Hirdetés
3x3

Bécsi erőfelmérő előtt a 3×3-as válogatott – Földi Attilát kérdeztük



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Kedden és szerdán Bécsben szerepel egy rangos nemzetközi tornán a 3×3-as válogatottunk. A mezőnyben Magyarország mellett a házigazda Ausztria, Spanyolország, Olaszország és Szlovákia válogatottja kapott helyet. Népes magyar küldöttség vesz részt a tornán, hiszen két felnőtt és egy U23-as négyessel képviselteti magát hazánk. Földi Attilát a felnőtt válogatott szövetségi kapitányát kérdeztük a felkészülésről.

Múlt héten kedden állt újra munkába a válogatott. Az egyetlen hosszabb nyári pihenőtökről milyen állapotban tért vissza a csapat?

Meglepően jóban. Ha szabad így fogalmazni, arra számítottam, hogy jobban „leépülnek” a játékosok, mivel mindenki kiengedett, nyaralt egy nagyon intenzív időszak után. Szerencsére jó állapotban érkeztek vissza, tudtunk haladni a munkával. Belefért ennyi leállás.

Amikor utoljára beszéltünk, akkor még egy tulln-i verseny volt tervben. Azt váltotta fel ez a bécsi esemény. Mi a különbség a kettő között?

A kettő között az a különbség, hogy a tulln-i verseny az Austria Tour része lett volna, ez pedig egy önálló esemény. A résztvevők többségének felkészülés Prágára. Oda mi nem kerültünk be a mezőnybe, de hamarosan megyünk Mongóliába és mindenképpen szerettünk volna játszani előtte. Az U23 pedig a Nemzetek Ligájára készül és nekik is fontos, hogy játékban legyenek. Nyár végéhez közeledve még egyszer a teljes keretet össze tudtuk hozni. Augusztusban már nehezebb lesz, miután elindul a klubok felkészülése, de akkor is megpróbálunk helytállni.

Kik alkotják a felnőtt keretet?

Ha a felnőtt keretet vesszük, akkor hat fő áll rendelkezésre. A bordeaux-i és előtte a poitiers-i tornán szereplők, tehát Papp Dia, Böröndy Vivi, Tóth Franka, Révész Luca, Kányási Veronika és Hegedűs Janka. Hozzánk szállt be az edzésekre Varga Eszter. Az U23-as Nemzetek Ligájában szereplő keretbe nem került be, de amióta Farkas Petrának vissza kellett térnie az Egyesült Államokba, besegít nekünk. Abban állapodtunk meg Eszterrel, ha lesz lehetőség, akkor kisebb tornán igyekszünk neki esélyt adni a versenyzésre.

Ezen kívül, akik a mi keretünkbe is tartoznak, de döntően az U23-mal játszanak: Tóth Orsi, Jáhni Zsófia és Pusztai Petra. Közülük Tóth Orsi a felnőttet fogja erősíteni Bécsben. Lényegében a felnőtt és az U23 együtt dolgozott végig a múlt héten. Hivatalosan Bécsben két felnőtt és egy U23-as négyes fog szerepelni.

Ilyenkor lehet, egyáltalán érdemes még újítani a játékban?

Nagyon nagy változtatás már nem lesz. Nincs is rá idő és így nyár vége felé nem is érdemes belenyúlni. Az augusztusi tornákat már nem előzi meg hosszú összetartás. A klubokban edzésben lesznek a játékosok. A mi menetrendünk ilyenkor úgy néz majd ki, hogy találkozunk és indulunk is az adott tornára.

Azzal a repertoárral, amit eddig kialakítottunk, ez a szezon már el fog menni. Ennek az az előnye, hogy lehetővé teszi az átjárást az U23-as csapattal, mert az elvek, az alapjáték ugyanaz. Nyilván nekünk útközben kellett kisebb változtatást eszközölni, de ezt úgy tudom szemléltetni, hogy aki az U23-ból beszállt hozzánk, az két edzést követően már érezte ezeket. Ennyire minimális a különbség.

Maradva még egy kicsit a játékunknál. Meglátjuk, hogy milyenek lesznek a lehetőségek, de én nagyon szeretném Jáhni Zsófit és Tóth Orsit Women’s Series versenyen is látni. Fontos nekünk a Nemzetek Ligája és most az az elsődleges, de nagy torna versenyhelyzetében is megnézném őket. Orsi volt velünk Belgrádban és ott szépen muzsikált. Zsófi nem játszott még ezzel a csapattal. Ahogy telik az idő, úgy látom, hogy alkalmas lenne rá. Azzal, hogy ő nem amolyan klasszikus magasember, a gyors játékunkba akár az egyik legjobban is klappolhatna, ezért kellene megnézni.

A további program hogy néz ki? Az biztos, hogy Bécs után augusztus 5-6. Mongólia. Ennél távolabb tudsz tervezni?

Ha jók az információim, akkor éppen a bécsi torna alatt fogják kihirdetni az eaubonne-i mezőnyt. Ez az utolsó idei európai FIBA 3×3 Women’s Series torna. Szeretnénk ezen elindulni, de nyilván az a FIBA döntése. Arra nem tudok válaszolni, hogy ha oda nem választanak be, akkor lesz-e lehetőség a kanadai tornára. Ezzel csak akkor foglalkozunk, ha Eaubonne nem lesz meg. Mivel a következő két európai tornán (Prága, Bukarest) nem vehetünk részt, így nagyon bízom benne, hogy ezt már megkapjuk.

Ha sikerül jól teljesíteni Mongóliában és Eaubonne-ban részt vehetünk, ráadásul jó eredményt érnénk el, akkor ez a két torna talán elég lehet a konstancai Women’s Series döntőre. Ez természetesen még rengeteg dologtól függ. Az ellenfelek és a mi eredményeinktől, de azt gondolom, hogy két jó szereplés reális esélyt teremtene a szeptemberi döntőre.

Az előttünk álló két napban önmagában annak nagy értéke van, hogy például Spanyolországgal, Olaszországgal is megmérkőzhet a csapat. Ettől függetlenül ez a bécsi torna pontszerző lesz?

Ez ugyanúgy pontszerző, mint az Austria Tour lett volna, de elenyésző pontot ad egy Women’s Series tornához képest. Hasonló kaliberű, mint St. Pölten, ahol 450 pontot kaptak fejenként a lányok. Összehasonlításképpen Papp Dia Bordeaux után 23000 pontot kapott. Ha mind a három csapat hozna pontokat Bécsből, akkor jelenthet kis pluszt. Itt azonban nem ez az elsődleges, hanem a szakmai oldala, amire utaltál az előbb. Erős mezőnyben felkészülési lehetőség az augusztusi versenyekre.

Egyébként eddig a kis tornákkal 20000 pont körül gyűjtöttünk, ami nem rossz, de ismétlem magam: nem hasonlítható a Women’s Series-hez. Ezek a kis tornák akkor tudnának igazán sokat dobni, ha rendszeresen lenne ilyen verseny. Gyakorlatilag minden hétvégén egy-egy. Ebben az esetben a nyár elejétől a végéig össze lehetne hozni egy tisztességes pontszámot, ami, ha nem is perdöntő, de egy stabilabb háttér lenne.

Zárásul ugyanazt tudom mondani, mint korábban: november elsején lehet majd értékelni az évet, mert akkor lezárják a világranglistát és kiderül, hogy sikerült-e kvalifikálni a világbajnokságra. A fő célunk továbbra is az.

Hirdetés