:
:
Lezárult az NBA Las Vegas-i Nyári Ligája, ahol a tavalyi évhez hasonlóan ismét vezetõedzõként irányította Becky Hammon a San Antonio Spurs-t. Ezúttal ugyan nem voltak gyõzelmi esélyei a csapattal, de Hammon így is elégedetten értékelt.
Az NBA Nyári Ligájának feladata, hogy elsõsorban a fõszezonban kevesebb lehetõséget kapó, illetve szabadon igazolható játékosok megmutathassák magukat a csapatok szakmai stábjainak. A Spurs-nél ezúttal is sok játékos kapott lehetõséget, ráadásul menet közben két legjobbjukat pihentették, hogy mások is bizonyíthassanak. Ennek megfelelõen nem volt alkalma Becky Hammom-nak a végsõ gyõzelmet megcélozni, de így is elégedetten értékelt.
„Senki sem sérült meg. Nagyon sokan értékes játékpercekre felhúzhatták a Spurs mezét és megmutathatták, hogy mire lehetnek képesek. Számomra ez az igazi siker ilyenkor.” – mondta Hammon, akit egyre jobban elfogad a szakma. Az utolsó meccset követõ sajtótájékoztatón ki is emelte: az elsõ évhez képest, amikor mindenki elkerülhetetlenül arról beszélt, hogy elsõ nõi edzõként dolgozik, most már ez szóba sem került.
„Átléptünk már ezen a kérdésen… Nagyszerû srácok érkeztek, hogy kipróbálják magukat. Akartak dolgozni és remek munkát végeztek az edzéseken, a mérkõzéseken.” – mondta Hammon, majd elismerte, hogy most már lényegesen otthonosabban mozgott ebben a közegben, mint tavaly. „Sokkal magabiztosabb voltam, mint tavaly ilyenkor. Akár a játék, az idõkérések menedzselését nézve, akár a cserék kezelésében, a faultok követésében. Minden könnyebb volt, mint egy évvel ezelõtt.”
