Hirdetés
Magyarország

Az utolsó 15 percben szakította le a Vasas a PINKK-et



:

:

Hirdetés

A Vasas Akadémia 84-63-ra múlta felül a PINKK Pécsi 424-et a 7. forduló szombati játéknapjának záró mérkőzésén.

Kiegyenlített negyeddel indult a Vasas és a PINKK csatája. Az első szakaszban fej-fej mellett haladtak a csapatok. 18-17 után négy pécsi pont zárta a játékrészt és így 21-18-as előnybe kerültek a vendégek, akik azonban a második szakasz elején öt percig nem találtak be. Ez idő alatt a Vasas 26-21-re fordított, majd a folytatásban 34-24-nél már a 10 egységet is elérte az előnye. A félidő hajrájában megfelezte a hátrányát a PINKK, így 36-31-ről vonultak pihenőre a csapatok.

Fotó: Vasas Akadémia Facebook

A félidőben a Vasas 13 szerzett labdánál járt és valamivel hatékonyabb helyzetkihasználással már ekkor eldönthette volna a győztes kilétét. A döntő futás végül a harmadik negyed közepén jött el. Földi Attila tanítványai 47-43 után 11-1-es futást mutattak be. A záró szakasznak 58-46-ról vágtak neki a felek és itt már nem volt kérdés a győztes kiléte. A PINKK még 64-55-nél bejött 10 egység alá. Erre viszont azonnal triplával válaszolt a Vasas, mely 11-4-es sorozattal zárva alakította ki 84-63-as végeredményt.

Eredmény

Vasas Akadémia – PINKK-Pécsi 424 84-63 (18-21, 18-10, 22-15, 26-17)

Legjobb dobók

Vasas Akadémia: Taylor Murray 19, Böröndy Vivien 17, Tóth Orsolya 11.

PINKK-Pécsi 424: Shenita Landry 21, Emma Stach 11, Tenyér Zsófia 6/3.

Statisztika

Hirdetés