Hirdetés
Archivum

Az MTI beharangozója a 3×3-as Európa-bajnokság elõtt



:

:

Hirdetés

Pénteken elrajtol Debrecenben a 3×3-as Európa-bajnokság. Szerkesztõségi interjúnk Károlyi Andreával itt olvasható. Az alábbiakban az MTI beharangozóját ajánljuk.

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball

Forrás: MTI

Nehéz sorsolást kapott a világbajnoki ezüstérmes magyar nõi válogatott a 3×3-as kosárlabda Európa-bajnokságon, amelyre péntektõl vasárnapig kerül sor Debrecenben.

Károlyi Andrea szövetségi kapitány szerdán az MTI-nek elmondta, együttese a végsõ gyõzelemre esélyes négy csapattal azonos ágra került.

“A címvédõ franciák, a korábbi világbajnok olaszok, az oroszok és a spanyolok is egy ágon vannak, ami megnehezíti a dolgunkat. A motivációval ezzel együtt nem lesz gond, a hétfõn és kedden rendezett felkészülési tornán annyira repítették a lányokat a zsúfolt debreceni lelátók, hogy még vissza is kellett fogni õket” – mesélte a szakvezetõ, majd rátért az olimpiai kvalifikáció menetére.

“Sajátos módon a felkészülési tornán lehetett világranglistapontokat gyûjteni, az Eb-n viszont nem lehet. Számunkra ugyanakkor a világranglista már nem érdekes, mert kilencedik helyezettként már biztosan nem tudunk novemberig az elsõ háromba kerülni” – utalt arra, hogy a 2020-as tokiói játékokra – ahol bemutatkozik az egy palánkra játszott verzió – a házigazda Japán mellett a november 1-jei világranglista elsõ három helyezettje jut ki biztosan.

Marad tehát a jövõ márciusra tervezett húszcsapatos olimpiai kvalifikációs torna, ahol három kvótát osztanak ki, és erre jutottak ki júniusban az amszterdami világbajnokság dobogósai, azaz az aranyérmes Kína, az ezüstérmes Magyarország és a bronzérmes Franciaország. Az utolsó, nyolcadik kvótáról az egyenlõség jegyében rendezett áprilisi pótselejtezõ dönt.

A hétfõi és keddi felkészülési tornán a magyar nõi válogatott a csoportküzdelmek során legyõzte Romániát és Svájcot, de kikapott az Európa-bajnok franciáktól. A helyosztókon aztán a negyeddöntõben megverte a fehéroroszokat, az elõdöntõben viszont alulmaradt a spanyolokkal szemben.

A debreceni Eb-n pénteken és szombaton a csoportmérkõzésekre, míg vasárnap a helyosztókra és a döntõkre kerül sor. A Theodorán Alexandra, Papp Klaudia, Goree Cyesha, Medgyessy Dóra alkotta nõi válogatott a csoportküzdelmekben Lengyelországgal és a címvédõ Franciaországgal találkozik, a trióból az elsõ kettõ jut tovább a negyeddöntõbe. Az oroszokkal és a franciákkal megküzdõ férfiak részérõl ugyanakkor bravúr lenne a dobogós hely.

A debreceni kosárfesztiválról a nemzetközi szövetség fennállása során elõször 4K minõségben ad közvetítést saját YouTube- és Facebook-csatornáján.

A 3×3-as kosárlabdában tíz percig vagy 21 pontig tart a mérkõzés, melyet egy palánkra vívnak a háromfõs (egy cserelehetõséggel rendelkezõ) csapatok. Minden dobás egy pontot ér, kivéve a körgyûrûn kívülieket, amelyekért két pont jár. A meccsenkénti egy idõkérésnél csak a játékosok lehetnek jelen, a szövetségi kapitány nem.

A magyarok csoportmérkõzései az Európa-bajnokságon:
—————————————————
péntek 18.50: Magyarország-Lengyelország (nõi)
péntek 21.00: Magyarország-Franciaország (nõi)
szombat 18.00: Magyarország-Oroszország (férfi)
szombat 21.00: Magyarország-Franciaország (férfi)
vasárnap: negyeddöntõk, elõdöntõk, bronzmérkõzések, döntõk

Hirdetés