:
:
Az elõttünk álló hétvége rendkívül sûrû lesz az elõszezonban, hiszen a hazai élvonal legtöbb csapata pályára lép.
Pénteken bemutatkozik az elõszezonban az Aluinvent DVTK. Cziczás László együttese nincs könnyû helyzetben, hiszen a hét elején elveszítette Chanel Mokango-t. A DVTK az Egyetemi körcsarnokban Szaniszló Sándor emlékmérkõzésen fogadja a a szlovák bajnok MBK Ruzomberok gárdáját. Szombaton PEAC fogadja a ZTE NKK-t. A két gárda szerdán Zalaegerszegen mérkõzött és akkor magabiztos pécsi siker született. A Vasas Akadámia pedig a tervek szerint a BKG DSE-vel méri össze az erejét szombaton.
Magyar érdekeltségû nemzetközi tornákat is rendeznek a hétvégén. A TFSE Besztercebányára látogat, ahol pénteken az AZS Politechnika Korona Krakow, szombaton délelõtt a házigazda BK ©K UMB Banská Bystrica, majd délután a Dubèek Bratislava lesz a rivális. Az ELTE-BEAC Újbuda a szlovéniai Kranj városában lép pályára. Itt szombaton délelõtt az olasz élmezõnyhöz tartozó San Martino ellen kezd Balogh Judit együttese. Délután pedig a házigazda Triglav lesz a rivális. A mezõnyben többek között a Zabiny Brno vagy a Krasznojarszk is ott van. A szlovén klub az idén elhunyt elnöke Jerneja Gortnarja emléke elõtt tisztelegve hívta életre a tornát. A PINKK Pécsi 424 az Ostrava Kupán vesz részt, ahol sorrendben a Young Angels Kosice, az SBS Ostrava, illetve a Hradec Kralove lesznek a riválisai. Az elsõ két gárda az EWBL mezõnyében is szerepel, ilyen szempontból is értékes visszajelzéseket kaphat a PINKK.
A hétvége programját tekintve két változás is történt. A Sopron Basket pénteki pöstyéni vendégjátéka elmarad. Errõl részletesen ITT írtunk. A kéthetes edzõtábora során Szlovéniában megmérkõzött volna a ZKK Konjice alakulatával az Atomerõmû KSC Szekszárd. A szlovén csapat azonban lemondta a találkozót. Részletek ITT.