:
:
November 23-án kezdõdik Sopronban a Bajnokok Tornája, melyen a házigazdák mellett hét európai U16-os bajnokcsapat méri össze az erejét. A nagyszabású rendezvény elõtt Czukorné Hollós Annával a Soproni Darazsak Akadémia elnökével és szakmai vezetõjével beszélgettünk. Az esemény felvezetése mellett néhány olyan kérdést érintettünk, amely gyakran elõkerül a magyar utánpótlásról folytatott diskurzusokban.
Írta: Nagy Norbert
Mutasd be a Bajnokok Tornáját. Milyen korosztály versenyez és kik alkotják a mezõnyt? A kilátogatóknak mely csapatokra érdemes figyelniük?
– Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Bajnokok tornája. Az 1999-es születésûek és az annál fiatalabbak léphetnek pályára. A házigazdán kívül hét európai bajnokcsapat szerepel a tornán. Ami idén különösen érdekes, hogy a portugáliai U16-os A-divíziós Európa-bajnokság mezõnyébõl az elsõ nyolc helyezett nemzet közül hatnak a bajnoka érkezik Sopronba, összesen 21 Eb-résztvevõ játékossal. Nevesítve a nagyobb csapatokat, például az Európa-bajnok csehektõl a Brno, a harmadik helyezett olaszoktól a Velence, a lettektõl pedig a Riga érkezik és természetesen itt lesz a korosztályos magyar bajnok Csata DSE is. Nívós résztvevõkkel kerül sor idén a Bajnokok Tornájára.
A tornán szereplõ U16-os korosztályról a sportág kedvelõi között itthon visszatérõ vélemény, hogy ez a vízválasztó. Eddig nem szokott úgymond probléma lenni, az idõsebb korosztályban és természetesen a felnõttek között viszont jobban kijönnek a különbségek az európai élmezõnyhöz képest. Ezt belülrõl miként látod?
– Igen, az egyértelmûen látszódik az elmúlt évek eredményei alapján, hogy 16-17 éves korig ott vagyunk Európában akár az elsõ három-négy csapat között is. Utána valamit nyilván nem csinálunk jól azokhoz az országokhoz képest, akiknél az elõrelépés nem jelent ekkora akadályt és tovább fejlõdnek a játékosok.
Ezért nagyon fontos, hogy ilyen komoly nemzetközi tornát tudunk rendezni klubszinten. Egyrészt tapasztalatszerzés a lányoknak és nemcsak a 3-4 válogatott játékosnak, hanem a klubcsapatok teljes keretének. Másrészt pedig a Bajnokok Tornája alatt – és egyéb nemzetközi kapcsolataink révén – mi is megpróbáljuk megtudni azokat a szakmai fortélyokat, amit jobban tudnak például a csehek, a lettek vagy az olaszok. Nyilván, ebbõl a korosztályból való feljebb lépés egy akadály, amit van, aki át tud ugrani és van, aki nem. Mi azon vagyunk, hogy javuljunk a 17-19 évesek képzésében és az ehhez szükséges tudást még inkább elsajátítsuk.
Hol tart most a soproni utánpótlás? Gondolok arra, hogy kiöregedett vagy éppen az utolsó évét teljesíti az országosan is ismert nagy generációtok, melynek tagjai többek között Weninger Virág és az immár az Egyesült Államokban tanuló Kuttor Enikõ. Lehet még egy ilyen csapatot építeni?
– Azért ez tényleg egy különleges korosztály, az 1997-es születésûek, amit nehéz lesz újra produkálnunk. Próbálkozunk és nyilván vannak a fiatalabbak között is tehetségesebbek. Próbáljuk azokat a képzési metódusokat folytatni, ami az 1997-eseknél eredményes volt. A legfontosabb, ami a döntõ, az a kiválasztás, hogy találunk-e olyan tehetséges gyerekeket, mint amilyenek õk voltak.
Tavaly a junior csapatotokat szerepeltettétek az osztrák-szlovák ligában, éppen azért, hogy a junior és a felnõtt gárda közötti szakadékot áthidaljátok. Milyenek voltak a tapasztalatok?
– Nagy elõrelépési lehetõség volt a lányoknak, hiszen az osztrák-szlovák bajnokságban felnõtt hölgyek játszanak. Tehát abszolút felnõtt együttesek ellen kellett játszani, viszont azoknak a színvonala a magyar bajnoksághoz viszonyítva az ötödik helyezettõl lefelé található csapatokéhoz közelít. Az a bajnokság abszolút megfelelt a kitûzött célnak és csak azért nem indultunk idén, mert öt junior korú játékosunk került fel a felnõtt csapatba. Mivel õk stabil tagjai a keretnek, így nem hiányozhatnak az edzésekrõl, hiszen nem tudna megfelelõ edzésmunkát végezni a felnõtt csapat. Alul pedig nincs olyan mennyiségû játékosunk, aki felveheti ezekkel az osztrák és szlovák csapatokkal a versenyt. Szerintem az 1997-es lányoknak ez egy nagyon hasznos és jó lépcsõfok volt ahhoz, hogy most már a felnõtt csapatban bontogassák a szárnyaikat.
Azért is hoztam szóba ezt, mert problémát jelent, hogy nagyon alacsony a sportág „megtartó hatása”. Számtalan olyan példát lehetne mondani, hogy egy játékost junior korában A-csoportos szereplésre alkalmas tehetségként tartottak számon, mégis elpártolt a sportágtól. Miközben például a hazai élvonalat nézve, óriási hiány van minõségi magyar játékosokból. Ezt a kérdést olyan szakemberként, aki akadémiát vezet és emellett egy profi csapat életében is aktívan részt vesz, hogyan látod?
– Ez egy ördögi kör, amibõl nagyon nehéz kitörni. Csak tudatos és okos menedzseléssel lehet ezen változtatni. Abból alakul ki, hogy kevés kiemelkedõen tehetséges és magas szinten bevethetõ játékosa van Magyarországnak. Abból kifolyólag, hogy minden évben van Európa-bajnokság – hiába kétévente vannak a korosztályok – a fiatalabb tehetségek is szerepelnek idõsebbekkel. Az U16-os Európa-bajnokságon már a 15 évesek játszanak és ha valaki bekerül a rendszerbe, onnantól kezdve hat éven keresztül minden nyáron egy hónap edzõtábor és két hét Európa-bajnokság vár rá.
A szezon is nagyon hosszú, sok bajnokságban játszatják az egyesületek a csapatokat. Kevesebb az edzés, ami nagyon fontos lenne a versenyzés mellett. Így kiégnek a fiatalok és a legnagyobb veszteség éppen emiatt van, hogy lényegében ezt az egészet megunja a gyermek. Semmi másra nincsen ideje és energiája, egy idõ után azt mondja, hogy elég volt. Most már nincs az, mint 20-30 évvel ezelõtt, hogy csak a sporttal lehet bármit elérni, külföldre menni és érvényesülni. Most már nyitott a fiataloknak a világ és gyorsan jutnak olyan elhatározásra, hogy kezdenek egy új életet. Jobban kellene spórolnunk a tehetségeinkkel.
A Wbasket.hu szerkesztése közben rendszeresen tapasztalom, hogy a magyar fiatalokat összehasonlítják hasonló korú szerb vagy például svéd játékosokkal, akik rendkívül korán légióséletbe kezdenek. Látszólag könnyebben veszik az akadályokat, miközben itthon lassabb folyamatnak tûnik a profivá válás. Ez a szakmából nézve mennyire valós probléma?
– Ezek a játékosok, akikrõl beszélsz, kényszerpályán vannak, ugyanis a hazai bajnokságuk még a mi bajnokságunknál is gyengébb. Például Szerbiában gyakorlatilag nincsen profi bajnokság. Nincs hol játszania egy kiemelkedõ tehetségnek, így ha fejlõdni szeretne, akkor el kell mennie máshová. Maradva a példánál, a szerb játékosok azért jönnek Magyarországra, mert közel vagyunk hozzájuk. Ezért használják ezt a lehetõséget egy dobbantónak, innen még gyorsan haza tudnak menni, a szülõk is könnyen tudnak jönni. Egyébként a nyugat-európai játékosok is azért mennek ennyire korán külföldre, hogy Euroligás csapatban játsszanak, ami sok helyen, például Skandináviában vagy a volt Jugoszlávia utódállamaiban, elképzelhetetlen.
Azt azért tudni kell, ha valaki magas szintû játékos szeretne lenni és a nemzetközi mezõnyben is érvényesülni akar, akkor 18-19 évesen a nemzetközi körforgásba be kell kerülnie. Ez szüli ezt a kényszerpályát. Itthon más a helyzet, egy Dubei Debórának például csak várost kellett váltania, hogy Euroliga csapatban szerepeljen. Weninger Virág szerencsés, Sopronban született, így akár a teljes Euroligás karrierjét megcsinálhatja itt. Azt gondolom, hogy mi szerencsések vagyunk, hiszen Magyarországon vannak Európa Kupás csapatok, van egy Euroligás csapatunk és azért a bajnokság sem olyan gyenge, mint több európai országban. Ennek örülni kell, de közben dolgozni kell azért, hogy ez így is maradjon és ne süllyedjen mélyebbre a szakág. Most éppen aktuális a selejtezõk miatt, hogy például állandó résztvevõi legyünk a felnõtt Európa-bajnokságoknak. Szerintem ez a következõ lépcsõfok, hogy felemelkedhessen a nõi kosárlabda.
