Hirdetés
Magyarország

Az eddigi legnagyobb idei feladat előtt a Sopron Euroligában



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Szerdán 18 órától a Sopron Basket az Euroliga 4. fordulójában a Fenerbahce otthonában lép pályára. A csoportkör előzetesen legnehezebbnek elkönyvelt idegenbeli összecsapása vár Gáspár Dávid tanítványaira.

Arról lapunkban is hírt adtunk, hogy nem indult kedvező előjelekkel ez az Euroliga túra a Sopron számára. A tervezettnél jóval később tudott elrepülni Törökországba a klub küldöttsége és ez felülírta az előzetes terveket az edzésre vonatkozóan is. Lapunknak még az elutazás nyilatkozott Laczka Miklós másodezdő és állandó szakértőnk Károlyi Andrea is megosztotta várakozásait a játéknap rangadójával kapcsolatban.

A két csapat idei eredményeit talán be sem kell mutatni olvasóinknak. Hazája bajnokságában mindkét fél veretlen, ami papírforma. A Sopron a Girona, a Gdynia és a Schio legyőzése után jelenleg három győzelemmel rendelkezik az Euroligában. A Fenerbahce a Galatasaray-t simán verte, de a Basket Landes-tól és a Gironától kikapott, ami egyértelműen meglepetésnek számít. Igaz ez még akkor is, ha nagyon nehezen áll össze a Fener kerete. Október 18-án futott be Kiah Stokes és Jasmine Thomas, míg Bria Hartley és Satou Sabally továbbra sem áll rendelkezésre. A “nehezen összeállásról” azonban a Sopron is tudna mesélni. Látva az Euroliga szezon eddigi alakulását és a riválisok nehézségeit, még inkább óriási tett ez a három siker.

Fotó: FIBA.Basketball

A Sopron Basket idei szezonja kapcsán sokszor kiemeltük, hogy a fiatalok fellépésében és az élete játékát mutató Határ Bernadett extrájában keresendő az első sikerek kulcsa. Kiemelkedő csapatjáték és pontosság jellemzi a magyar bajnokot. A három meccsén 73.7 pontot átlagolt a Sopron, ami a negyedik legmagasabb érték a mezőnyben. Ami az igazán extra, hogy 47.5%-os mezőnymutatót átlagolt a magyar együttes. Ennél jobb dobószázaléka senkinek nincs a mezőnyben jelenleg.

A Schio ellen az is belefért, hogy a távoli dobásokat tekintve nem jött ki a lépés. A duplákat ugyanis 50% felett dobta a Sopron. A 67-ből 36 pont a festékből jött az olaszok ellen. Ez jól mutatja, hogy különösen Határ Bernadett kiemelkedő játéka mennyire húzza magával a soproni játékosokat. A másik része a védekezés, volt kilenc szerzett labdája múlt csütörtökön a magyar bajnoknak és abból 10 pontot ért el. Az egész szezonban egyetlen alkalommal kapott 60 pontnál többet a Sopron. Ez a Gdynia otthonában lejátszott meccs, de akkor 86-ig jutottak Fegyverneky Zsófiáék.

Fotó: FIBA.Basketball

A Fenerbahce-t tavaly a Final4 felvezetése kapcsán azért méltattuk, mert hosszú-hosszú évek után sikerült csapategységben, kohézióban és egyáltalán egymásért való küzdésben fényéveket előre lépni. Ebből kiindulva írtuk akkor és az idei évad felvezetésében is, hogy a Jekatyerinburg legnagyobb (sőt, talán egyetlen) reális kihívói lehetnek. Nos, ebből idén semmi nem látszódik eddig.

Rossz százalékkal dobnak a meccseiken. A mezőnymutatójuk 40% alatt (39.8%) maradt három forduló után. Elsősorban az ismét túl sokat vállaló Alina Iagupova felelőtlenségei miatt rengeteg triplakísérletük van – meccsenként 23, míg a például a Sopronnak csak 17.3 – és az átlaguk 29%. Ha ehhez hozzárakjuk a meccsenkénti 14 eladott labdát, akkor meg is kaptuk a választ a gyengélkedésükre. Alig vannak szerzett labdáik és az alsóházi Cankaya elleni bajnokit leszámítva minden alkalommal 69 pontot vagy többet kaptak.

Fotó: FIBA.Basketball

Az nem kérdés, óriási lehet a nyomás a török csapaton, hogy javítson. Hiszen bármennyire is voltak hiányzóik, nem vágott neki szerkezet nélküli rossz kerettel az évnek a Fener. Ráadásul az egység hiánya egy sokkal messzebb mutató probléma is lehet. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy olyan klasszis játékosok alkotják a keretet, akik közül többen kis túlzással egyedül is hozhatnak fontos meccseket. Biztosak lehetünk benne, hogy a kohézió kialakításán, a csapatvédekezésen rengeteget dolgozik Victor Lepana és stábja.

Jelenleg a teljesítmény-index alapján Elizabeth Williams (13.7 pont, 11.3 lepattanó), Kayla McBride (16.7 pont, 4.0 lepattanó, 2.3 gólpassz) és Amanda Zahui (10.3 pont, 8.3 lepattanó) a legjobbjaik.

A két csapat az Euroligában 22 alkalommal találkozott és szerepel két Ronchetti Kupa meccs is a történelemkönyvekben. Nagy klasszikusokat vívtak a felek. Elég csak a 2018-as negyeddöntő párharcra gondolni. Tavaly a bronzcsatán mérte össze az erejét a két gárda. Most is rendkívül érdekes küzdelemre van kilátás, melyen az eddigi teljesítménye alapján önbizalommal telve léphet pályára a Sopron.

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés