Hirdetés
3x3

Azerbajdzsán a következő lépés a Párizs felé vezető úton



:

:

Fotó: Girgász Péter / MKOSZ

Hirdetés

Vasárnap délelőtt 9 óra 30 perctől Azerbajdzsánnal vív elődöntőt a hongkongi 3×3-as olimpiai selejtezőn a magyar válogatott.

Mint ismert, a magyar csapat két győzelemmel és egy vereséggel zárta a csoportkört. Pénteken a Beatrice Mompremier, Böröndy Vivi, Papp Dia, Szabó Fanni összeállítású válogatottunk értékes sikereket aratott. A mieink előbb 21-7-re múlták felül a Hongkongot, részletes beszámolónk ITT olvasható. A csoport rangadóján pedig 16-12-re győztük le Lengyelországot, részletes beszámoló ITT. Szombaton ugyan 20-17-es vereséget szenvedtek Egyiptomtól a magyar lányok, de így is megnyerték a csoportot.

Az azeriek Tiffany Hayes, Alexandra Mollenhauer, Dina Ulyanova és Marcedes Walker összeállításban érkeztek a selejtezőre. Mollenhauer, Ulyanova és Walker hármasát az elmúlt nyáron rengeteget láttuk a FIBA 3×3 Women’s Series állomásain. Az azeriek is versenyeztek hozzánk hasonlóan privát csapattal, illetve válogatottal. Debrecenben is itt voltak mindkét sorral. A privát csapatban Mollenhauer és Ulyanova, míg nemzeti színekben Walker.

A legjobbjuk az elmúlt nyáron az egykoron a Vasasnál légióskodó, legutóbb a Polkowicével az Euroligában edződő Brianna Fraser volt, de ő most nincs itt. Visszatért Tiffany Hayes, neki azonban kérdéses a játéka vasárnap. Mongólia ellen ugyanis bokasérülést szenvedett és a hollandokkal vívott csoportmeccset ki is hagyta. Hayes nem a semmiből jött a 3×3-ba, nem ismeretlen az azeri híveknek. A 2015-ös bakui Európa Játékok 3×3-as tornájára honosították. Ezt követően pedig a 2022-es Iszlám Játékokon is beugró volt. A 34 éves klasszis 11 évet töltött eddig a WNBA-ben. Ebből 10-et Atlantában és tavaly igazolt a Connecticut Sun-hoz, melynek színeiben 47 meccsen játszott. A rutinja sok ér, de az eddigi mérkőzések – a sérülése ellenére is – bizonyították, hogy természetesen az 5:5 karrierből kiindulni nem lehet.

A csoportkörben három szoros meccset játszott Azerbajdzsán. Az első percben három főre fogyatkozó Chilét 17-14-re verték, Mongóliát 13-12-re győzték le. Ekkor sérült meg Hayes, de fájós bokával is rengeteget tett hozzá, míg Hollandiától 15-11-re kaptak ki. Ezen a derbin Hayes nem lépett pályára, Mollenhauer 5, Ulyanova 4 és Walker 2 pontot szerzett. Mongólia ellen Ulyanova volt a legeredményesebb 5 ponttal, míg Chile ellen még Hayes 8 ponttal.

Fotó: Girgász Péter / MKOSZ

A csapatstatisztikát figyelve azt láthatjuk, hogy válogatottunk 18 pontot átlagolt a három mérkőzésén. Az egypontosokat 57%-al, a kétpontosokat 35%-al dobtuk a csoportkörben. Mongólia után a mieink dobhatták a legkevesebb büntetőt, mindössze-8-at, de abból öt sikeres lett. 57 lepattanót rögzítettek a három a meccsen a statisztikára, ugyanannyit, mint a lengyeleknek. Ennél többet csak az azeriek szedtek le, egészen pontosan 76-ot. Ebben a mutatóban kiemelkednek. Válogatottunknak ezen felül 22 eladott labdája volt a csoportkörben.

Az azeriek a három meccsükön 41 pontot szereztek. Ők az egypontosokat 46%-al, a duplákat 10%-al dobták. A lepattanók magas számáról már írtunk. Az egyetlen csapat, melynek mind a négy tagja kétszámjegyű lepattanónál tart. Hayes neve mellett a 21-es szám igencsak impozáns. Óriási kérdés, hogy milyen állapotban lehet. A szereplése alapjaiban határozhatja meg az elődöntőt. Ami Azerbajdzsán számára az amerikai játékos sérülésén túl kérdés, az eladott labdák magas száma. A csoportkörben 27-et adtak el, ami egy nagy tornán rengeteg. Tavaly a Women’s Series versenyeken is láttuk, hogy az egyéni képességek nem mindig tudják kompenzálni a 3×3-hoz elengedhetetlen erényeket.

A magyar válogatottnak Egyiptom ellen nem jött ki a lépés. A lengyelek agresszivitásával az egyiptomi gárda pénteken nem tudott mit kezdeni. Különösen az egyik legjobbja Soraya Mohamed hiányában. A mieink ellen azonban bizonyították, hogy nem egy rossz csapat. Válogatottunknak pénteken összesen 10 eladott labdája volt. Egyiptom ellen önmagában 12. Riválisunknak ezzel szemben mindössze 4 és emiatt jóval többet támadást vezethetett ellenfelünk. Amíg a magyar csapatnak 24, addig Egyiptomnak 37 mezőnykísérlete volt. Papp Dia 8, Beatrice Mompremier 5, Böröndy Vivi 3 és Szabó Fanni 1 ponttal zárt. Nem szakadt meg a sorozat, minden játékosunk értékesített mezőnykosarat. A terhek megosztása kulcs, ahogy a lepattanók megszerzése is. A vereség ellenére megnyertük a lepattanócsatát, ami Azerbajdzsán ellen szintén elengedhetetlen lesz.

Óriási a tét, hiszen az a válogatott, amelyik vasárnap két mérkőzést nyer, megváltja a repülőjegyét Párizsba. Ennél többet pedig mondani sem kell és nem is szabad jelenleg.

Fotó: Girgász Péter / MKOSZ

A vasárnapi program

Elődöntők

9:30 Magyarország – Azerbajdzsán
9:55 Hollandia – Lengyelország

11:35 DÖNTŐ – mérkőzés az olimpiai kvótáért

Hirdetés