BEAC interjúja Balogh Judittal a hazai edzõképzésrõl

Az ELTE-BEAC Újbuda hivatalos honlapja nagyinterjút közölt a csapat vezetõedzõjével Balogh Judittal. Ennek középpontjában ugyanakkor nem a klub mindennapjai álltak, hanem a hazai edzõképzés. Az alábbiakban ezt a kiváló összeállítást ajánljuk.

Fotó: ELTE-BEAC Újbuda/Girgász Péter

Forrás: ELTE-BEAC Újbuda

Már az sem mindennapi, hogy 15. szezonját fejezte be idén Nb1-es csapatunk kispadján, de abban mindenképpen egyedülálló, hogy edzõként és oktatóként egyaránt dolgozik a sportágért vezetõedzõnk, Balogh Bubu. Egy korábbi interjúban azt mondta, a tanítás és az edzõsködés nélkül sem tudná elképzelni az életét – ezúttal arra kértük, a tanár „mivoltát” vegye elõ, és a hazai edzõképzés rejtelmeirõl beszélgettünk vele.

Több képzési formában is lehet edzõi végzettséget szerezni ma Magyarországon, pontosan melyek ezek?

Valóban többféle képzés létezik. Van az OKJ-s képzés, ami érettségire épül. Ez nem tartozik szorosan a TF palettájára, nem is lenne köteles az egyetem csinálni, ez egy plusz képzési forma. Az egyetemi képzésben vannak a kifutó BSc-s hallgatók, akik testnevelõ-edzõ osztott képzésben vettek részt. Ez néhány hallgatót jelent, de mivel nincs határidõ arra, hogy meddig kell befejezniük a tanulmányaikat, még egy darabig valószínûleg hallgatók maradnak. És vannak a normál képzésben résztvevõk – akik között szintén vannak, akik osztott képzésben tanulnak – , ez már kifejezetten a szakedzõi képzés, a hallgatók itt szakosodnak egy adott sportágra az elsõ naptól kezdve. Õk elvégzik a három évet, aztán mehetnek tovább az MSc-re még két évre.

Azon kívül, hogy nyilván több tudást szednek magukra azok, akik még két évet tanulnak, van bármilyen „jogosításbeli” különbség? Például abban, hogy milyen csapatot irányíthatnak?

Ebben a pillanatban nincs, bárki ugyanúgy leülhet egy Nb1-es csapat kispadjára, hiszen a jelenleg ott dolgozók közül sincs mindenkinek felsõoktatásban szerzett végzettsége. Ez egészen addig így lesz, amíg a szövetség nem szigorít ezen, ami nyilván nem egyszerû. Szerintem még 20-30 évig lehet majd OKJ-s képzéssel élvonalbeli együttest irányítani. Elvileg a felnõtt válogatott az egyetlen, amit nem lehet irányítani egyetemi szakedzõi végzettség nélkül. Jó lenne, ha a jövõben azért lenne jelentõsége annak, hogy ki milyen végzettséggel rendelkezik. Akkor talán nem lennének olyan PlayOut kiírások sem, mint a legutóbbi, amikor augusztusban kapunk egy levelet, hogy a korábbi évekhez hasonlóan, heti rendszerességgel játszunk, majd 5 nappal az elsõ meccs elõtt kiderül, hogy mégsem, heti két meccs lesz. Aki kicsit is tanulta ezt a szakmát, az pontosan tudja, hogyan kell felkészíteni egy játékost és ennek mennyi az ideje. Egy hét alatt nem lehet felkészíteni egy csapatot a szerda-szombat ritmusra, három héten át tartó hat meccses sorozatra. Ha az elsõ pillanattól fogva tudjuk azt, hogy ez lesz a menetrend, akkor egy hónappal a PlayOut kezdete elõtt erre kezdjük készíteni a játékosokat. Az egyetemi edzõképzésben részt vevõk komoly háttértudást szereznek, ami nem arról szól, hogy hogyan védjük a labdás kettõ-kettõt, vagy hogyan kell ziccert dobni, sokkal inkább olyan tudás, amit ma már a felkészítésben, a sporttudományban nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Milyen típusú háttértudásra van szüksége ma egy kosárlabdaedzõnek?

Nagyon széles a skála. Élettan, edzéselmélet, pedagógia, pszichológia, biomechanika, csak hogy néhányat mondjunk. Ez az a plusz, amit az egyetemen adunk, az OKJ-n inkább csak alapszinten. A szakma változik, holnap jöhet egy új védekezési forma, ami felülírja a korábbiakat. Az OKJ arra jó, hogy rendszerbe tudjuk foglalni a tudást, hogy jobban átlássák a hallgatók, de nem adjuk a kezükbe az „örök igazságot”, hogy valamit csak így lehet és punktum. Inkább arra szolgál, hogy a hallgatók elkezdjenek gondolkodni, és ne sablonokból dolgozzanak. Sokakban erõsen rögzül az, hogy õket hogyan tanították, nem könnyû átformálni a gondolkodásukat, hogy merjenek elszakadni a megszokott módszerektõl, gyakorlatoktól. Fontos, hogy ne mindenben azt vigyék tovább, amit az õ edzõjük csinált, mert akkor csak görgetjük magunk elõtt azt, amit az 1920-as években csináltak. Az OKJ igazából egy alap, amit a szakmából adunk, inkább mondanám figyelem- és érdeklõdésfelkeltésnek, az összes többi tudást az egyetemen lehet megszerezni. Persze lehet, sõt kell is olvasni, de az, hogy milyen területeket érdemes átnézni, arra az egyetemi képzés világít rá.

 
Akár az egyetemen, akár az OKJ-s képzésen mennyire látod azt menet közben, hogy ki az, aki aztán valóban ott fog majd állni a pálya mellett?

Az elsõ csoportom kivétel nélkül gyakorló edzõkbõl állt, volt, akinek jóval nagyobb tapasztalata volt, mint nekem. Most várjuk azt a fiatal generációt, amelyiknek nincs elõzetes tapasztalata. Azt nagyon nehéz elõre megmondani, hogy kibõl mi lesz, mert igazából akkor derül ki, ha valakit látsz hosszabb távon egyedül dolgozni. Azt, hogy ki az érdeklõdõ, ki az, aki kreatív, azt nyilván látjuk, de minden szakmához nagyon sok minden kell, ez az edzõk esetében sincs másképp. Azt nem tudom megfogalmazni, mitõl lesz valaki jó edzõ – azt már hallottuk, hogy sok rossz edzõ van Magyarországon. Én nem gondolom, hogy sok rossz edzõ van. Szerintem sok olyan edzõ van, akinek nem sikerült megváltoztatni a gondolkodását, de ennyi az egész. És akkor elgondolkodhatunk azon, hogy mit tettünk azért, hogy ez megváltozzon. Mondhatjuk azt valakire, hogy rossz, de a valódi kérdés az, hogy tettünk-e érte valamit, hogy jobb legyen. Az edzõk szerintem nem rosszak vagy jók, ez olyan, mint a dobás, nem csak így jó, úgy is jó lehet. Inkább arról van szó, hogy ki mennyit tesz hozzá kútfõbõl, mennyit fejlõdik, olvas, nézelõdik. Ma már a világ kitárult, csak az idõ szab korlátot annak, hogy ki mennyit foglalkozik ezzel. Nagyon fontos a nyitottság, ez pedig sajnos Magyarországon nem jellemzõ az edzõkre. Hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy ez hülyeség, anélkül, hogy megnéznék, meghallgatnák, kipróbálnák. Pedig, ha nem is öles léptekkel, de ez a sportág is változik, és minden változás úgy kezdõdik, hogy valamire elõször rámondják, hogy ez hülyeség, aztán kiderül menet közben, hogy mégis mûködik. Ez a sportág sem fekete és fehér, sok módszerrel lehet ugyanoda eljutni.

Említetted, hogy sokan gyakorló edzõként kerülnek a különbözõ képzésekre. Vannak olyan edzõink a BEAC-ban, többen is, akik az iskolapadba beülve is találkoznak veled.

Valóban, most is van például a saját edzõink között olyan, akivel nemrég OKJ-s képzésen találkoztam, és nem tudtam, hogy ott lesz. Nem gondolom, hogy ettõl azt kell, hogy képviseljék, amit én, azt viszont fontosnak tartom, hogy átlássák az egész rendszert, onnantól kezdve, hogy a 6 éves gyerek bejön az elsõ edzésre, és mit csináljunk vele, hogyan kezeljük a szülõket. Fontos, hogy ne csupán egyetlen aspektusból lássák a játékot, hanem hozzáképzeljenek mindent. Hiszen, ha ma arról beszélünk, hogy mitõl játszik jól egy csapat, vagy mitõl fejlõdik jól egy gyerek, esetleg gyorsabban jut magasabb szintre, az egyértelmûen annak köszönhetõ, hogy sokoldalúan fejlesztik. Ma már az a feladatunk, hogy az egész környezetét úgy alakítsuk, hogy az optimális legyen a fejlõdéséhez. Az edzõi munka nem csak arról szól, hogy bejövök és edzést tartok. Rengeteg mindent figyelembe kell venni. Például, hogyan szervezem a csapatot edzés közben, ki kivel lesz együtt. Mindig ugyanazok vagy mindig mások? Kilóg valaki a sorból? Berakod a többiek közé? Adsz neki olyan feladatot, amiben õ lehet a legjobb, és elfogadják a többiek? Ez azért is különösen fontos, mert ez egy közösségi játék, egymásra vagyunk utalva. De ez csak egy apró részlet. Mondhatnám a fizikai felkészítést, a rehabilitációt, a regenerációt, a megelõzést, nagyon sok mindenre kell odafigyelni. Minden tanítványomnak azt szoktam mondani, hogy én elmondom, amit gondolok, sokféle aspektusból bemutatom, hogy mit gondolnak mások, a választás és a döntés viszont az övék, és soha, de soha nem kell velem egyetérteni. De ha elkezdünk vitatkozni, akkor érveik legyenek. A kulcs a gondolkodás, ami az itthoni edzõkbõl gyakran hiányzik. Ez a mi felelõsségünk is, ami nem merülhet ki abban, hogy azt mondjuk, hogy sok rossz edzõ van Magyarországon, majd feltesszük a kezünket és nem teszünk a megváltoztatásáért semmit. Az nagyon merész dolog.

Annak idején azt mondtad, hogy a két dolog, a tanítás és az edzõsködés együtt van jelen az életedben. Volt olyan, amikor úgy érezted, valamelyik elõrébb került a másiknál?

Igazából a két dolog segíti egymást. Nem tudnám elképzelni, hogy úgy tanítsak, hogy nem vagyok gyakorló edzõ. Nagyon meg kell alapozni azt, amivel kiállok a hallgatók elé hétrõl hétre. Kell tudományos, de kell gyakorlati alapjának is lennie. A kérdés ugyanakkor a másik oldalról nézve is érdekes. A tanítás miatt nagyon sok mindennek kell utánaolvasni, utánajárni, rengeteg meccset kell megnézni, elemezni, ezáltal viszont gyakorló edzõként is szélesebb spektrumból nézem a játékot.

Gondolkodtál már azon, hogy hányan lehetnek olyanok, mondjuk az Nb1-es klubokban, utánpótlás szinten is, akikkel te tanítványként is találkoztál?

Hú, nagyon sokan. Nemrég egy edzõtovábbképzõn ülve felnéztem a lelátóra, és rácsodálkoztam, hogy mennyi ott ülõ kollégát tanítottam. A TF-en eltöltött kilenc év alatt száznál is több tanítványom volt már, az OKJ-vel és a korábbi szakirányú továbbképzéssel kiegészítve inkább kétszáz körüli már ez a szám. Jó érzés sokakkal találkozni, beszélgetni, hogy na, mi újság mondjuk Tiszaújvárosban vagy az ország egy másik szegletében.

Ha minden igaz, a jövõ évi tanítványaid között ismét lesznek BEAC-os kötõdésûek is.

Ez az élet rendje, aki ezzel a szakmával hosszú távon akar foglalkozni, annak logikus lépés, hogy megszerezze a lehetséges legmagasabb végzettséget. És nem azért, hogy a kosárlabdában mondjuk játékosként jobb legyen, mert ez nincs törvényszerûen így, hanem hogy komplexen nézze az egészet.

Aki mondjuk egy edzõképzéssel a zsebében pattogtat a pályán, annál érzékelhetõ, hogy máshogy gondolkodik a pályán?

Így nem, talán késõbb. Ehhez meg kell érni. A tudás megszerzése és annak szintetizálása nem feltétlenül egyidõben zajlik. Kicsit olyan ez, mint amikor nyelvet tanulsz, ahhoz is idõ kell, amíg összeáll egy rendszerré az összes megszerzett tudás. Talán, ha valaki egyszerre edzõsködik és játszik is, és tudja egyidõben kívülrõl és belülrõl is szemlélni a pályán zajló folyamatokat, akkor ott van ennek jelentõsége.

Forrás: ELTE-BEAC Újbuda