Hirdetés
Utánpótlás

Az utánpótlás válogatottak is edzőtáboroznak a következő időszakban



:

:

Hirdetés

A felnőtt válogatott edzőtábora mellett az utánpótlás válogatottjaink közül is több csapat összetartáson vesz részt a következő időszakban.

Az utanpotlassport.hu portál összeállításából kiderül, hogy a leány U18-as válogatott január 25-től tölt három napot együtt. Az U20-as nemzeti csapatunk pedig február 1. és 4. között dolgozik.

Hazánk U19-es világbajnokságnak is otthont ad, mely a nyár kiemelt eseménye lesz az utánpótlás számára. Erre külön kerettel, Cziczás László irányításával készül egy együttes.

Cziczás László ülhet a kispadon. Szerencsére van annyi jó képességű játékosunk van, hogy három keretet rakhatunk össze minőségben. A debreceni esemény az első kosárlabda-világbajnokság lesz idehaza, emiatt különösen fontos. Persze az U20-as Eb-t sem hanyagoljuk el, de a játékosokat aszerint válogatjuk, hogy a vébén a lehető legerősebb összeállításban lépjünk pályára.

– nyilatkozta az utanpotlassport.hu portálnak Mészáros Lajos az MKOSZ szakmai és utánpótlás-bizottságának elnöke.

Hirdetés