Az MTK hivatalos honlapján Koch Dorát kérdezték
:
:
Az MTK-Budapest hivatalos honlapján a születésnapját ünneplő Koch Dórát kérdezték a mindennapjairól.
A női amatőr NB I Piros csoportjában induló MTK Budapest alapembere, talán legfontosabb láncszeme Koch Dóra, az ő átlaga a legmagasabb a csapatban a teljesítményindexek, a pontok és a percek tekintetében is – olvasható a klub honlapjának összegzése Koch Dóra szezonjáról. Sőt ha mélyebbre ásunk a statisztikában, azt is kimazsolázhatjuk belőle, hogy az ő nevéhez fűződik a legtöbb gólpassz, labdaszerzés, illetve hárompontos is. Névrokona, edzője, Nagy Dóra után két nappal ünnepli a születésnapját – bár ez most nem a nagy bulik időszaka.
A nővérem átjön, ennyi
– vette számba az MTK-Budapest hivatalos honlapjának kérdésére a várható vendégeket.
Itthon vagyok, gyakorlatilag nem megyek sehova, csak boltba. A nappaliban igyekszem mozogni, főleg a Nike training program edzéseit végzem, és az OKJ-s képzés végső vizsgájára készülök. Ez egy lakberendezői képzés, családi házat és a berendezését kell megterveznem.
Dorci tehát keveset mozdul ki, márpedig ez nagy kontraszt a megszokott élsportolói életvitelével.
A meccsek hiányoznak, meg a heti rutin, ami kialakult, így kicsit olyan, mintha nyár lenne
– felelte, amikor rákérdeztek, mennyire hiányzik neki a kosárlabda. Aztán szembesítették az írás elején felsorolt számadatokkal. Jólesett neki, pláne, hogy mint a legtöbb játékos, ő is megélt már olyat, hogy kevesebbet játszhatott, mint amennyit szeretett volna.
Örülök neki nagyon, hogy ilyen fontos voltam a csapatnak. Meg hogy ennyire számítottak rám.

Fotó: MTK.hu
