Hirdetés
Magyarország

Az első negyedtől uralta a győri találkozót a Szekszárd



:

:

Hirdetés

A 22. fordulóból előrehozott mérkőzésen az Atomerőmű KSC Szekszárd 82-49-es győzelmet aratott az UNI-Győr – MÉLY-ÚT otthonában.

Villámrajtot vett a Szekszárd, három és fél perc alatt 12-2-re lépett el Zeljko Djokic együttese. A KSC 21-9 után az első negyed hajrájában még tovább fokozta a ritmust és egy 9-3-as sorozattal a játékrész végére 30-12-es vezetést épített fel. A második szakasz pontszegényebb mederben haladt. Két percig nem találtak be a csapatok, majd Dul Panka és Ty Marshall kosárváltásai következtek. A differencia 20 egység környékén állt be a felek között. A félidőt Asia Taylor négy pontja zárta, amivel 43-26-ra szépített a Győr. Az amerikai légiós 8 pontnál járt és ezzel csapata legeredményesebbje volt. Szekszárdi oldalon Ivana Dojkic és Marie Ruzickova jegyzett 10-10 pontot.

Fotó: Jantner Zsolt – Atomerőmű KSC Szekszárd

A harmadik negyedet Erica McCall két duplája vezette fel. Összességében pedig 7-0-s futással indított a KSC, amivel megerősítette a dominanciáját. A mérkőzés továbbra is 20 pontos különbség mellett haladt. Az utolsó 10 percnek 65-44-ről vágtak neki a felek. Közel öt percig nem talált  be a Győr, ami alatt Theodoreán Alexandra triplájával és Ivana Dojkic 2+1-es helyzetével már 71-44-re ment a Szekszárd. A vendégül végül 17-5-re hozták ezt a szakaszt és így alakult ki a 82-49-es végeredmény.

Eredmény

UNI Győr – MÉLY-ÚT – Atomerőmű KSC Szekszárd 49-82 (12-30, 14-13, 18-22, 5-17)

Legjobb dobók

UNI Győr – MÉLY-ÚT: Asia Taylor 8, Sandra Ygueravide 8, Török Ágnes 7.

Atomerőmű KSC Szekszárd: Marie Ruzickova 16, Ivana Dojkic 15/6, Erica McCall 11/3.

Statisztika

Hirdetés