Hirdetés
Nagyvilág

Az európai válogatottak nagy esélye



:

:

Hirdetés

Szerbia és USA továbbjutása után a délutáni órákban eldől a tokiói olimpia női kosárlabda tornáján, hogy az alsó ágról, ahol három európai gárda is szerepel, mely válogatottak kerülnek a legjobb négy közé. 10 óra 20 perctől Japán – Belgium, majd 14 órától Spanyolország – Franciaország találkozó jön.

10:20 Japán – Belgium ÉLŐ STATISZTIKA

Japán úgy érkezett a hazai olimpiájára, hogy már előtte is az egyik legtöbbet fejlődött válogatott között tartották számon. Ázsiában átvették a vezető szerepet Kínától az utolsó három kontinenstorna megnyerésével. Itt a tokiói csoportkörben sem okoztak csalódást. Nigériát és Franciaországot verték, USA-t három negyeden át szorongatták. A FIBA legutóbbi erősorrendjében egészen a második helyre repítették a csapatukat. A hagyományos erősségük, tehát a triplát mellett, ahol most a legjobb dobószázalékkal rendelkeznek (38.5%) a mezőnyben, gyakorlatilag mindenben előrébb léptek. A csapatteljesítményt, a játékosok energiáját, elköteleződését, a dobóformát, a passzkultúrát méltatták náluk a nemzetközi szövetség honlapján. Japánnak van a legkevesebb eladott labdája  a negyeddöntőbe jutó gárdák közül. Mély a japán gárda kerete, 38 pont érkezik átlagban a padról, ami egy olimpiai tornán kiemelkedő.

Fotó: FIBA.Basketball

Belgium két győzelemmel és egy vereséggel lett a legjobb csoportmásodik, így kiemeltként várta a negyeddöntők sorsolását. A csoportkör alatt úgy jellemeztük a csapatukat, hogy a torna legjobb európai teljesítményét hozzák. Emma Meesseman 27.3 pontos átlaggal zárta a csoportmeccseket. Ezek mellett 10.3 lepattanót átlagolt, ami a második legtöbb Az irányítójuk Julie Allemand osztotta ki a harmadik legtöbb gólpasszt a mezőnyben. Meesseman és Allemand is szerepel a tíz legjobb dobószázalékkal rendelkező játékos között. Belgium kapja átlagban a legkevesebb pontot a mezőnyben. Ők szerezték a legtöbb pontot gyorsindításból. És még bőven lehet folytatni a sort… A belgáknál nagy szintlépés, hogy Emma Meesseman mellé többen felnőttek. Messze nem annyira beszűkült a csapatuk, mint az Európa-bajnokság egyes szakaszaiban volt. Ugyanakkor még mindig csak 14.7 pont jön átlagban a padról. Óriási kérdés lesz, hogy azt a sebességet, amit az európai mezőnyben tudnak érvényesíteni, az egy náluk is gyorsabb csapat ellen kijön-e. A fizikális fölényüket pedig mennyire tudják érvényre juttatni.

14:00 Spanyolország – Franciaország ÉLŐ STATISZTIKA

Spanyolország és Franciaország klasszikus rivalizálása alapjaiban határozza meg az európai női kosárlabdát. Ebben egy újabb fontos fejezet lesz ez a negyeddöntő. Rióban mindkét gárda bejutott a négy közé. Akkor a spanyolok döntőztek, a franciák negyedikek lettek. Azóta két Európa-bajnoki döntőt játszottak a csapatok. Idén pedig volt négy felkészülési meccsük, még közvetlenül az olimpia előtt is kétszer játszottak. Sok újat tehát annak ellenére sem tudnak mutatni egymásnak, hogy a legutóbbi tétmeccsük óta mindkét keret megújult. Spanyolország veretlenül nyerte a csoportját: Kanadát, Dél-Koreát és Szerbiát múlták felül. Franciaországnak viszont az utolsó napig számolgatnia kellett és végül az Egyesült Államoktól elszenvedett bravúros, kis különbségű vereséggel jutottak négy közé.

Fotó: FIBA.Basketball

A spanyolok szépen rendezték a sorokat az Európa-bajnokság után. Alba Torrens visszatérése lelkileg nagyon jót tett a csapatnak. Azon túl, hogy így szerkezetében is helyrebillent a keretük. Mellette a mindhárom csoportmeccsen dupla-duplát elérő Astou Ndour 22.7 pontos átlaga és Cristina Ouviña rendkívül érett teljesítménye is kell a sikerhez. Ugyanazokat az erényeket mutatja a spanyol gárda, amit tőlük 2019-ig megszoktunk. A franciáknak egyáltalán nincs rossz olimpiájuk, de a japánoktól elszenvedett első fordulós vereség komoly számolgatásba kényszerítette őket. A teljesítmény-indexet tekintve Sandrine Gruda a legjobbjuk, eközben négyen átlagolnak 10 pont felett. Gabby Williams-t korábban már méltattuk. A legtöbb szerzett labdával rendelkezik a mezőnyben a soproni légiós. Nincs a tíz legtöbb játékperccel rendelkező játékos között francia, ami jól mutatja a keretük melységét. Megjósolhatatlan a párharc végkimenetele.

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés