Hirdetés
3x3

Az időjárás zárta le a bécsi 3×3-as tornát



:

:

Hirdetés

Ahogy arról beszámoltunk, a negyeddöntők még gond nélkül lementek a bécsi 3×3-as nemzetközi tornán. Az elődöntők alatt azonban félbe kellett szakítani az erőfelmérőt az osztrák fővárosban.

Az első elődöntőt még lejátszották, ezen a Magyarország 2 csapat Hegedűs Janka, Kányási Veronika, Tóth Orsolya és Varga Eszter összeállításban hosszabbítást követően 14-13-ra legyőzte Olaszországot. A két csapat az első percekben még fej-fej mellett haladt, majd 11-6-ra elléptek az olaszok. A mieink azonban ledolgozták a hátrányt és a rendes játékidő végén Kányási Veronika duplájával 12-12-nél hosszabbításra mentették a találkozót. A ráadásban az olaszok szereztek vezetést, de Kányási Veronika duplájával megszerezte a győzelmet a magyar együttes.

A Magyarország 1 csapat Böröndy Vivi, Papp Dia, Tenyér Zsófia és Tóth Franka összeállításban Spanyolországgal vívta volna a második elődöntőt. A találkozót még elkezdték, de eső miatt már nem tudták befejezni. Ezt követően már nem is folytatódott a torna.

Bár nem a tervek szerint zárult, de egy is rendkívül fontos volt az erőpróba, hiszen augusztus elején nagy téttel bíró versenyek várnak a mieinkre. U23-as válogatottunk Szolnokon Nemzetek Ligája fordulón vesz részt a szokásos három mini-tornával, a felnőtt válogatott pedig Mongóliában szerepel majd FIBA 3×3 Women’s Series versenyen.

Hirdetés