Hirdetés
Magyarország

Az Európa Kupa rájátszására készül az Aluinvent DVTK – Földi Attilát kérdeztük



:

:

Hirdetés

Kedden és szerdán rendezik a női kosárlabda Európa Kupa nyolcaddöntőit. Az Aluinvent DVTK kedden 19 órától a Valenciával mérkőzik. Földi Attila, vezetőedzőt kérdeztük a várakozásairól.

Milyen érzésekkel, gondolatokkal készültük a találkozóra?

Nagyon pozitív a hangulatunk a kupahétvége és a Sopron elleni bajnoki mérkőzés után. A Sopron elleni összecsapás azt is megmutatta, hogy tudunk nagyon jó csapatokkal is jó meccset játszani. Talán ebből kell kiindulni. A másik gondolatom, hogy semmilyen nyomás nincsen rajtunk. A Valencia nyilvánvalóan toronymagas esélyes. Tudjuk, hogy milyen erőket képvisel. Készülünk rájuk. Ugyanolyan alaposan fel fogunk készülni, mint minden mérkőzésre. Most még időnk is van rá.

Mindent meg fogunk tenni és harcolni fogunk, de felszabadultan kell játszanunk. Nekünk kis túlzással jutalomjáték lesz. Már azzal sem számoltak sokan, hogy továbbjutunk az előző körből. Jó tapasztalatszerzés a fiatal játékosoknak, hogy nemzetközi szinten mérettethetjük meg magunkat újra. Azt gondolom, hogy izgulás, félelem vagy bármilyen teher nincs rajtunk. Odamegyünk, harcolunk egyet és lesz, ami lesz.

Talán még jól is jött, hogy két Sopron meccsből fordultuk a Valenciára? Európa klasszis rivális ellen szerezhettetek tapasztalatokat.

Abszolút, ez mindenképpen jó. Nyilván tisztában kell lenni a realitásokkal. Volt a Sopronnal egy kupadöntőnk. Ott a Sopron a téthelyzet miatt maximálisan állt bele. Utána volt egy bajnoki meccs, amibe lássuk reálisan, a Sopron könnyedén ment bele és lehet, hogy egész másként alakul, ha 100%-os erőbedobással mennek neki. Az más kérdés, hogy próbáltak felpörögni, amikor érezték, hogy nem adjuk könnyen a bőrünket. Ez azonban út közben már nagyon nehéz. Ezeket azért mondtam el, mert a Valencia, amely olyan célokat dédelget, hogy az egész kupasorozatot megnyerné és hazai pályán rendezi meg ezt a tornát, nyilvánvaló, hogy nem fog így belemenni a meccsbe.

Fotó: Girgász Péter

A Valencia az első perctől nekünk fog esni és el akarják dönteni minél előbb. Azt is figyelembe véve, hogy könnyebb meccs esetén tudnak pihentebbek lenni a következő mérkőzésen. Mi nem szeretnénk könnyen adni a bőrünket, nem az a csapat vagyunk. Az év elején lehet, hogy olyanok voltunk, de most már nem. Még, ha erősebb kezdést is csinálnak, mi nem fogunk ettől összeesni, hanem igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni a maradék időben. Veszíteni valónk nincsen. Nyilvánvalóan mi nem tekintünk ennél a meccsnél előrébbre, meglepetés lenne a továbbjutásunk, de az ellenfél is megkívánja, hogy csak ezzel foglalkozzunk.

Természetesen tisztában van az ember az erőviszonyokkal, de csak ott van a gondolat, hogy ebben a speciális évadban egy meccsen dől el minden párharc.

Így van, az esélyünk abban rejlik, ha sikerül minél tovább egy egál meccset kihúzni, akkor a végén a nyomás nem rajtunk lesz. Ezért fontos a jó kezdés és minél tovább kihúzni azt, hogy ne szakadjon el az ellenfél. Gyakorlatilag minden perccel, amivel mi tovább tudunk mérkőzésben lenni, a mi esélyeink növekednek.

Ha adott esetben a negyedik negyedbe nyílt sisakkal kell belemenni, akkor ott már a Valencia alatt rezeghet a léc és nem alattunk. Ehhez természetesen 30 percig ott kell lenni egy ilyen csapat sarkában vagy előttük. Mindig ezt ismételgetem a lányoknak, hogy nincs mit veszíteni. A nagy akarat mellett igyekszünk egy kis fegyelmezettséget is belevinni és felkészülni a játékosokból, a taktikai elemekből. Meglátjuk, hogy mire lesz elég.

Fotó: Girgász Péter

Mondhatom, hogy ez egy ideális felkészülés lesz a bajnoki rájátszásra?

Azért nagyon más, mert a rájátszásban a nyomással is meg kell küzdenünk. Az egész szezon beleáll két mérkőzésbe. Mindenki azt várja tőlünk és mi is magunktól, hogy megnyerjük. Ott egyfajta teher lesz rajtunk és azt kell megtanulni jól kezelni. A negyeddöntő a bajnoki rájátszásban mentális tényezőkön is múlik.

Kosárlabda szakmailag jó felkészülés lehet egy ilyen kaliberű ellenfél ellen játszani, de fejben egy teljesen más játék azzal, hogy ott nem lesz rajtunk nyomás. Nekünk úgy érzem, hogy a mentális része lesz a kulcs a bajnokságban. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint a Magyar Kupán. Egyik szituációban esélytelenebbként, a másikban esélyesként kell helytállni.

Keyona Hayes a Sopron elleni bajnokin nem játszott. Valenciában számíthattok a játékára?

Keyona jön velünk, játszani fog. Figyelemmel kísérjük az egészségi állapotát. Nincs súlyosabb probléma. Fájdalmat érzett a lábában és nem akarjuk erőltetni. Jön egy fontos befutója a szezonnak, tisztában vagyunk vele, hogy mennyire kulcsjátékos és nem akartunk kockáztatni. Készen lesz minden megmérettetésre. Nem arról van szó, hogy kiesett hosszabb időre.

Zárásul egy kicsit az emberi oldaláról is kérdeznélek. Valenciában a Fonteta Arénában fogtok játszani, ami az egyik meghatározó helyszíne nem csak a spanyol, hanem az európai kosárlabdának is. Hol helyezkedik el ez a meccs az eddigi pályafutásodban?

Nagyon jó érzés ebben benne lenni, részese lenni. Cziczás Laci barátomnak szoktam mondani, sajnos gyenge vagyok abban, hogy nem nagyon sikerül úgy megélni ezeket a pillanatokat, ahogy kellene. Annyira lefoglal a következő feladat, meccs, téthelyzet. Az első edzés kezdéséig fog szerintem ez az egész lenyűgözni, utána úgy fog tovább menni minden, mint ha egy iskolai tornateremben lenne az edzés. Nagyon más gondolataim lesznek, ahogy elkezdődik a feladat.

Fotó: Girgász Péter

Hirdetés