Bebiztosította második helyét az alapszakaszban a DVTK
:
:
A 22. fordulóból előrehozott mérkőzésen az Aluinvent DVTK 88-82-re múlta felül a PEAC-Pécs együttesét.
Az első három percben 6-0-s előnybe került a PEAC. A DVTK kosárcsendjét Ziomara Morrison és Medgyessy Dóra két-két triplája törte meg, így korai hátránya után 13-12-re felzárkózott a házigazda. Nem sokkal később 16-15-nél pedig már a DVTK járt előrébb. 10 perc játék után végül 19-19 állt az eredményjelzőn. A második negyedtől Medgyessy Dóra játékára nem számíthatott Cziczás László, de a DVTK 27-27 után így is komoly lépéselőnybe került. Amikor Zele Dorina ziccert értékesített, már 39-29-re ment a miskolci gárda. A félidő hajrája Shatori Walker-Kimbrough-ról szólt, aki egymaga 7 pontot szerzett másfél perc leforgása alatt. A legnagyobb különbség 17 egység volt a felek között.

Fotó: DVTK.eu
A harmadik negyednek 48-36-ról futottak neki a csapatok. Továbbra is a DVTK akarata érvényesült. Végül 56-43 után Skoric, Walker-Kimbrough és Szücs találataival 63-43-nál először érte el a lélektani 20 pontot a differencia. A folytatásban 16-20 egység között állandósult a hazai előny. A záró szakasznak 69-53-ról futottak neki a felek. A DVTK sokáig stabilan menedzselte jelentős vezetését. Az utolsó öt percbe 81-64-ról érkeztek a csapatok. A PEAC keményen küzdött és nem engedte el a végjátékot. Az utolsó percben Hegedűs Janka triplája egészen 86-82-re felhozta a pécsieket. A DVTK sikere nem forgott veszélyben, Ziomara Morrison duplája alakította ki a 88-82-es végeredményt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a miskolci együttes a vasárnapi Sopron elleni bajnoki rangadó eredményétől függetlenül megszerezte az alapszakasz második helyét.
Eredmény
Aluinvent DVTK – PEAC-Pécs 88-82 (19-19, 29-17, 21-17, 19-29)
Legjobb dobók
Aluinvent DVTK: Ziomara Morrison 21/9, Shatori Walker-Kimbrough 20/3, Maja Skoric 10/3.
PEAC-Pécs: Taisiia Udodenko 24/12, Maegan Conwright 18/6, Hegedűs Janka 13/6.
Statisztika
