Hirdetés
Magyarország

Bajnoki rangadóval folytatja a Sopron Basket



:

:

Fotó: Márkus Boróka / Sopron Basket

Hirdetés

Szombaton 18 órától a Sopron Basket az NKA Universitas PEAC vendége lesz a bajnokság 8. fordulójában. A címvédő a válogatott szünet utáni második mérkőzésére készül. Laczka Miklóst, a soproniak másodedzőjét kértük arra, hogy foglalja össze a BKG PRIMA Szigetszentmiklós elleni találkozó tapasztalatait és a szombati összecsapással kapcsolatos várakozásait.

November 20., szombat
18:00 NKA Universitas PEAC – Sopron Basket
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Játékvezetők: Győrffy Pál Attila, Nagy Viktor, Szilágyi Bálint (dr. Gincsai János)

A Sopron Basket úgy aratott 98-66-os győzelmet az újonc otthonában, hogy a mérkőzés elején 9 pontos hátrányba került. Előzetesen is várni lehetett, hogy közvetlenül a válogatott programot követően nem lesz egyszerű feladata a Sopronnak egy jól felkészített rivális otthonában és ez be is igazolódott.

“Mi is arról beszéltünk egymás között, hogy tipikus válogatott szünet utáni első meccs volt. Az első egy-két alkalom ilyen szokott lenni. Nem mindegy, hogy a játékos milyen érzésekkel jön a válogatottból, fáradt vagy adott neki egy új lendületet. Mennyire tud ilyen gyors váltásból felpörögni az új feladatokra. Mindig érdekesek ezek a szituációk. A BKG pedig nagyon jól játszott és ezzel megnehezítette a dolgunkat.” – kezdte visszatekintését Laczka Miklós, akinek felvetettük, hogy a második negyedben tapasztalt váltással viszont ezúttal is erőt mutatott a címvédő.

“Valóban voltak jó egyéni teljesítmények, pozitívumok. Jó jel, hogy meccs közben tudtunk váltani, előre lépni. A másik oldalról viszont azt is el kell mondani, hogy a jövőben nem fog beleférni, hogy így kezdjünk egy mérkőzést.” – tette hozzá a soproniak másodedzője.

A Sopron Basket a szünet előtt a Kurszk ellen (8/19 – 42.1%) és visszatérve a BKG ellen (12/22 – 54.5%) is átlag felett értékesítette a hárompontosokat. Arról is kérdeztük Laczka Miklóst, hogy ebben van-e egy tervezett, tudatos változtatás, erősítés a szakmai stáb részéről.

“Nem tudnék ilyet kiemelni. A Kurszk meccsen jól ment az elején és akkor ez a mutató az ott szerzett lendületnek volt köszönhető. A BKG esetében a védekezési stílusukra jellemző, hogy a belső területeket védik és több üres hárompontos helyzetet lehet ellenük kialakítani. Mivel magassági fölényük volt, így több emberrel tömörültek be a festékbe és mutatkozott esély üres kiosztásokra. Ezen kívül inkább egyéni teljesítményekben jön ez ki nálunk. Shey Peddy csatasorba állt, aki jó külső dobó játékos. Jeca is visszatért október végére, aki szintén egy jó külső dobó. Varga Alíznak bementek a dobásai. Az várható volt, hogy nem fog sokáig tartani, amíg nem talál be ilyen százalékkal kintről. Szerdán Varga Sárának is jól ment. Inkább ezek az egyéni dolgok, amik ebben a helyzetben fontosak.” – mondta erről Laczka Miklós.

Fotó: Márkus Boróka / Sopron Basket

A soproni csapatban az ismert hiányzók mellett szerdán nem lépett pályára Gabby Williams, aki a francia válogatottban remekelt az elmúlt hétvégén. Laczka Miklós elmondta, hogy nem előre tervezett pihentetés volt. “Nem arról van szó, hogy azért nem játszott, mert a későbbiekben nagyobb feladat vár rá. Kisebb sérüléssel bajlódott, de reméljük, hogy ez minél hamarabb rendbe fog jönni.” – hangsúlyozta a soproniak másodedzője.

Szombaton Pécsre utazik a Sopron Basket, ahol az NKA Universitas PEAC vendége lesz bajnoki rangadón. “A PEAC egy vereséggel áll a bajnokságban és az Európa Kupa csoportban a 2/2-es mérlege is kifejezetten jónak mondható. Az Európa Kupa csoportok között nagy különbségek láthatóak. A PEAC egy erős csoportban szerepel és jól helyt állnak eddig. Mi is úgy tekintünk rá, hogy ez egy nagyon kemény meccs lesz.”- fogalmazott Laczka Miklós, akit arról is kérdeztünk, hogy mely területeken alakíthat ki fölényt a szombati összecsapáson a soproni együttes.

“Komplett csapat a PEAC jó edzővel, jó szisztémával, erős magyar maggal. Eközben a légiósok is sokat tesznek hozzá. A játék minden elemében jó szintet képviselnek. Vannak gyenge pontjaik, igyekszünk ezeket feltérképezni, de egy-egy dolgot nem lehet kiemelni speciálisan, hogy mivel lehet felülmúlni őket. Nekünk arra kell törekedni, hogy ezt megpróbáljuk az összes lehetséges elemben megtenni. Éppen amiatt, hogy abban rejlik az erejük, amit a bevezetőben is mondtam, hogy komplettek és nagyon egyben vannak.”

A Sopron számára három hét szünet után szerdán egy hagyományosan nehéz helyszínen, Isztambulban a Galatasaray otthonában folytatódik az Euroliga. Ezt megelőzően is egy hasznos lépcsőfok lesz a pécsi fellépés.

“Az biztos.” – erősítette meg Laczka Miklós. “Olyan szintet képviselnek, amely, ha más helyzetben játszanánk velük, akkor benne tartaná a csapatot abban a ritmusban, amit a hétről hétre jövő Euroliga meccsek jelentenek. Most a szünet után pedig talán abban lehet ez egy érdekes dolog, hogy közel olyan erős ellenfélről beszélünk, akikkel az Euroligában találkozunk. A hazai pályájukon lehetnek is annyira veszélyesek. Nem lehet erre úgy tekinteni, hogy ettől jövünk ritmusba. Hanem az egyik legjobb csapat idén a bajnokságban a PEAC és így is kell rájuk készülni.”

Hirdetés