“Az Euroliga Final Four egy olyan lehetőség, amit meg kell ragadni.” – beszélgetés Fegyverneky Zsófiával
:
:

Fotó: FIBA.Basketball
Az M4 Sport Kosárlabda hétfői adásában külön foglalkoztak a Sopron Basket csapatával, akik zsinórban negyedszer kerültek be a Final Four-ba a női kosárlabda Euroligában – ehhez a Montpellier együttese ellen kellett megnyernie a párharcot a soproniaknak.
A Gáspár Dávid által irányított gárda hazai pályán utoljára a francia BLMA csapatát fogadta az Euroligában, a negyeddöntő kapcsán. Bár a mérkőzést megilletődve kezdték a soproniak, az első negyed kiválóan sikerült, és végül Fegyverneky Zsófia félpályás találatával végződött. A második játékrész során a hazaiak előnye 10 pontra növekedett, Határ Bernadett kiemelkedő teljesítményének köszönhetően. A második félidőben továbbra sem forgott veszélyben a Sopron Basket győzelme. Végül magabiztos játékkal 60-42-re megnyerték a párharc első mérkőzését, és úgy utazhattak Franciaországba, hogy csak egy győzelem választja el őket a negyésdöntőbe jutástól.
Az első lépést megtettük, úgyhogy most egyből a soron következő mérkőzésre kell koncentrálnunk. Viszont, ezt a találkozót is ki fogjuk természetesen elemezni. Úgy gondolom, hogy túl nagy hatással voltak a játékosokra a meccs elején kihagyott dobások, helyzetek. Ez borzasztóan rányomta a bélyeget a játék ritmusára.
– nyilatkozta Gáspár Dávid vezetőedző a BLMA elleni első mérkőzést követően.

Fotó: FIBA.Basketball
Franciaországban már sokkal bátrabban kezdett a Sopron Basket, gyakran és jól használták ki magasságbeli fölényüket. A palánk alá bejátszott labdák mellett Gabby Williams kimagasló teljesítménye növelte leginkább a csapat előnyét, ami az első félidőt követően 7 pont volt. Ezt követően is remekül szerepeltek a soproniak – a harmadik negyed végén már szinte érezhető volt a győztes kiléte. Az utolsó játékrészben azonban megnövekedtek Gáspár Dávid együttesének eladott labda számai és a franciák felzárkóztak. Végül ismételten Határ játéka jelentette a kulcsot a győzelemhez, amivel a Sopron 72-65-ös sikert aratott és sorozatban negyedik alkalommal bejutott az Euroliga négyesdöntőjébe.
Két mérkőzéssel tehát letudta a negyeddöntős párharcát a Sopron Basket, és ezzel idén is bejutott a Final Four-ba. Az M4 Sport Kosárlabda magazinjának vendége ezúttal az együttes csapatkapitánya, Fegyverneky Zsófia volt, aki előszőr az eddigi Euroliga szezont értékelte összevetve a korábbiakkal.
“Minden szezon nagyon más. Ez az idei év tele volt megpróbáltatásokkal, főként a betegségek, sérülések, illetve játékos-mozgások miatt. Nehéz egy olyan időszakot kiemelni, amikor teljes kerettel tudtunk edzeni, vagy játszani. Ennek ellenére azt tudom mondani, hogy sikerült ezeken a nehézségeken felülkerekedni, és az, hogy idén is bejutottunk a Final Four-ba pedig magáért beszél.” – Ami a Sopron Basket részéről egy egyedülálló teljesítmény, ugyanis Fegyverneky Zsófia együttese az egyetlen, ami négy éve stabilan ott van a legjobb négy között.
“Az elmúlt évek után azt elmondhatjuk, hogy egy olyan munka, illetve építkezés folyik Sopronban, ami az eredményekben is megmutatkozik – nem csak Magyarország, de Európa szinten is.
Nem az jellemző elsősorban a klubra, hogy a legnagyobb világsztárokat összevásároljuk, hanem az előbb említett tudatos építkezés, emögött pedig rengeteg munka áll. Ez mindenképpen egy egyedülálló dolog, amire büszkének kell lennünk.”

Fotó: FIBA.Basketball
Közel két hónappal ezelőtt a Sopron Basket női kosárlabdacsapatának egyik edzésén súlyos edzésbaleset történt. A csapat két játékosa, Nevena Jovanovics és Fegyverneky Zsófia összeütközött egymással, miután mindkét játékos elveszítette az eszméletét, majd kórházba került. A diganózis Fegyverneky Zsófia esetében volt a lesújtóbb: a csapat kapitányának az orra ugyanis eltört. A szezont követően Fegyvernekyre műtét vár, de addig is orrvédő maszk használatával térhetett vissza a pályára, ami pedig nem könnyíti meg a játékot.
“Úgy érzem, hogy egyre jobban hozzászokom, de az tény, hogy nem könnyű folyamatosan maszkban játszani. Nem ugyanúgy látja az ember a pályát, főként a perifériát, ahogy eddig, viszont ez a helyzet adódott, úgyhogy ehhez kell alkalmazkodni. Szerintem ez a szituáció is csak az idei szezon egyik nehézsége, amit meg kell szokni. Jelenleg az a legfontosabb, – mely célt a maszk is szolgálja – hogy ne kapjak még egy olyan ütést, amivel több hétre kieshetek, főleg, amikor fontos mérkőzéseink következnek. Vagyis elsősorban prevenciós szerepe van a maszknak.” – fogalmazott Zsófia, akit a maszk egyáltalán nem gátol a gólpasszok kiosztásában. A soproni csapatkapitány ugyanis az utolsó BLMA elleni mérkőzésen 5 gólpasszt osztott ki, ezzel pedig az Euroliga örökranglistáján hivatalosan is megelőzte Diana Taurasi-t, és a hatodik helyen áll.
“Legendás a névsor. Amikor az ember végignézi, hogy olyan játékosokat előzött meg, mint például Diana Taurasi, akkor elfogja a büszkeség. Ehhez viszont hozzátartozik, hogy nagyon régóta játszom ebben a sorozatban. Nem vagyok már 25 éves – ha jól tudom, ez a 18-ik Euroliga szezonom – de még így is jó érzésekkel tölt el egy ilyen eredmény. Remélem, hogy ezt tovább tudom majd növelni.
Egy ilyen eredmény azonban nem csak a saját érdemem. Kellenek mellé a csapattársak, akik értékesítik ezeket a passzokat, illetve egy olyan klub is, ahol ez mind lehetséges.” – mondta az egykori válogatott csapatkapitány, akit végül együttese esélyeiről kérdeztek az Euroliga Final Four-ban.
“Nyílván még így is nagyon erős csapatok vannak versenyben, de például ott van egy Fenerbahcea, akik szintén továbbjutottak – őket szintén ki lehet emelni. Azt gondolom, hogy ebben a sportban tisztában kell azzal is lenni, hogy bármi lehetséges. Az orosz csapatok kiesésével szerintem mindenki másnak felcsillant a szeme, így azt gondolom, hogy az esélyek is változtak.
A mi esetünkben is más lett a helyzet. Folyamatosan figyeljük a másik két párharcot, illetve – amíg kiderül ki lesz a következő ellenfelünk – azon dolgozunk, hogy minél jobb formában legyünk mire a Final Four-ra kerül sor. Azt az egy-két mérkőzést a legjobb tudásunknak megfelelően szeretnénk lejátszani. Kihozni az adott a helyzetből a maximumot, hiszen ez egy olyan lehetőség, amit meg kell ragadni.” – zárta a beszélgetést Fegyverneky Zsófia, a Sopron Basket csapatkapitánya.

Fotó: FIBA.Basketball
