Hirdetés
Archivum

Az utolsó felkészülési mérkõzéseit vívja az U20-as válogatott



:

:

Hirdetés

Szombaton és vasárnap Horvátország ellen a korosztályos Európa-bajnokságot megelõzõ utolsó felkészülési mérkõzéseit vívja a magyar U20-as válogatott. Gáspár Dávid vezetõedzõt kérdeztük.

Az elmúlt hétvégén Hollandia volt az ellenfelünk. Két összecsapásra került sor Székesfehérváron a tavalyi U20-as Eb-n bronzérmet szerzõ alakulat ellen.

„Jó ellenféllel találkoztunk, dinamikus, energikus kosárlabdát játszanak. Ez megmutatkozott a védekezésükben és a támadásukban is. Több opciót is használtak támadásban, azt gondolom, hogy minden poszton vannak bevethetõ játékosaik. Tökéletes alkalom nyílt számunkra felmérni, hogy hol tartunk.” – kezdte visszatekintését Gáspár Dávid.

Az elsõ meccsen 10 pontos gyõzelmet aratott a magyar válogatott. „Az a mérkõzés részünkrõl sokkal látványosabb és kreatívabb volt. Gondolok itt a támadójátékra, ahol több mint 70 alkalommal sikerült rádobnunk és összességében is több helyzetet sikerült kialakítanunk. Védekezésben szintén frissebbnek bizonyultunk.” – jelentette ki a vezetõedzõ, akit természetesen második találkozóról is kérdeztünk. Azon holland siker született.

„A vasárnapi mérkõzés az elõzõekben elmondottak ellentéte volt. A holland csapat játszott élesebben. Jó leckét kaptunk tõlük, hogy miként kell 5-5 ellen támadni és az elõnyöket kihasználni. Védekezésben pedig milyen energiák segíthetnek. Hasznos két mérkõzésen vagyunk túl.”

Legutóbb az olaszországi vendégszereplés után ott hagytuk abba a beszélgetésünket Gáspár Dáviddal, hogy a védekezés kapcsán kifejezetten pozitív visszajelzéseket kap a szakmai stáb, támadásban viszont még pontosítani kell. Ezen a területen is történtek változások.

„Van ebben elõrelépés. Több támadást tudtunk kezdeményezni. Úgy néz ki, hogy amit korábban játszottunk egy-egy játékrendszer, az nem feküdt a csapatnak. Ezen változtattunk. Jobban sikerült elõtérbe helyezni a játékosok erényeit.” – válaszolta felvetésünkre Gáspár Dávid.

Augusztus 3. és 11. között a csehországi Klatovy ad otthont az U20-as A-divíziós Európa-bajnokságnak. Az elõzetes menetrend szerint a magyar válogatott augusztus 3-án, szombaton 13 óra 30 perctõl Fehéroroszország ellen debütál. Ezt követõen augusztus 4-én, vasárnap 19 óra 45 perctõl Belgium lesz a rivális. Augusztus 5-én, hétfõn 20 óra 15 perctõl pedig Litvánia ellen zárjuk a csoportkört. A hajrában jár tehát a felkészülés, így adódott a kérdés, hogy mire helyezi hangsúlyt a napokban a szakvezetés.

„Az eddig megtanultakat próbáljuk frissíteni. Kisebb pontosításokra kerül sor támadásban és védekezésben. Lassan elkezdünk készülni a fehéroroszokra. Ez a legfõbb cél jövõ hét elejéig.” – válaszolta Gáspár Dávid. A hétvégén Horvátország lesz a rivális, akik ellen már egyre inkább az Eb-n és a közelégõ tétmeccseken lesz a fókusz. „Hívhatjuk fõpróbának, meglátjuk, hogy az eddig gyakoroltak hogyan valósulnak meg.” – zárta beszélgetésünket a szakvezetõ.
 

Hirdetés