Hirdetés
Magyarország

Az Euroliga-selejtező visszavágójára készülve – interjú Medgyessy Dórával



:

:

Hirdetés

Szerdán este Velencében lép pályára Euroliga selejtezőn az Aluinvent DVTK. Medgyessy Dórával, a DVTK csapatkapitányával beszélgettünk az első mérkőzés tapasztalatairól és a visszavágóval kapcsolatos várakozásokról.

Fotó: DVTK.eu

A múlt szerdai találkozó kapcsán minden beszámoló és értékelés az első negyed fontosságát helyezte a középpontba. A DVTK jó ritmusban és rendkívül pontosan indította a párharcot, amivel talán sikerült is meglepni a vendégeket.

„Igen, azt mindenképpen kiemelném, ahogy kezdtük a mérkőzést, az szenzációs volt. 30-11-re is vezettünk.” – fogalmazott lapunknak Medgyessy Dóra, majd így folytatta: „Azt várni lehetett, hogy ezt nem tudjuk tartani a mérkőzés végéig, mert a Velence nem ennyire gyenge csapat. A végén ezért sajnálom, hogy nem lett ekkora a különbség, mert egy kicsit nyugodtabban tudtunk volna belemenni a visszavágóba. Úgy gondolom, ha kontrolláljuk a meccset és kevesebb lesz a hullámvölgyünk, akkor kint is lesz esélyünk nyerni.”

A mérkőzés során szembetűnő volt, hogy a festékben mennyire dominált a magyar csapat. Ez még annak ismeretében is nagy fegyvertény, hogy a vendégeknél Gintare Petronyte nem játszott. „A lepattanózásban agyonvertük őket, a két centerünk extrán játszott, minden labdáért küzdöttünk és jó volt a helyzetkihasználásunk. Sok tiszta dobásunk feküdt. Viszont ez a Velence egy nagyon jól dobó csapat és a védekezésünkön a visszavágóra kell változtatni, keményíteni.” – tette hozzá Medgyessy Dóra.

Az Aluinvent DVTK csapatkapitányának is felvetettük beszélgetésünk során azt, amit a beharangozónk vezérfonalaként is megfogalmaztunk, hogy mindenki értékes percekkel, hasznos megmozdulásokkal járult hozzá a sikerhez. Talán ez az, ami hosszú távon még a számszerű eredménynél is értékesebb lehet a csapat számára.

„Ennek személy szerint nagyon örülök, hiszen szinte mindenki lehetőséget kapott. Olyan fiatal játékosok éltek vele, akikre eddig nem volt ekkora teher hárítva. Ha egy olyan sorozatban szeretnénk szerepelni, mint az Euroliga, ami sokkal megterhelőbb lenne, akkor erre mindenképpen szükségünk van. Ebből kell építkeznünk és így kell tovább folytatni. Nyilván ezen a szinten már nem fog működni, hogy három-négy kulcsember vigye el a hátán a csapatot. Ettől lehetünk jók, hogy mindenki hozzáteszi a maga dolgát, aki pályára kerül. Bízom benne, hogy ezt meg tudjuk csinálni, hiszen mindenki megmutatta, hogy erre alkalmas is.” – összegzett Medgyessy Dóra.

A múlt szerdai mérkőzés kapcsán ki kell emelni egy momentumot a negyedik negyedből, amikor 78-59-re módosult az állás 6 perc 43 másodperccel a vége előtt. Ekkor felcsillant a remény, hogy akár a továbbjutás szempontjából is döntő különbség alakuljon ki. Végül az olaszok 9 pontot leferagtak a hátrányukból a végére.

„Ezt már el kell felejtenünk.” – mondta erről a helyzetről Medgyessy Dóra. „Olyan szempontból még pozitív dolog tud lenni a fejekben, hogy érezzük: ezt a Velencét akár 20 pont környékén is verhetjük, ha végig koncentrálunk. Ez azonban nem lett volna reális. Tényleg jó csapatot alkotnak. Morrison ötödik faultja, az én kipontozódásom is meghatározta a végét. Ezekre jobban kell figyelnünk, mert idegenben nem fognak beleférni. Sokkal keményebb lesz várhatóan a Velence és az első perctől darálni fognak. Nyilván kérdés, hogy a játékvezetők ebből mennyit engednek. Egy biztos, hogy komoly meccs lesz.”

Fotó: DVTK.eu

Az olasz bajnokság küzdelmei a hétvégén rajtolnak, míg a DVTK pénteken a fővárosban már bajnoki tétmeccset is vívott. Minden ilyen helyzetben kérdés, hogy mi a jobb, egy hetet készülni vagy közben tétmeccset játszani.

„Szerintem jó így nekünk, sok lett volna egy hét meccs nélkül. A pénteki pedig olyan mérkőzés volt, hogy tudtunk pihentetni egy-két kulcsjátékost, volt mód rotálni. Ez mindenképpen csak pozitív lehet számunkra.” – tette hozzá Medgyessy Dóra, akit a sérültekről is kérdeztünk: „Kányási Veronika benne lesz a csapatban, elkezdte a kontaktos edzéseket. Hogy mennyi időt fog a pályán tölteni ezt nem tudom, de szerencsére most már rá is számíthatunk. Katona Szidóniára viszont még számíthatunk, de a Verával így is eggyel többen leszünk.”

Az Euroliga selejtező nagyon speciális versenyhelyzet, hiszen így a szezon elején ekkora téttel bíró találkozót ritkán játszanak a csapatok. Érződött, hogy ezzel mindkét oldal küzd.

„Nehéz volt felkészülni a Velencéből, egyáltalán videót szerezni róluk ilyenkor. Egy félidőt láttunk az egyik felkészülési mérkőzésükből. Ez a Velence egy nagyon jó csapat. Nekünk óriási erőt adott, hogy hazai közönség előtt ekkora önbizalommal játszhattunk. Én személy szerint örültem, hogy itthon kezdünk és így idegenben nem rajtunk lesz a teher. A Velencét fogja nehezíteni, hogy mi leszünk előnyben. Nekik kell siettetni a meccset és nekünk kell türelmesnek lenni.” – tette hozzá Medgyessy Dóra, aki a csapat felkészülésébe is beavatott.

„Mi végig a selejtezőt szem előtt tartva készültünk, ennek tudatában próbáltuk időzíteni a formát. Azért is játszottunk olyan csapattal, mint az Olympiacos, akik hasonló erőt képviselnek és hasonló játékot játszanak, mint a Velence. Ezt a tapasztalatot sikerült hasznosítani és eddig minden a tervek szerint alakul.” – zárta beszélgetésünket az Aluinvent DVTK csapatkapitánya.

Hirdetés