Az első tengerentúli élmények – nagyinterjú Renczes Rebekával
:
:
Budapesttől légvonalban 9372 km-re Albuquerque-ben a University of New Mexico hallgatója Renczes Rebeka. A szekszárdi nevelésű játékossal az első tengerentúli tapasztalatairól beszélgettünk.
Mi szólt az Egyesült Államok mellett? Abban a korban vagy, hogy az U20-as szabály miatt még talán itthon is lett volna több lehetőséged.
Számomra mindig fontos volt a tanulás. 12 év alatt csak ötösöket szereztem, az érettségim is jól sikerült és az itteni szisztéma nagyon vonzó volt számomra. Az, hogy a magas szintű kosárlabda és az egyetem megfér egymás mellett.
Mindenkitől megkérdezem, mert megkerülhetetlen. Mennyire a kosárlabda, egy későbbi profi pályafutás esélye vagy inkább a civil élet lehetőségei játszották a meghatározó szerepet a döntésedben?
Mindkettő. Én nem zárkózom el a profi kosárlabdától, de azért leginkább a civil élet befolyásolt.
Mit tanulsz?
Én business szakra járok, a minorom pedig a pénzügy lesz. Ezt egyébként most kellett eldönteni.
Ez nem egyszerű párosítás.
Azért választottam ezt, mert matekból mindig jó voltam. Valóban nem egyszerű, de az itteni matematikai képzés azért elmarad a hazaitól, így teljesíthető.
Rögtön a közepébe vágtunk, de ugorjunk vissza az elejére. Hogy jött az amerikai lehetőség? Hol vagy, milyen egyetemre jársz és ők a sport területén hol helyezkednek el?
Csorvási Levente és Lakosa Ákos keresett fel a lehetőséggel. Több egyetemmel is beszéltem mielőtt döntöttem volna. Albuquerque-ben vagyok és a University of New Mexico egyetemén tanulok. A női kosárlabda csapat a Mountain West Konferenciában szerepel, aminek az alapszakaszát tavaly megnyerték. Sok változás történt, de így is van még öt végzősünk. Érdekesség, hogy mellettük velem együtt hat elsőéves alkotja a keret. Nincs igazán köztes generáció a csapatban, tehát másod és harmad-évesek. A konferencia szezon előtti rangsorában a második helyre tettek minket.
Ha Albuquerque, akkor biztos, hogy olvasóink jelentős részének a sokszoros díjnyertes Breaking Bad sorozat ugrik be.
A helyiek nem büszkék erre a sorozatra. Ez nem a valós képet adja, de a város erről lett híres. Én semmi ilyen közbiztonsági problémát nem tapasztalok. Az egyetemen vagyok döntően, illetve az egyetem mellett van a Lobo Village, ahol a diákok szállása is található. Ez pedig főleg nagyon biztonságos. Kapun keresztül csak a lakosok tudnak bejönni és biztonsági őrök figyelnek mindent. Ha Albuquerque-ről beszélünk, akkor érdekes itt az utcakép, mert minden épület egyszínű, drapp. Ez hagyomány errefelé, még a jómódúak is ezt választják és nem olyan sokszínűek az épületek, mint otthon.
Sajátos a klíma is, ezt hogy bírod?
Én melegebbet vártam, megmondom őszintén. Reggelente nagyon hűvös van, de délutánra kisüt a nap, felmelegszik az idő. Ez azért is van, mert mi a tengerszint felett 1600 méteren vagyunk. Ugyanakkor érdekesség, hogy a csarnokunk a “the Pit” Aréna a föld alatt található és ezt meg kell szoknia mindenkinek. Például az első edzőmeccsen az egyik játékosunknak asztmás rohama volt emiatt. Idő, amíg ehhez a szervezet alkalmazkodik.
A “the Pit” Aréna egy intézmény arrafelé a földalatti kialakításának köszönhetően. Olvastam, hogy 11 méterrel az utcaszint alatt van a pálya. Ezt úgy kell elképzelni, mintha a metróban játszanátok?
Pontosan, ez egy jó hasonlat. Van egy alagút, ahol ki kell futni a pályára. Ez a legtöbb aréna esetében nyílegyenes. Itt 60 fokos szöget zár be, olyan kanyar van benne. Maga a csarnok is óriási, 16 ezer néző lehet kosárlabda mérkőzéseken.
Szekszárdról indulva ezeket az arányokat mennyire volt nehéz megszokni?
Én a szekszárdi csarnokot nagyon szeretem, de a kettőt nyilván nem lehet összehasonlítani. Játékosként a meccsre koncentrálok és így ezeket a körülményeket sikerül kizárnom. Múltkor voltam férfi mérkőzésen és a nézőtéren ülve ezek a méretek sokkal jobban érződtek. Az itt is megvan, mint mindenhol az Egyesült Államokban, hogy a mérkőzések szünetében cheerleaderek táncolnak, van zenekar, vannak játékok a szurkolóknak. Tiszta NBA-hangulat, de közben az különösen jó, hogy itt nálunk a nézők ténylegesen szurkolnak is.
Tanulmányi oldalról hogy nézett ki a felvételi, min volt a fókusz nálatok?
Volt lehetőségem az SAT vizsgát letenni. Közben kiderült, hogy nem kötelező a Covid miatt, de nem bánom, mert tudtam rá egy kicsit tanulni és ez a későbbiekben jól fog jönni. Kellett csinálnom olyan nyelvvizsgát, amit itt is elfogadnak. Igazolva a nyelvtudásomat. Ezen felül a kosárlabda miatt kaptam ösztöndíjat, hiszen többségében az alapján döntenek az egyetemek.
Itt volt mit mutatni. Tavaly a junior bajnokságban 14.9 pont, 6.3 lepattanó és 5.8 gólpassz volt az átlagod.
Igen, jól sikerült, de az utolsó szezon ilyen szempontból már nem volt fontos. Az Európa-bajnokságról és az előző szezonról állítottuk össze a highlight videót. Az elmúlt szezon folyamán már kialakult a kép, hogy hova fogok menni. Ettől függetlenül az egy emlékezetes év volt.
Az angollal most hogy állsz?
Nekem hátrány, hogy az angol a második idegennyelvem volt az iskolában. Jártam külön tanárhoz, mielőtt ide kijöttem és amióta itt vagyok sokat fejlődött az angolom. Legfőképp a szavak terén, mert itt az a fontos. Annyira a nyelvtannal nem törődnek, mint amekkora szerepet kap a nyelvoktatásban otthon vagy amennyire az Egyesült Királyságban ez fontos lenne.
Említetted az iskola és a kosárlabda összeegyeztethetőségét. A gyakorlatban ez hogy néz ki?
Én itt az első szemeszterben öt órát vettem fel, a másodikban majd hatot fogok. Az edzéseink déltől háromig tartanak, illetve reggelente egyórás kondi van. Sportolóként előnyt élvezünk az órafelvételnél. Az első napon csak a végzősöknek és a sportolóknak nyílik meg a lehetőség felvenni órákat és ennek köszönhetően elég nagy a mozgásterünk. Délelőtt 9-től 11-ig, délután fél 4-től pedig egészen estig szabadon tudunk választani. Ha jól vesszük fel az órákat, akkor nem ütközhet az iskola és a kosárlabda, mivel az edzésidőpont mindig fix.
Mennyire volt furcsa elsőre ez az edzésmunka?
Otthon is megvan a napi három óra edzés, de kétszer másfél órában délelőtt és délután. Itt nehezebb, hogy egyben lenyomjuk a három órát. A végén már a koncentráció szintünk is csökken, fáradtak vagyunk. Aztán a végére mindig hagynak futást, ez kicsit nehéz volt elsőre. Ezt meg kellett szoknom.
Beszéltem másokkal is, de ez csak nálunk van így. Egy csomó mindent másként nevezünk, mint ami a megszokott. A pick and roll-t, a kettő-kettőt, a hand-off-ot máshogy hívjuk. Az edzőknek van egy olyan filozófiája, hogy csak bal-jobbal állhatunk meg, úgy dobhatunk, úgy passzolhatunk. Ezt nem tudom miért van így, ez az edzőnk sajátja.
A másik nehéz kérdés az utazás.
Szerencsére mi döntően repülővel fogunk járni, összesen egy buszos utat terveznek. Rövidebbek lesznek így az utazásaink, mint sokaknak, akik az Egyesült Államokba kerülnek. Így sem tudom megítélni most még, hogy mennyire fogom bírni. Ráadásul év közben tanulni is kell, de ha úton vagyunk, akkor mindig van városnézés és egyéb program. Nem tudom olyankor hogy lehet tanulni, ez majd kiderül.
Amikor beszélgetünk, akkor már két edzőmérkőzésen túl vagytok. Milyen a csapat játékrendszere?
Taktikailag egyszerűbb volt alkalmazkodni, mint amire számítottam. Az én csapatomban legalább 15 figura van. Azt hittem, hogy sokkal szabadabb a játék. Olyan szempontból viszont ez jó, hogy Szekszárdon is ilyen közegben nőttem fel.
A másik érdekesség, hogy mindenki azt mondja Amerikáról: fizikailag erősebb a játék. A játékvezetői felfogás teljesen más. Nem lehet testtel, kézzel védekezni – úgy értve, hogy a támadóhoz érni. Ezért nem nagyon értem, hogy miért gondoljuk annyival fizikálisabbnak a játékot. Nyilván erősebbek a játékosok, de nem használják ki az ebből adódó fizikai előnyüket.
Amikor a tengerentúli kosárlabdáról beszélünk, akkor a fizikalitást és a gyorsaságot hajlamosak vagyunk egy kalap alá venni.
Az én csapatomban annyira ezt sem mondanám. Az biztos, hogy az egyik leggyorsabban támadó csapat vagyunk: öt-hat másodpercenként rádobjuk a labdát. Ez nem azt jelenti, hogy sokkal gyorsabbak vagyunk a megoldásainknál. Hanem például nem félünk beleállni triplába gyorsindításnál. Sőt, az edzőnk megdicsér érte, ha ezt választjuk és nem például egy tempót.
Amikor készültem az interjúra és néztem a statisztikát, szembetűnő volt ez a magas támadás szám nálatok.
Ez nekem is furcsa volt, mert azt tanultuk: ha támadáshoz jutunk, akkor általában kihasználjuk a rendelkezésre álló támadó-időt. Itt 30 másodperc a támadó-idő és nem 24, de soha nem volt még olyan, hogy kihasználtuk volna, amióta itt vagyok.
Ez talán még a sokszínű egyetemi világban is sajátosnak számít.
Igen, én is így érzem. Egy kicsit eltérő a szokásos amerikai rendszertől a mi játékunk.
Említetted, hogy gyakorlatilag két tábor van a csapatban. A végzősük és az újoncok. Mennyire befogadóak a végzősök? Ha már szóba kerül a befogadás. Van még rajtad kívül európai játékos?
Szerencsére a végzősök nagyon befogadóak. Bátorítjuk egymást pályán kívül és az edzéseken is. Ha valami nem sikerül, akkor nem leszidnak minket, hanem megmutatják hogy csináljuk jobban. Kicsit olyan másodedzői is a csapatnak.
Van egy spanyol, egy török és egy holland játékos a csapatban. A spanyol és a török játékos a szobatársam. Négyen vagyunk egy apartmanban, mi hárman és egy úszó. Mindenkinek van saját szobája, fürdője, gardróbja. Velük a legjobb a viszonyom. Ők átérzik milyen távol a családtól, szülőhelytől.
Az egyetem szervez programot, ahol segítik a beilleszkedést?
Őszintén szólva vannak ilyen programok, de nem nagyon veszek rajta részt. A sportolók a sportolókkal töltik az időt és így nincs nagyon szükség más szervezett programokra. Jóban vagyunk a baseball csapattal, a női röpisekkel, a focistákkal vagy éppen a fiú kosarasokkal. Jó sokan így egy társaságba tartozunk. Kijárunk egymás mérkőzéseire, ami az egyetemi életnek mindig is egy ilyen nagy összetartó ereje. A tanulóknak itt minden esemény ingyenesen látogatható.
Jó, ha sok a program. Nincs idő az otthoni dolgokon agyalni.
Bevallom az első két hónapban nem volt honvágyam. Nyilván hiányoztak az otthoniak, a családom, a barátok, a város, de nem volt az a nyomasztó érzés. Aztán jött egy nap, amikor minden beütött egyszerre. A tanulásban elhavazódtam, kosárban kemény edzések voltak, egymás után három és akkor éreztem olyan igazi honvágyat.
Ez nem egyedi, rajtam kívül a többi európai is átéli ezt. Szerencsés vagyok, mert dolgozik az egyetemen egy idősebb hölgy, aki Magyarországról származik. Ő a pót anyukám itt, ha fogalmazhatok így. Hétvégén például kirándulni voltunk. Működik egy magyar társaság is Albuquerque-ben. Nem az én korosztályom, leginkább 60 év körüliek, akik bőven a rendszerváltás előtt jöttek ki, törik a magyar nyelvet. Ettől függetlenül jó volt egy kicsit magyar társaságba tartozni.
Egyedül sokat nem leszek. Karácsonykor öt szabadnapunk lesz, így haza sajnos nem tudok menni. Van viszont egy magyar család Seattle-ben, akik rokonaim ismerősei és velük töltöm az ünnepeket. Utána pedig a szüleim január végén kijönnek két hétre.
Akkor beszélgetünk, amikor itthon megint minden adat emelkedik. Albuquerque-ben mennyire van még jelen a járvány?
Annyira nem érzékelhető már. Szerencsések vagyunk, mert az egész csapat be van oltva és ahogy hallom az egész egyetem átoltottsága olyan 70%-os. Az egyetem benti terein még kell maszkot hordani, de kint már nem. Kosárlabdában pedig teljes szezon várható. Nem tudom elképzelni, hogy olyan előforduljon, mint a járvány csúcsán, hogy lefújják a szezont. Érdekes, hogy emiatt is van két szupervégzősünk, akiknek ez már az ötödik éve a szakmai programban.
Jó hogy említetted a szupervégzősöket. Mennyire változtatja meg a játékot, hogy ők azért jóval idősebbek nálatok?
Személy szerint én örülök, hogy vannak idősebb játékosok. Ahogy mondtam korábban, a végzősök segítenek beilleszkedni és rengeteg jó tanácsot adnak. Olvastam az interjút, amit Larával csináltál, csak megerősíteni tudom, amit mondott. Ami itt lépéshiba, azt én nem érzem lépéshibának. Viszont az edzőink szerint minden európai játékos lépéshibával indul. Kicsit nehéz volt az elején belejönni. Fontos, hogy vannak olyan rutinosak, akik ilyen dolgokat már többször átéltek másokkal és segítenek.
Kezdődik a szezon. Egy sikeres csapat tagja vagy. Mennyire van eredménykényszer, nyomás a szakmai programon?
Nyomást, eredménykényszert annyira nem érzek. Nyilván címvédők vagyunk és ez jár felelősséggel. Ugyanakkor a konferenciában most minden rangsort a Fresno State vezet. Van egy végzős ikerpár náluk, Haley és Hanna Cavinder, akik nagyon extrák. Inkább rajtuk van a teher és az eredménykényszer. Egyetemi női kosárlabdában azért nem lehet mondani, hogy celebek, de ügyesen kezelik a média oldalakat és tehetségesek is pluszban. Ha ezt a kettőt összeadjuk, akkor az nagy figyelmet hoz és így inkább rajtuk van nyomás. Bízunk benne, hogy sikeresek lehetünk!
