:
:
A FIBA vezetõ testülete (Central Board) Hong Kongban tartott tanácskozást szerdán, melyen magyar szempontból is több fontos döntés született.
A FIBA vezetõi mérlegelték a Brazil Kosárlabda Szövetség közelmúltban felállt új elnökségével folytatott egyeztetések eredményeit – olvasható a szervezet közleményében. A nemzetközi szövetség értékelte a brazilok erõfeszítéseit, melyeket a vitás kérdések rendezése érdekében tettek, ugyanakkor a felfüggesztésük egyelõre érvényben marad. Új határidõt kaptak, ameddig a további szükséges lépéseket, reformokat el kell indítaniuk, így június 21-én születhet döntés a brazilok státuszáról.
Ez az idõpont azonban azt jelenti, hogy a nyári világversenyeken a brazil válogatottak nem vehetnek részt. Így az U19-es nõi kosárlabda Világbajnokságon sem lesznek ott, ahol a brazilok megüresedett helye éppen a magyar válogatott csoportjában van. A FIBA Americas vezetõinek a napokban kell javaslatokat megfogalmazniuk, hogy melyik nyári tornára mely válogatottak részvételét javasolják Brazília helyett. Ekkor tudhatjuk meg, hogy Ausztrália és Japán mellett ki lesz a harmadik udinei csoportellenfelünk.
Döntés született a 2018-as U17-es Világbajnokságok helyszínérõl is. Már ebbõl a mondatból kiderül, hogy a kísérletinek szánt összevont 2016-os spanyolországi rendezés után, a FIBA ismét két teljesen külön torna mellett tette le a voksát ebben a korcsportban. A leány seregszemlét Minszkben rendezik. A tornára Európából a 2017-es U16-os A-divíziós Európa-bajnokság kvalifikál.
