Hirdetés
Európa

Az Euroliga indulást sem utasítaná vissza a Sepsiszentgyörgy



:

:

Hirdetés

A múlt héten zárta le a Román Kosárlabda Szövetség a bajnoki küzdelmeket. Nem hirdettek győztest a női élvonalban. A tabellát vezető és a mezőnyből kiemelkedő Sepsi-SIC elnökét Miklós Zoltánt kérdezte a Marosvásárhelyi Rádió a tervekről.

A sepsiszentgyörgyi klubnál csalódottak amiatt, hogy bajnokavatás nélkül zárták le a szezont. A sportvezető szerint bajnokként más pozícióból kereshetnének támogatókat és az önkormányzattal is más helyzetben tárgyalhatnának. Ugyanúgy, ahogy a játékosokkal vagy a játékos ügynökökkel. Arról nem beszélve, hogy az európai kupaszereplést is befolyásolhatja a döntés.

Sepsiszentgyörgyön mindenképpen nemzetközi kupaindulással számolnak. Miklós Zoltán az Euroliga részvétel lehetőségét sem zárta ki.

Voltak és még mindig vannak ilyen álmok. Úgy gondoljuk, hogy jó pár évnyi Európa Kupás szereplés után talán hamarosan eljön az ideje, hogy az Euroligában is megmérettessük magunkat. Természetesen tudjuk, hogy összehasonlíthatatlanul más történet az Euroliga, mint az Európa Kupa. Más játékerőt képviselő csapatok szerepelnek ott, többet kell utazni, de ugyanakkor sokkal több mérkőzést tudnánk elhozni a Sepsi Arénába. Mindenképpen – amennyiben lehetőségünk lenne rá -, nem mondanánk nemet. Tudjuk jól, lehet, hogy ez egy utópisztikus gondolat és elképzelhető, hogy nekünk csak az Európa Kupában jut majd hely. Azt mindenképpen szeretnénk, de nem zárjuk ki annak a lehetőségét sem, hogy az Euroligát célozzuk meg. Lehet, hogy ez a mostani válsághelyzet, ami anyagi bizonytalanságot szül sok csapat számára, teremt esélyt. Több olyan Euroligás klub, amely garantáltan indult volna visszalép és ilyen helyzet miatt lesz lehetőségünk bejutni.

– fogalmazott a sportvezető.

A Sepsi-SIC elnöke szerint az Euroliga szereplés több utazással járna és magasabban jegyzett, így értelemszerűen drágább játékosokat kellene igazolni, ami komoly anyagi kötelezettség. “Nem akkora, hogy azt ne érje meg ráfordítani.” – tette hozzá. A sportvezető szerint 200-400000 román lej (15-30 millió forint) többletköltsége van az Euroligának.

Az interjúban elhangzott, hogy a klubnak nincsenek anyagi gondjai. Az alapítói, tehát a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és Kovászna megye tanácsa biztosították a fejlődéshez szükséges anyagi keretet eddig is és ez most sem lesz másként. A következő évadra is szerződéssel rendelkezőkkel játékosokkal ugyanonnan próbálják meg folytatni, ahol a járvány előtt abbahagyták. A távozókkal igyekeznek megállapodni. A jövő évi keretről Miklós Zoltán hangsúlyozta: “megfelelő pillanatban, amikor véglegesítették az összeállítást, bemutatják.”

Fotó: Sepsi-SIC Facebook / Miska Brigitta

Hirdetés