:
:

Fotó: Osztie Tibor / DVTK.eu
Szombaton elrajtolnak a Tippmix Női NB I. A elődöntői. A DVTK HUN-Therm a Sopron Basket együttesével küzd meg a fináléba kerülésért. Az egyik fél második sikeréig tartó párharc kezdete előtt Kányási Verával, a DVTK csapatkapitányával beszélgettünk az elmúlt időszakról.
Mielőtt belevágunk az előttünk álló feladatok felvezetésébe, ugorjunk vissza március végére. A Magyar Kupa döntője után volt egy alapszakasz finálé, majd a negyeddöntő a BEAC csapatával. Hogy értékeled ezt az időszakot? Milyen érzésekkel vonultatok a szünetre?
A Magyar Kupa döntőjében elszenvedett fájó vereség után mindannyiunkban volt egy kis csalódottság. A rájátszás első szakaszára azonban sikerült ezen felülemelkedni és csak az aktuális feladatunkra koncentráltunk.
Jól is vettük az első akadályt, a BEAC elleni negyeddöntő párharcot. Akadtak hibák, de összességében meg tudtuk valósítani, amit szerettünk volna. Így érkeztünk el a hosszú szünethez, ahol próbáltuk a saját játékunkat tovább építeni.
Nehéz most a fókuszt visszatenni arra, hogy szombattól újraindul a mókuskerék? Furcsán hangzik ez a kérdés, de a szünetben beköszöntött a jó idő, nagyon sok esemény zajlott, kicsit amolyan szezonvége hangulat uralkodott el.
Sajátos szituáció, valóban. Szerintem még nem volt példa arra, hogy a play-off közepén ilyen hosszú időre leálljunk. Gyakorlatilag a legizgalmasabb rész előtt szakadt félbe a bajnokság és egy mini-alapozást kellett csinálni. Olyan érzés volt, mintha újból a felkészülési időszakban találtuk volna magunkat.
Ez abból a szempontból viszont értékes, hogy nekünk is nagyon sok olyan dolog jött elő az utóbbi időben, amit pontosítani kellett a játékunkban. Tudtunk foglalkozni azokkal, amikre előtte a szezon során nem nyílt mód, hiszen közel 50 tétmérkőzést vívtunk.
Ettől függetlenül mindenki várja már a folytatást. Amikor ilyen közel van a végső szakasza az évadnak, minden játékos rettenetesen készül ezekre a kiemelt play-off mérkőzésekre.

Fotó: Girgász Péter / MKOSZ
Extrém esetben még nyolc tétmeccsetek lehet május közepéig. Milyenek benyomásaid az öltözőben? Milyen állapotban van az utóbbi hetekben végzett munka után a csapat?
Ezt majd az első meccsek fogják megmutatni. Jó edzésmunkát végzünk. Játszottunk felkészülési találkozókat, ott is tudtuk gyakorolni azokat az elemeket, amiket célul tűztünk ki, hogy modellezzünk. Úgy érzem, hogy jó állapotban vagyunk, de a kérdésedre majd a mérkőzések visszajelzései fognak tudni igazi választ adni.
A közösségi oldalakon láthattuk a felvételeket, hogy csapatépítő programokon is részt vettetek. Ilyen fotókat augusztusban, szeptemberben szoktunk látni és akkor teljesen természetesek is. Mivel egész évben együtt vagytok, átutaztátok Európát, csapatkapitányként hogy ítéled meg: áprilisban ez még tud pluszt hozni a közösségetekbe?
Abszolút! A mi csapatunkat mindig is erős közösség jellemezte és az idei szezon során is részben ez alapozta meg a sikereket. A sok mérkőzés mellett arra nem volt időnk, hogy a kosárlabda pályán kívül együtt legyünk.
Ilyen nézve ezek nagyon hasznos alkalmak és biztos vagyok benne, hogy épít és előrébb visz minket. Nyilván egy-egy kávé, közös vacsora szezon közben is része a mindennapoknak, de ez egészen más minőség volt most.

Fotó: DVTK
Forduljunk a Sopron Basket elleni elődöntő párharcra. Mennyire van ott a fejekben a Magyar Kupa vagy az annyira speciális helyzet volt, hogy attól lehet függetleníteni magatokat?
Olyan szempontból speciális helyzet volt, hogy akkoriban 11 nap alatt öt mérkőzést játszottunk – közte egy Euroliga negyeddöntőt. Most egy amolyan alapozó időszak után megyünk bele a bajnoki elődöntő párharcba. Így nézve teljesen más a jelenlegi szituáció, mint a Magyar Kupa.
Olyan szempontból viszont ki kell indulni a kupa tapasztalataiból, hogy várhatóan hasonló mentalitású soproni csapattal fogunk találkozni, mint Győrben. Tanultunk az akkor elkövetett hibákból és szeretnénk a párharcba úgy belemenni, hogy az első perctől dominálni tudjunk.
Ez azt jelenti, hogy meg kell próbálni visszakanyarodni a téli alapszakasz mérkőzések tapasztataihoz?
Valószínű, hogy a Sopron más felállásban lesz, mint a Magyar Kupán, hiszen a sérült játékosaik visszatértek. Ez már önmagában is új helyzetet szülhet, miközben a Magyar Kupa alapvetően is egy speciális helyzet a bajnoki mérkőzésekhez képest. Az összes tapasztalatot értékelni kell, de ez egy teljesen új párharc lesz.

Fotó: Osztie Tibor / DVTK.eu
Az Európa Kupa döntője és az Euroliga Final4 után beszélgetünk. Legyőztétek az idei évadban tétmérkőzésen az Euroliga döntősét, a Villeneuve d’Ascq csapatát és az Európa Kupa győztesét, a London Lions-t. Ezt kimondani óriási dolog és komoly versenyképességet mutat. Higgadtabban, egy hónap távlatából visszatekintve a nemzetközi szezonra, milyen érzések kavarognak benned?
Nagyon büszkének kell lenni az európai szezonunkra és arra, hogy a végül Euroliga döntőjébe jutó Villeneuve d’Ascq csapatával ilyen jó párharcot tudtunk játszani. Sokat profitáltunk ebből a szereplésből.
Mindannyiunk számára a jövőre nézve óriási tapasztalat, hogy az Euroliga Final4 kapujáig elértünk. Amikor nem sikerült belépni rajta, csalódottak voltunk, de mindent összegezve: pozitívan éltük meg az Euroliga szezont. Ez is csak plusz motivációt adott a folytatáshoz.
Sikerült átfordítani úgy, hogy erőt nyerjetek ebből a nagyon komoly versenyképességi élményből?
Úgy érzem, hogy igen. Sokszor bizonyítottuk ebben a szezonban, hogy milyen nagy csapatokat tudunk megverni vagy megszorongatni. Ebből mindenképpen építkezni kell tovább.

Fotó: Rébay Viktor / FIBA.Basketball
Ne mondjuk ki, de mindannyian tudjuk, hogy ezt a szép évadot mi tenné teljessé. Jelent ez plusz terhet?
Terhet nem mondanék, de nyilván mindenkiben van egy kis izgatottság. Azt érzem, hogy inkább átfordult ez most nálunk plusz motivációba. Vége az Euroligának, lement a Magyar Kupa hét és már egyetlen dologra kell fókuszálni.
Pontosan tisztában vagyunk a céljainkkal, a feladatainkkal és azzal is, hogy mit kell tenni ezek elérése érdekében. Ezért mindent meg is teszünk.
Nem éljük meg teherként a ránk váró feladatokat, hanem a legjobb tudásunk szerint teljesítve próbáljuk élvezni minden pillanatát ennek a szezonnak. Ahogy eddig is, ebben számítunk a szurkolóink segítségére. Rengeteget jelentett a támogatásuk az egész évben és várjuk őket a hátralévő mérkőzésekre is.

Fotó: Osztie Tibor / DVTK.eu
