Hirdetés
Magyarország

Az értékek megtartása a cél a TFSE-MTK-nál



:

:

Hirdetés

A Testnevelési Egyetem hivatalos honlapján Dr. Sterbenz Tamás, a TE általános rektorhelyettese nyilatkozott a tervekről. Női kosárlabdában az eredmények megismétlése, vagy inkább túlszárnyalása lesz a cél.

A TFSE-MTK a bajnokságban a járvány miatti leállásig 21 találkozón 11 győzelmet és 10 vereséget jegyzett, a Magyar Kupában pedig a legjobb négy közé jutott. A női kosárlabda csapat szakmai vezetői posztját is betölti Dr. Sterbenz Tamás, aki hangsúlyozta, hogy dolgoznak a következő évad keretének kialakításán. A két amerikai légiós Alisia Jenkins és Chanise Jenkins hosszabbítását már be is jelentette a klub.

Gőzerővel dolgozunk a háttér biztosításáért. Jelentős fegyvertény két amerikai légiósunk, a két Jenkins megtartása. Arra törekszünk, hogy eleve megtartsuk az értékeinket, egyúttal szeretnénk az egyetem profilját még tovább erősíteni. Bár még nem tudni, hogy pontosan mikor kezdődhet az új idény, az előző kiírásban elért eredményeink megismétlése, vagy inkább túlszárnyalása lesz a célunk. A pályán és azon kívül is mindent megteszünk további fejlődésünk és Testnevelési Egyetem hírnevének növelése érdekében.

fogalmazott a tervekről a Testnevelési Egyetem honlapjának Dr. Sterbenz Tamás.

Fotó: MKOSZ / Rébay Viktor

Hirdetés