Hirdetés
Utánpótlás

Az NKA Pécs három játékosával és edzőjével dolgozott az U16-os válogatott



:

:

Hirdetés

A Nemzeti Kosárlabda Akadémia három játékosa, Halmágyi Kitti, Gréts Dalma és Puskás Lili mellett Meszler Balázs edzőként vett részt az U16-os válogatott székesfehérvári edzőtáborában. Még a munka elején van ugyan a csapat, de a szakmai stáb első benyomásai nagyon pozitívak, december végén pedig az Olimpiai Reménységek Versenyén vesz részt a válogatott.

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége Kiválasztó-Képző Programját követően első alkalommal vehettek részt a korosztály legjobbjai az U16-os válogatott programján, a szakmai stáb ugyan az Ifjúsági Olimpián már figyelemmel kísérhette a lányok teljesítményét, de edzéskörülmények között most találkozott először a gárda, amelynek trénere, a Nemzeti Kosárlabda Akadémia edzője, Meszler Balázs elégedetten nyilatkozott az edzőtábort követően.

Szűkebb kerettel tudtunk dolgozni, mint amilyennel szerettünk volna, három játékost viszont elég jól ismertünk már, hiszen részt vettek velünk a tavalyi Európa-bajnokságon. Egyelőre az ismerkedés fázisában vagyunk, ilyenkor mindig az a kérdés, hogy milyen szerkezete, karaktere és sebessége lesz a csapatnak. A célkitűzést pedig mindig a mezőny határozza meg, még látnunk kell az edzőmérkőzéseken, hogy milyen erőt képviselnek más nemzetek korosztályos csapatai, viszont az első benyomásunk abszolút pozitív volt – fogalmazott Meszler Balázs.

A Nemzeti Kosárlabda Akadémiát Halmágyi Kitti és Gréts Dalma mellett a 2008-as születésű Puskás Lili képviselte a válogatott összetartáson, mindhárman remek teljesítményt nyújtottak. Az U16-os csapat tagjai hamarosan újra találkoznak, hiszen a magyar válogatott is pályára lép az Olimpiai Reménységek Versenyén, amelyet idén a szlovákiai Pöstyén rendez. Jövőre pedig gőzerővel készül a keret az augusztusi Európa-bajnokságra, amelynek Törökország ad majd otthont.

Hirdetés