Hirdetés
Magyarország

Az évad utolsó hazai mérkőzésére készül a Sopron Basket



:

:

Fotó: Márkus Boróka / Sopron Basket

Hirdetés

Szombaton 18 órától rendezik Sopronban a 2024-es bronzcsata második felvonását. Szerdai győzelmének köszönhetően az egyik fél második sikeréig tartó párharcában 1-0-ra vezet a TARR KSC Szekszárd, de az évad utolsó hazai meccsén – melyen utoljára lép pályára a Novomatic Arénában Fegyverneky Zsófia – szeretne szépen búcsúzni a Sopron Basket.

Május 4., szombat
18:00 Sopron Basket – TARR KSC Szekszárd
Sopron, NOVOMATIC Aréna
Játékvezetők: Cziffra Csaba Zsolt, Győrffy Pál Attila, Nyilas István (Balogh László György)

A párharc nyitányán a TARR KSC Szekszárd szoros első félidő után 82-67-es sikert aratott.

„Küzdött a csapat és akartuk a győzelmet, de fizikalitásban nem mindig tudtuk felvenni a versenyt a Szekszárddal. Elkövettünk olyan hibákat a védekezésben, melyek nem jellemzőek erre a csapatra.” – mondta lapunknak Laczka Miklós, a Sopron Basket másodedzője. „Jó munkát végzett abban a Szekszárd, hogy a játékunkat megnehezítsék és mi erre nem feltétlenül tudtunk megfelelően reagálni a mérkőzés közben. Mondhatjuk, hogy a második félidőre, a negyedik negyedre felőrültek minket. Ekkor már bizonyos szituációkat nem jól bontottunk le, nem a megfelelő helyzeteket választottuk ki.”

A szombati folytatásra készülve a játék pontosításán lesz a hangsúly. „Olyan alapelveket, amiket régóta használunk, fel kell frissíteni.” – hangsúlyozta a soproniak másodedzője. „Fizikális küzdelemben és egy-egy elleni védekezésben meg kell próbálni jobban felvenni a versenyt. Támadásban pedig bizonyos elvek pontosítása jobb teljesítményhez és nagyobb hatékonysághoz vezethet.”

Fotó: Jantner Zsolt / TARR KSC Szekszárd

Szombaton utoljára lép pályára Sopronban a visszavonuló Fegyverneky Zsófia. A csapat-kapitány 12 felejthetetlen évet töltött az együttesnél.

„Rengeteget köszönhet a teljes klub, a csapat és mi, a szakmai stáb tagjai is Fegyverneky Zsófinak. Olyan munkamorált, hozzáállást láttunk tőle, ami az egyik alapvető letéteményese volt azoknak a sikereknek, amiket elértünk. Mindannyiunknak, aki a klubnál Zsófival dolgozott, lesz olyan tapasztalata a közös munkából, amit tovább tudunk vinni pályafutásunk során.” – mondta Laczka Miklós.

A találkozó előtt egy biztos, a 2023/2024-es évad utolsó hazai fellépése jön a Sopron Basket számára. Győzelem és egyenlítés esetén szerdán kerülne sor a sorsdöntő harmadik felvonásra.

„Szeretnénk az utolsó meccset hazai közönség előtt megnyerni. Nem vagyunk könnyű helyzetben, de mindent meg fogunk tenni, harcolni fogunk. Bízunk benne, hogy ez elég lehet a győzelemhez!”- összegzett Laczka Miklós.

Hirdetés