Hirdetés
Nagyvilág

Az utazási korlátozások is befolyásolhatják az olimpia lebonyolítását



:

:

Hirdetés

Tokió kormányzója bizonytalan abban a tekintetben, hogy a jövő évre halasztott olimpiát karantén időszak, illetve nemzetközi utazási egyezmény nélkül le lehet-e bonyolítani.

Koike Juriko a Financial Timesnak azt mondta, a versenyzők, a hivatalos személyek és a szurkolók szabad mozgásának biztosítása a legfontosabb az olimpia és a paralimpia megrendezéséhez. Jelenleg 111 országból tilos a beutazás Japánba a koronavírus-járvány miatt – emlékeztetett rá az olimpiai sportokkal foglalkozó insidethegames.biz oldal.

A kormányzó kiemelte: a játékok megrendezésének előfeltétele, hogy a világ minden tájáról érkezhessenek emberek Japánba.

A 2021-re halasztott olimpia július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart, míg a paralimpiára augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor.

A szervezőbizottság egyik vezetője a múlt héten azt mondta, jövő tavasszal születhet végső döntés arról, hogy megrendezhető-e a tokiói olimpia. Az egyik szóvivő pedig már áprilisban jelezte, hogy B terv nincs, ha jövőre nem tudják lebonyolítani a játékokat, akkor később nem fogják.

Koike a CNN-nek adott korábbi nyilatkozatában kiemelte, hogy a halasztás nagyon sokba kerül, szükség van Tokió lakosságának a megértésére, és bár nem szabad túl sokat költeniük, elsődleges fontosságú, hogy a játékok biztonságosak legyenek a versenyzők és a nézők számára egyaránt. Ugyanakkor azt is elmondta, jelenleg nem lehet tudni, milyen lesz a vírushelyzet jövő júliusban, így e tekintetben van egy ki bizonytalanság.

Az ANOC több mint 11 millió dollárral segíti tagszervezeteit

A Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szervezete (ANOC) 11,65 millió dollárral (3,54 milliárd forint) támogatja a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztott tokiói ötkarikás játékokra készülő nemzeti olimpiai bizottságokat.

Az ötkarikás sportokkal foglalkozó insidethegames.biz oldal keddi beszámolója szerint az összeget az öt kontinentális szervezet között osztják fel, azután pedig mind a 206 nemzeti olimpiai bizottság részesülhet belőle.

A támogatásokat egyedi, speciális esetekre, illetve tokiói felkészülést támogató programokra, például edzőtáborozásokra nyújtják.

A 2021-re halasztott olimpia július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart, míg a paralimpiára augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor.

Forrás: MTI

Hirdetés