Hirdetés
Hirdetés
Európa

Az Euroligás nemzeteknél lezárultak a bajnokságok



:

:

Hirdetés

Azzal, hogy vasárnap este Olaszországban bajnokot avattak, minden olyan nemzetnél lezárultak a bajnokságok, melyek a 2019/2020-as és a 2020/2021-es évadban csapatot adtak az Euroliga mezőnyébe. Európai körkép.

Magyarországon a Sopron Basket a bajnoki döntőben 3-1 arányban múlta felül az Atomerőmű KSC Szekszárdot és ezzel fennállása 14. bajnoki címét ünnepelhette. A bronzérmes az UNI-Győr – MÉLY-ÚT, a negyedik pozícióban az Aluinvent DVTK zárt.

Oroszországban az UMMC Jekatyerinburg 3-0-ra nyerte a bajnoki döntő párharcot a Dinamo Kurszkkal szemben. A MVP Breanna Stewart lett. A negyeddöntőben a Syktyvkar kiejtette a Nagyeszda Orenburgot, így egy komoly meglepetést is hozott a szezon. A harmadik helyet végül az MBA Moszkva szerezte meg és a negyedik lett a Syktyvkar.

Törökországban a Fenerbahce 3-0-val múlta felül a döntőben a Galatasaray-t. Az MVP-nek Kayla McBride-ot választották. Törökországban a harmadik helyet a Nesibe Aydin szerezte meg. A negyedik pedig a Cankaya lett, akik a rájátszásban pályahátrányból búcsúztatták az alapszakasz negyedikjét az Ormansport.

Spanyolországban a Salamanca 2-1-re nyerte a Valencia elleni bajnoki finálét. Az MVP címet Katie Lou Samuelson kapta meg. A kupagyőztes Spar Girona és a Lointek Gernika jutott még a négy közé.

Franciaországban egy Final Four keretében zárult az évad. Basket Landes 72-64-re legyőzte a kupagyőztes Lattes Montpellier-t és ezzel fennállása során első alkalommal hódította el a bajnoki trófeát. Mindkét alakulat óriási bravúrt ért el az elődöntőben. A Basket Landes a Lyon, a Lattes Montpellier a Bourges csapatát búcsúztatta.

Olaszországban a Reyer Venezia 3-2-re győzte le a Famila Schiót a bajnoki döntőben. Az MVP-nek Francesca Pan-t választották. A négy közé a Passalacqua Ragusa és a Virtus Bologna került még.

Lengyelországban a VBW Arka Gdynia szerezte meg a bajnoki címet. A CCC Polkowice elleni döntőt 3-2 arányban nyerték. A döntő párharc MVP-je az ausztrál válogatott Alice Kunek lett. A négy között még a Gorzow és Bydgoszcz mérettethette meg magát.

Csehországban az USK Praha 3-0-ra nyerte a Sokol Hradec Králové csapatával megvívott döntő párharcot, így fennállása 12., sorozatban 11. cseh bajnoki címét ünnepelhette. A finálé MVP-je Brionna Jones lett.

Lettországban Final Four keretében zárult a bajnokság. A TTT Riga a Liepāja alakulatát 85-58-ra verte és ezzel 20. alkalommal szerezték meg a bajnoki címet. Az MVP Jessica Thomas lett.

Idén a selejtezőbe adott csapatot Románia is, ahol a Sepsiszentgyörgy 3-1 arányban bizonyult jobbnak a Szatmárnémetinél. Ebben az évadban Belgium nem delegált csapatot az Euroligába. Előtte viszont ott voltak a főtáblán. Játék nélkül kapta meg a bajnoki címet a Namur, miután a Castors Braine Covid érintettsége okán nem tudott kiállni. Görögország idén szintén távol maradt az Euroligától. Előtte az Olympiacos révén hol a selejtezőben, hol a főtáblán érdekeltek voltak. A görögöknél május 14-én és 16-án rendezték volna az Olympiacos – Panathinaikos döntőt, de ezt el kellett halasztani. A kezdődő válogatott program miatt nagy kérdés, hogy egyáltalán bepótolják-e.

Hirdetés