meccsen léptek pályára a pályafutásuk során. A román csapatban hárman is átlépték a 100-as határt. Ez a rutin rengeteget számít.

A mieink keresztága a D-csoport lesz, ahol Franciaország, Ausztria és a múlt héten megismert Bordeaux Ballistik szerepel. A világbajnok francia válogatottban egyet cseréltek az antwerpeni négyeshez képest. Marie Eva-Paget még a pihenőjét tölti, a helyét Maud Stervinou vette át. Ő ott volt hétvégén az ulánbátori Women’s Series tornán, amit a francia “második sor” megnyert. Nagyon nem lehet mit hozzátenni a csapatuk bemutatásához. Sok-sok év munkája érett be a világbajnoki címmel. A következő két évben a párizsi olimpiáig ennél lejjebb biztosan nem adják. A Women’s Series mezőnyében az U24-es válogatottjuk és a Bordeaux Ballistik is ott van, ami rengeteg pontot jelent számukra.

Az osztrákoknak két játékosuk itt lesz a pozsonyi Nemzetek Ligáján szereplők közül (Anja Knoflach, Simone Sill), míg hozzájuk Anja Fuchs-Robetin és Natalie Kalaydjiev csatlakozik. Idén Ausztria kevesebbet mutat, mint tavaly. Ugyanakkor az Európa-bajnokság házigazdájaként a fő versenyük még előttük áll.

A másik ágon az A-csoportban Németország, Szlovákia és Franciaország U24 szerepel. A németek a nagy négyesüknek egy kis pihenőt adtak. Ez érthető, hiszen az a sor május eleje óta nem vette le a gázról a lábát. Tel Aviv és Poitiers megnyerése után kis túlzással, ha csak kiállnak minden tornára, akkor is ott lesznek a nagydöntőn. Szlovákia ugyanazzal a csapattal lesz, amelyik ott volt Poitiers-ben és a pozsonyi Nemzetek Ligáján. Nekik ez az év még a tapasztalatszerzésről szól, de arra tökéletes az a meccsterhelés, amit kapnak. A francia U24-es gárdában pedig ketten ott lesznek azok közül, akik a Mediterrán Játékokon Algériában döntőt vívtak a spanyolokkal.

A C-csoportban szerepel Spanyolország. Náluk Sandra Ygueravide és Vega Gimeno lesznek itt az alap négyesből, de Helena Oma és Cecilia Muhate Peña is minőségi játékos. A világbajnokságon a negyeddöntő jelentette a végállomást. A Women’s Series-t nézve Tel Avivban 9. helyen zártak, Poitiers-t és Ulánbátort kihagyták. Lassan el kell kezdeniük meccseket nyeregetni. Izrael a mieinkhez hasonlóan elődöntőig jutott Poitiers-ben. Nekik is minden pontot meg kell becsülni. Lettország pedig a mezőny legalacsonyabban rangsorolt gárdája, de Aleksa Gulbe vagy éppen Paula Strautmane továbbra is megbízható szereplő.

A csoportmérkőzések menetrendje

15:50 Németország – Franciaország U24
16:15 Litvánia – Magyarország
16:40 Spanyolország – Lettország
17:05 Franciaország – Bordeaux Ballistik
17:35 Németország – Szlovákia
18:00 Litvánia – Románia
18:25 Spanyolország – Izrael
18:50 Franciaország – Ausztria
19:20 Szlovákia – Franciaország U24
19:45 Románia – Magyarország
20:15 Izrael – Lettország
20:40 Ausztria – Bordeaux Ballistik

Hirdetés