:
:
Fotó: Pados Noel / Sopron Basket
Szerdán lezárult a 2026-os bronzcsata. A Sopron Basket a TFSE otthonában is nyerni tudott és ezzel 2-0-val lezárta a párharcot, megszerezte a bronzérmet. Gáspár Dáviddal, a Sopron Basket vezetőedzőjével értékeltük a párharcot és a szezont.
Kicsi elcsépelt mondat, vagy legalábbis túl sokszor használjuk, de szerintem most abszolút megállja a helyét, hogy lezárult egy korszak.
Nem elcsépelt mondat ez, amikor így zajlik, akkor ezt ki kell jelenteni- Rengeteg közös párharc, pozitív élmény, megnyert és elvesztett mérkőzés, majd a kudarcokból való felállás és újraépítkezés jellemezte az elmúlt hétéves időszakot. Mindennek Jelena Brooks szerves része volt.
Azért beszélek az elmúlt hét évről, mert nekem ez a hetedik szezonom Sopronban, és ez idő alatt végig mellettem állt egy olyan vezérként, aki ahol csak tudott, segített. Mindig jó szándékkal állt hozzám, és ez volt az alapja annak a különleges edző-játékos viszonynak, ami kialakult köztünk.
Nyilván voltak nehéz pillanatok is mindkettőnk részéről – ezt kár lenne tagadni –, de enélkül nem is alakulhatott volna ki a valódi bizalom. A szerdai mérkőzésen pedig a 21 pontjával és 17 lepattanójával ismét igazolta legendás karrierjét és kivételes játéktudását. Ezek valóban mélyen emocionális pillanatok.
Megkockáztatom, hogy ez a bronzcsata szinte tökéletes lenyomata volt a teljes szezonotoknak. Kicsiben minden benne volt: az első mérkőzés kezdetét jellemző döccenőktől kezdve a nagyszerű játékig, tényleg minden.
Igen, valóba lehet így is tekinteni erre. Ezen a két mérkőzésen egyértelműen megmutatkoztak a gyengeségeink: láthattuk, hogyan tudunk puhán, dekoncentráltan beleállni egy találkozóba, és milyen gyerekes hibákat tudunk véteni. Ugyanakkor benne volt az is, ahogyan ebből fel tudunk állni, a küzdeni tudás, és a fogcsikorgatva is kiharcolt győzelem.
Az utolsó mérkőzésen pedig egy olyan dominanciát mutattunk, ami az első perctől az utolsóig kitartott. Valóban erről a kettősségről szólt az idényünk.
Ugyanakkor szeretném megjegyezni: az első mérkőzés azért is alakult úgy, mert a TF nagyon jól játszott. Nem véletlenül kerültek a legjobb négy közé, ehhez mindig két csapat kell. De ha csak a magunk szemszögéből nézem, egyértelműen előjöttek azok a hibák, amelyek az egész szezon során vissza-visszatértek, és kísértettek minket.
Fotó: Pados Noel / Sopron Basket
Az ilyenkor kötelező televíziós interjúk után beszélgetünk. Hallgatóztam és előbb a kollégáknak mondtál egy nagyon érdekes mondatot: úgy fogalmaztál, a csapat idén egyszer sem tudta megmutatni a teljes potenciálját. Kifejtenéd ezt bővebben?
Ha jól emlékszem, talán, ha egyetlen háromhetes időszakunk volt az egész idényben, amikor mindenki együtt tudott edzeni. Amikor minden szerződtetett játékosunk egészségesen ott volt a parketten.
Ennek az időszaknak az első mérkőzését épp itt, a TF ellen játszottuk. A csapat teljes potenciálját azonban sosem láthattam meg, mert egyszerűen nem volt elég időm arra, hogy ezt a keretet megfelelően összeedzem, és kiderüljön, hogyan funkcionálnak együtt, összeszokva. Ez sajnos nem történhetett meg.
Az alapszakaszbeli, DVTK elleni hazai meccsel ennek a reménynek vége szakadt, hiszen jöttek az újabb sajnálatos sérülések. Idén sajnos nem kaphattunk választ arra, hogy ez a csapat valójában mire lett volna képes teljes fegyverzetben.
Zárásul egy rövid összegzést kérnék. Ennek tükrében viszont a rengeteg nehézség közepette megszerzett két érem, köztük a Magyar Kupa-arannyal, rendkívül szép eredmény.
Így van, nem szabad telhetetlennek lennünk. A problémák és az év közben menedzselendő nehézségek tükrében ez egy nagyon komoly eredmény. Le a kalappal a játékosok előtt! Szeretném kiemelni most azokat is, akik nem voltak sérültek. Akik az egész szezon során végig ott voltak minden edzésen, minden meccsen, és folyamatosan rendelkezésre álltak. Óriási munkát tettek ebbe az évbe, minden elismerésem az övék.
