Hirdetés
Magyarország

Az MTK honlapja Munkácsi Enikőt kérdezte



:

:

Hirdetés

Az MTK-Budapest hivatalos honlapja Munkácsi Enikővel készített egy hosszú interjút. A 185 cm magas 4-es, 5-ös poszton bevethető játékos Szolnokról érkezett a fővárosba. Munkácsi Enikő az MTK színeiben 19 meccsen 33.9 perc alatt 5.8 pontot, 6.9 lepattanót és 2.1 gólpasszt átlagolt az ANB Piros csoportjában.

Ez volt az első éved az MTK-ban. Hogy érezted magad? Megtaláltad a számításod?

Ez volt az első csapatváltásom is, ezért nem tudtam előre, hogyan fogom kezelni ezt a szituációt, illetve hogy tudom összeegyeztetni a sportot az egyetemmel – válaszolta az MTK.hu portálnak az idén húszéves Munkácsi Enikő, aki a női amatőr NB I Piros csoportjának legjobb dobásblokkolója lett 1.79-es átlaggal, ezáltal a védekezés oszlopává vált. – A csapat nagyon kedvesen fogadott, és az edzőktől is folyamatosan megkaptam a bizalmat a pályán és azon kívül.

– Szolnokról érkeztél, ami a magyar férfikosárlabdázás egyik fellegvára, a női csapat viszont sosem tudott igazán népszerűvé válni, pedig nemrég volt egy kifejezetten sikeres időszaka. Mi lehet ennek az oka?

– A legnagyobb problémának a továbbtanulási lehetőségek szűkösségét érzem. Ugyanakkor a tehetséges kosarasok már fiatalon más klubokhoz igazolnak, így nem alakul ki egy olyan profi felnőttcsapat, amelynek tagjai példaképek lehetnének a gyerekeknek.

– Mi minden volt más itt az MTK Budapestben, mint amit Szolnokon tapasztaltál?

– Sajnos Szolnokon létszámproblémával küzdöttünk, így a junior- és a felnőttcsapat szinte ugyanaz volt. Itt, az MTK-ban már jobban megoldott, hogy mindenki a korosztályának és a képességének megfelelő képzésben részesüljön. Emellett tervezhetőbbé váltak a napjaim azáltal, hogy az edzések és a meccsek fix időpontban és helyszínen voltak.

– Játékban, sportszakmailag mi újat hozott számodra a mögöttünk hagyott évad?

– Az MTK Piros csoportba kerülésével olyan játékosok ellen küzdhettem, akik játszottak vagy akár jelenleg is játszanak az élvonalban. Ennek köszönhetően rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. A meccsek mellett az egyéni és csapatedzéseken is lehetőségünk volt a fejlődésre, technikai, taktikai és erőnléti szempontból is.

– Több lepattanót szereztél, mint pontot. Nem kellene kicsit bátrabban vállalkoznod?

– Ezt a kérdést már sokszor megkaptam! Én örülnék a legjobban, ha varázsütésre megfordulna ez a statisztika, de addig is dolgozom rajta!

– Eldőlt már, hol kosarazol a következő idényben?

– A jelenlegi helyzetben még nem volt lehetőségünk erről beszélni, de a közeljövőben biztosan erre is sor kerül.

Fotó: MTK.hu

Hirdetés