:
:
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége a Magyar Kosárlabdázás Napján köszöntötte a 2023/2024-es idény legjobbjait. A Nemzeti Kosárlabda Akadémia három növendéke is díjat vehetett át: Rátkai Eszter lett az Év U18 Női Játékosa, Josepovits Kinga az Év U16 Női Játékosa, Mezőfi Márk pedig az Év U18 Férfi Játékosa. Emellett a felnőtt férfi csapat, az NKA Universitas Pécs vezetőedzője, Csirke Ferenc érdemelte ki az Év Férfi Edzője díjat.
Régi hagyományt elevenített fel az MKOSZ azzal, hogy ismét díjazza a szezon legjobb edzőit, játékosait. A Nemzeti Kosárlabda Akadémia a legutóbbi szezonban kiváló eredményeket produkált, hiszen a serdülő és a junior fiúk, valamint a junior lányok is megnyerték az országos bajnokságot, emellett az U20-as fiúk ezüst-, a kadett fiúk és lányok pedig bronzérmesek lettek. A korosztályos válogatottakban rendre képviseltették magukat az NKA növendékei, így ott voltak a legnagyobb nemzetközi tornákon, Európa-bajnokságokon, amelyeken nagyon értékes tapasztalatokkal gazdagodhattak.
Mindezek tudatában nem meglepő, hogy a Kosárlabdázás Napján a díjazottak között ott voltak a Nemzeti Kosárlabda Akadémia tehetségei is: Josepovits Kinga, Rátkai Eszter és Mezőfi Márk.
Rátkai Eszter tehetségéhez nem fér semmi kétség, fiatal kora ellenére igen jelentős játékpercet harcolt ki magának az NKA Universitas Pécsben az előző idényben bátor játékával. Óriási szerepe volt abban, hogy az Akadémia csapata megnyerte a bajnoki címet a junior korosztályban, ráadásul a torna All Star ötösébe is beválasztották.
– Köszönöm szépen, nagy megtiszteltetés, hogy engem választottak a 2023/2024-es szezon legjobb U18-as játékosának – fogadta a gratulációt Eszti. – Váratlanul ért a cím, mert korábban csak a felnőtt játékosok közül választották meg az év játékosát, de nekünk, fiataloknak is adhat egy plusz motivációt. Amikor megnyersz egy ilyen címet, az óriási felelősség is egyben, hiszen minden nap, minden edzésen és mérkőzésen szeretnéd bizonyítani, hogy érdemes voltál és vagy erre a címre. Rengeteg munka és lemondás van e cím mögött, de minden pillanatát élveztem a tavalyi szezonomnak, annak ellenére, hogy sérülés miatt jó pár hetet ki kellett hagynom, de még keményebben edzettem, mert erősebben akartam visszatérni. Ősszel sok játéklehetőséget kaptam a felnőtt csapatunkban, rengeteg tapasztalatot szereztem a magyar bajnokikon és az Európa Kupa-meccseken, nagyon sokat fejlődtem a szezon első felében. Januárban jött a sérülésem, de minden segítséget megkaptam az Akadémiától, hogy minél gyorsabban felépüljek. Nagyon hálás vagyok Stefan Pajic erőnléti edzőnknek, aki minden nap keményen dolgozott velem, és Alper Kocnak, junior csapatunk vezetőedzőjének, aki feltétel nélkül bízott bennem és a visszatérésemben. Plusz egyéni edzéseket tartott nekem és mentálisan is erősített, mert mindketten junior bajnokok akartunk lenni! Ez a cím sokat jelent nekem, mert megerősített abban, hogy kemény, alázatos és kitartó munkával bármit el tudsz érni, és ha jönnek is akadályok, egy pillanatig sem szabad feladnod, mert soha sem vagy egyedül!
A 196 cm magas, roppant tehetséges center, Josepovits Kinga az év elején érkezett Pécsre, a Nemzeti Kosárlabda Akadémiára (a Zsíros Akadémiától). Az előző idényben az első igazi megmérettetés számára is a junior bajnokság döntője volt, ahol nem csak az All Star ötösbe került be, de az MVP címet is kiérdemelte lehengerlő teljesítményével. Májusban a saját korosztályában, a kadett csapattal a bronzérmet szerezte meg a szekszárdi döntőben, ahol szintén bekerült a torna öt legjobb játékosa közé.
A felnőtt együttes vezetőedzője, Zseljko Djokics kiemelt figyelmet szentel a fiataloknak, így nem meglepő, hogy Kinga fiatal kora ellenére (2008. januárban született), kivételes tehetsége révén a felnőtt csapattal dolgozik.
– Nagyon nagy megtiszteltetésnek tartom ezt az elismerést, hogy a sok U16-os tehetség közül pont rám esett a választás. Ez persze nem csak az én érdemem, hanem korábbi és mostani edzőimé és csapattársaimé is, akik sokat segítettek fejlődni az elmúlt időszakban – mondta Josepovits Kinga.
Az U18-as fiú játékosoknál Mezőfi Márkot találták a legjobbnak, aki az Akadémia junior csapatával áprilisban felért a csúcsra, bajnok lett, egy hónappal később pedig az U20-asokkal ezüstéremnek örülhetett. A tehetség fejlődésében nagy szerepet játszott, hogy a felnőtt csapattal is edzhetett, amelynek immár teljes értékű tagja.
– Nagyon örülök annak, hogy én kaphattam meg ezt a díjat az U18-as korosztályban, óriási elismerés ez számomra – fogalmazott Márk. – Sokat fejlődtem az elmúlt években, az is rengeteget jelentett, hogy már a felnőtt csapattal edzhettem. Nagyszerű visszajelzés számomra, hogy megválasztottak az év játékosának: eszerint jó dolgokat csinálok, jó úton haladok, de pontosan tudom, hogy van még hova fejlődni! Nagyon sokat jelentett nekem az előző szezonban, hogy az U18-as csapatunknak húzóembere lehettem, és végül bajnoki címet ünnepelhettünk, valamint játszottam az U20-ban is.
Az Év Férfi Edzője díjat a felnőtt férfi csapat vezetőedzője, Csirke Ferenc érdemelte ki! A 2023/2024-es szezont még Goran Tadic vezetésével kezdte meg a gárda, majd miután a szerb szakvezető bejelentette távozási szándékát, a vezetőség január végén Csirkét kérte fel arra a nem könnyű feladatra, hogy tartsa bent a csapatot az élvonalban. Nos, a 48 éves szakember vezetésével szenzációs folytatást produkáltak, hiszen bevitte a fiúkat a legjobb nyolc közé, a rájátszásba, s végül a hatodik helyet szerezte meg – ami extra teljesítménynek számított. Nyugodtan kijelenthető, kihozta a maximumot a csapatból!
– Először is: köszönöm az elismerést a szövetségnek! – mondta Csirke Ferenc. – Kevesen vagyunk magyar edzők, biztos, hogy Simándi és Váradi is megérdemelte volna, gratulálok nekik is, Kornél szintén mélyről állt fel és hozta ki a gödörből az Oroszlányt, Csiga pedig kupaezüstöt nyert. A legnagyobb köszönet a Nemzeti Kosárlabda Akadémia vezetőségének jár azért, mert munkát adtak novemberben, és január végén bennem látták a megoldást, amikor új vezetőedző kellett a felnőtt férfi csapathoz. Nagyon jólesett ez a fajta bizalom, amit próbáltam meghálálni. Hatalmas segítséget kaptam a csapattól és Berkics Bence másodedzőtől, a profi hozzáállásuk nélkül nehezen lehettünk volna hatodikak a bajnokságban. Nem hiszem, hogy bármiben is változást hozna a díj, aki ismer, az tudja, hogy mindig maximális erőbedobással próbálom végezni a feladatom, ez így lesz a jövőben is.
A 2023/2024-es szezon díjazottjai
Év Női Játékosa: Lelik Réka
Év Férfi Játékosa: Perl Zoltán
Év Női Edzője: Völgyi Péter
Év Férfi Edzője: Csirke Ferenc
Év U20 Férfi Játékosa: Halmai Dániel
Év U20 Edzője: Sabáli Balázs
Év U18 Női Játékosa: Rátkai Eszter
Év U18 Női Edzője: Mészáros Vivien
Év U18 Férfi Játékosa: Mezőfi Márk
Év U18 Férfi Edzője: Sipos Péter
Év U16 Női Játékosa: Josepovits Kinga
Év U16 Női Edzője: Tursics Krisztián
Év U16 Férfi Játékosa: Puskás Kadosa
Év U16 Férfi Edzője: Mócsai Milán
Év Női Nevelőedzője: Tursicsné Iván Krisztina
Év Férfi Nevelőedzője: Érsek István