Hirdetés
Magyarország

Bajnoki rajtra készül a TFSE-MTK – interjú Magyar Biankával



:

:

Hirdetés

Szombaton az NKA Universitas PEAC együttesét látja vendégül a TFSE-MTK a 2022/2023-as szezon első fordulójában. Magyar Biankával, a TFSE-MTK vezetőedzőjével beszélgettünk a felkészülésről, a keret kialakításáról és a csapaton belüli szerepekről.

Kezdjük felkészüléssel. Múlt héten Erdélyben jártatok és a Sepsi Kupán szerepeltetek, amit meg is nyert a csapat. Hogy értékeled az elmúlt hetek munkáját?

Összességében elégedett vagyok az elmúlt hetek munkájával, az idei felkészülésünket hét hetesre terveztünk. Azt gondolom, hogy idén sokkal tudatosabbak voltunk. Értem ez alatt, hogy az alapok lerakására nagyobb hangsúlyt fektettünk és nem rohantunk. Az alapozás ötödik hetében csatlakozott hozzánk a két légiósunk, akik gyorsan felvették a ritmust és hamar elsajátították az alapelveket.

Az erdélyi edzőtáborra azt terveztük, hogy a támadó- és védőrendszerünk mellett a csapategységet is próbáljuk formálni. Erre Erdély kiváló helyszín volt számunkra. Csodálatos emberekkel ismerkedhettünk meg, akik olyan élményekben részesítettek bennünket, amikre mindig szeretettel fogunk visszaemlékezni. Ez a pár nap sokat adott nekem és szerintem a csapat minden tagjának. Mindenkit mélyen megérintettek az ott tapasztaltak. Kiváló választás volt a szezon megkezdése előtt, hogy összekovácsolódjunk.

A Sepsi Kupával zártuk az edzőtábort, amire így egy nagyon kemény hét után érkeztünk. Sokat dolgoztunk az edzéseken, támadásban és védekezésben is rengeteg információt adtunk a lányoknak. Már az Alexandria ellen az első meccsen megmutatkozott, hogy a védőrendszerünk fejlődött. A Sepsit pedig, akik hat légióssal Euroliga-selejtezőre készülnek, 67 ponton tartottuk. Ez lehet az irányelv az előttünk álló szezonra, hogy a védekezés alapos legyen, ott nem engedhetünk és támadásban pedig továbbra is a „flow offense”, lendületes játék jellemezzen minket, ami eddig is.

Amiket az előbb elmondtál, az mind egy természetes fejlődési folyamat része, nem? Gondolok akár a felkészülés tudatosságára vagy a játékban a védekezés erősítésére, hiszen tavaly is sokat beszéltünk arról, hogy a TFSE jövője nem kizárólag – erősen idézőjelbe rakva ezt természetesen – a „90-85-ös” meccsekben rejlik.

Igen, így van és ez az igazolásainkon is látszódik. Olyan játékosok érkeztek, akik erre alkalmasak. Idén olyan tekintetben is stratégiát váltottunk, hogy nem három, hanem két légióssal vágunk neki a szezonnak még több lehetőséget adva ezzel a magyar játékosainknak. Dúl Pankát pedig egyből a mélyvízbe dobjuk és elsőszámú irányítóként számítunk rá. Azt szeretnénk, hogy nálunk a fiatal felnőttek fejlődjenek és erre abszolút alkalmas ez a felállás.

A légiósokról azt kell tudni, hogy Khaalia Hillsman az orosz bajnokság egyik pontgyárosa volt tavaly. Az édesapja 15 éven keresztül az NBA-ben játszott. Kiváló genetikával megáldott játékosról van szó. Ty Marshall-t pedig nem kell bemutatni, éveket töltött a magyar bajnokságban. Rá mentor szerepben is számítunk, hogy rutinos játékosként segítse a fiatalokat.

A megváltozott szerepekre hogyan reagáltak a játékosok?

A felkészülési időszak arról is szólt, hogy a szerepköröket kialakítsuk és tudatosítsuk a játékosokban a célt illetve, hogy mit várunk el tőlük. Ezt edzéseken és az öt felkészülési meccsen is gyakorolták a lányok. Nekem az a benyomásom, hogy tudatosult bennük és élvezik a szerepköreiket, de nyilván hozzá kell tenni, hogy téthelyzetben fog majd ez megmutatkozni igazából.

Az első tétmeccs szombaton jön az NKA Universitas PEAC ellen. Milyen találkozóra számítasz?

Küzdelmes mérkőzésre számítok, amely mindkét fél számára fontos lesz. Nagyon élesnek kell lenni és betartani az alapozás során lefektetett szabályokat.

A célunk, hogy a védekezésünk stabil legyen és abból a támadásaink is jó ritmusúak legyenek. Nem lesz könnyű dolgunk, a pécsiek kiváló légiósokkal erősítettek.

Október 15-én találkoztok majd először – a tavalyi eredmények alapján – alacsonyabban rangsorolt csapattal. Ez a Cegléd lesz. Addig a PEAC, kétszer a Sopron, a DVTK és a Csata is a riválisaitok között szerepel. Kísértetiesen hasonlít ez a nehéz sorsolás a tavalyi évre. Van olyan tapasztalat abból a nehéz rajtból, amit fel lehet használni idén?

Nyilván mindenki látja a sorsolást, de nem erre figyelünk. Aktuálisan az előttünk álló feladatot igyekszünk megoldani. Ha szeretnénk elérni a céljainkat, akkor nem csak az alacsonyabban rangsoroltak ellen kell majd brillírozni, hanem kell húzni váratlan dolgokat.

Hiányzók lesznek a keretben a szezon elején?

Németh Almának achilles sérülése miatt szüksége van még egy kis időre, hogy újra a csapatot erősíthesse, de nemsokára ő is bevethető lesz. Baa Dominika is jó úton halad, az ő ideje december-január magasságában jöhet el. Már az nagyon jó, hogy a gyógytorna mellett, természetesen még kontakt nélkül, de elkezdte az egyéni labdás edzéseket.

Említetted Baa Dominikát. Egy kicsit beszéljünk az U20-asokról, hiszen rájuk nagy feladat hárul az alapszakaszban. Mutasd be a szurkolóknak, hogy kik lesznek idén a TFSE U20-as játékosai.

Dúl Panka testvére Dúl Terka érkezett hozzánk a Vasasból. Tehetséges játékost ismertem meg a személyében. Támadásban nehéz feladata lesz, hiszen irányítóposzton számítunk rá. Intelligens játékosról van szó, aki kiváló passz kultúrával rendelkezik.

A másik U20-as játékosunk Turi Eszter lesz, aki a Zsíros Akadémiától érkezett hozzánk. A-és Piros-csoportos tapasztalattal még nem rendelkezik. Neki még sok időre van szüksége, de többéves terveink vannak vele. Az adottságai adottak és a felkészülési meccseken bizakodásra okot adó teljesítményt nyújtott.

Turi Eszter szerepeltetése a klubfilozófiánkba is beleillik. Azokról a játékosokról sem teszünk le, akik 16-18 évesen nem voltak annyira szem előtt, nem szerepeltek válogatottak kezdőötöseiben. Ha van tehetségük a kosárlabdához, akkor szeretnénk nekik esélyt adni.

Jól érzem a szavaidon, hogy bizakodóbb vagy, mint egy évvel ezelőtt ilyenkor?

Igen, jól érzed. Abszolút más a hangulat. Hegedűs Péterrel régóta ismerjük egymást, hasonlóan fanatikusai vagyunk a kosárlabdának. Örülök, hogy újra együtt dolgozhatunk, együttes erővel próbáljuk elérni a célokat. Márciusban elkészül az új csarnokunk, nagy vágyunk a következő szezonra, hogy egy ütőképes csapattal költözzünk majd be.

Erősödött a hátterünk is a média és marketing szempontjából. Lesz egymillió forintos dobás a félidőben, a Jaromír söröző továbbra is megvendégeli a kilátogató szurkolókat. Szeretnénk, hogy az a közösség, ami elkezdett kialakulni az elmúlt évek alatt, tovább formálódjon és erősödjön.

RÉSZLETEK ITT

FACEBOOK ESEMÉNY ITT

Hirdetés