:
:
Hétfõn harmadszor is összemérte az erejét Franciaországban a magyar és a francia U20-as válogatott. Ezúttal a magyar lányok ünnepelhettek gyõzelmet.
A hazaiak kezdték jobban a találkozót, az elsõ percekben 13-5-re is vezettek, de a magyar válogatott gyorsan felzárkózott. Az elsõ negyedben 14-14-nél érte utol riválisát Cziczás László együttese és innentõl kezdve szinte végig fej-fej mellett haladt a két csapat. 10 perc után 19-19 állt az eredményjelzõn. A második negyedet is hasonlóan kiegyenlített játék jellemezte, mely során pár ponttal a mieink jártak elõrébb. A félidõben 33-30-as magyar vezetést jegyezhettünk fel.
A harmadik negyed elején 37-32-es elõnyre tett szert a magyar csapat, de ezt követõen 6-0-val fordítottak a franciák. A játékrész végén pedig 47-47-nél egyenlõ volt az állás. Hasonlóan jól kezdtük az utolsó 10 percet is. Ekkor 8-0-s sorozattal 55-47-es vezetést szorgoskodott össze a magyar válogatott. A mieink a lefújásig õrizték az elõnyüket és végül 69-61-es gyõzelmet arattak.
A magyar csapatban ezúttal Studer Ági mellett Weninger Virág és Kiss Angelika sem lépett pályára. A legeredményesebb a 15 pontot és 8 lepattanót jegyzõ Kuttor Enikõ volt. Mellette Bach Boglárka zárt 14 ponttal és 7 lepattanóval. A magyar csapat legközelebb immár ismét hazai pályán, az MKOSZ székesfehérvári edzõközpontjában lép pályára. Az ellenfél Törökország válogatottja lesz.
Eredmény
Franciaország U20 – Magyarország U20 61-69 (19-19, 11-14, 17-14, 14-22)
Statisztika
