Hirdetés
Magyarország

BEAC – DVTK mérkőzés szombaton



:

:

Hirdetés

Szombaton egy találkozóra kerül sor a hazai élvonalban. Ezen 16 órától az ELTE-BEAC Újbuda fogadja az Aluinvent DVTK-t.

A közelgő olimpiai selejtezők által megkövetelt szünet miatt egy kicsit felemás ez a hétvége az európai női kosárlabdában. Vannak nemzetek, amelyek a szokott menetrendet alkalmazzák. Találunk több példát, ahol péntek estére és szombat délutánra sűrítették be az aktuális bajnoki fordulót. Hazánkban a februári megszakítás alatt mindössze két elhalasztott találkozó pótlását illesztették be. A 13. fordulóból az ELTE-BEAC Újbuda – Aluinvent DVTK csata az első. Jövő héten szombaton pedig lesz majd egy TFSE-PINKK találkozó a 15. fordulóból.

Az ELTE-BEAC Újbuda úgy érkezik ehhez a találkozóhoz, hogy három olyan mérkőzést vívott, melyre a tavaszi alsóházi rájátszás szempontjából is építhet. Korainak tűnhet erről írni így február elején, de ezen kívül összesen öt tétmeccsük lesz Laklóth Annáéknak, amíg március végén el nem kezdődik majd a play-out. A BEAC a Sopron ellen kiemelkedő első félidőt szállított, ezt követően a Csatával három negyeden át nyílt küzdelem alakult ki. A Cegléden pedig a félidőben még 9 ponttal vezetett Balogh Judit együttese. Joggal fogalmazott úgy az edzőnő, hogy “büszkének kell lenni magunkra, mert hetek óta helytállunk nálunk erősebb csapatok ellen.”. A DVTK-val szembeni összecsapás során is a fő hangsúly az lehet, hogy minél hosszabban elhúzza azt a szakaszt a BEAC, amíg hatékonyan meg tudja valósítani az előzetesen megbeszélteket.

Az Aluinvent DVTK kapcsán korábban kiemeltük: remek formát mutat, a december eleji soproni vereség óta a legutóbbi hét találkozóját megnyerte. Mindegyiken 80 pont fölé jutott Cziczás László együttese. A Szekszárd, illetve a TFSE és a ZTE elleni sikerek pedig stabilizálták a csapat a helyét legjobb négy között. Karnyújtásnyira van a második hely az alapszakaszban, erről döntés a Csata elleni rangadón születhet. Ez a mondat akkor igaz, ha az alacsonyabban rangsorolt riválisokkal szemben nem hibáznak Medgyessy Dóráék. Igazából ez adja a tétet és a terhet egy előzetesen kötelezőnek elkönyvelt meccsnek. A DVTK jól használja ki a keretében rejlő támadó-potenciált és a múlt héten a Vasas ellen igazi rutinos profi csapathoz méltóan a 31-9-es első negyedben felépítette azt a különbség, ami meghatározta a folytatást Ezúttal sem lehet más a cél.

A két csapat októberi eleji találkozóját 105-55-re hozta a DVTK hazai pályán. A velencei Euroliga selejtező után, de még Shatori Walker-Kimbrough nélkül szerepelt a házigazda. Jelenleg mindenki egészséges és bevethető miskolci oldalon, ami így az akkori állapotokhoz képest bővebb rotációt enged a szakmai stábnak. A BEAC-nál is történtek változások október óta. Abból a statisztikai lapból tehát messzemenő következtetést nem szabad levonni. Természetesen a lepattanókban (40-26), a szerzett labdákban (14-3) látható különbség vagy éppen a DVTK akkori 56%-os mezőnymutatója azért előrevetít egy képet az előttünk álló találkozónak is.

A mérkőzés kapcsán a BEAC jótékonysági akciót hirdetett:

Ismét meghirdette a “Hozz egy labdát az újbudai ovisoknak!” programját a BEAC

Fotó: DVTK.eu

Hirdetés