Hirdetés
Archivum

Befejezi mûködését a YDÜ nõi kosárlabda csapata



:

:

Hirdetés

A Yakin Dogu Universitesi a hivatalos honlapján jelentette be, hogy az észak-ciprusi székhelyû egyetem felszámolja a profi nõi kosárlabdával kapcsolatos tevékenységét.

Fotó: Yakin Dogu Universitesi

Fotó: Yakin Dogu Universitesi

A Yakin Dogu Universitesi a hivatalos felületein egy angolul és törökül is elérhetõ közleményt publikált, melyet az egyetem kuratóriumának az elnöke Prof. Dr. İrfan S. Günsel jegyez. Ebben kiemelésre került, hogy a nõi kosárlabda csapat teljesítette azt a célt, amiért életre hívták. Nyert öt trófeát, köztük tavaly az Európa Kupának köszönhetõen egy nemzetközi sikert is elkönyvelhetett. Ezzel bizonyította, hogy az egyetem és maga Észak-Ciprus is meghatározó erõ lehet a sportban. A közlemény szerint Észak-Ciprusnak szüksége volt egy ilyen példára.

Megszólalt Isik Eyigüngör, a YDÜ égisze alatt mûködõ sportklub elnöke is, akinek a megbízatása kedden véget ért. A sportvezetõ elmondta, hogy a döntés már szezon közben megszületett. Ennek oka pedig, hogy a hazai mérkõzéseiket nem rendezhették Észak-Cipruson. A nagy sikereket ott szerették volna elérni – fogalmazott, majd hozzátette: ez nem rajtuk múlt, hiszen minden feltételt megteremtettek volna, hanem a szövetségen. A sportvezetõ azt is hangsúlyozta, hogy a játékosok és a klub összes alkalmazottja felé minden kötelezettségüket teljesítették eddig és a még hátralévõket is teljesíteni fogják, mivel a döntés nem financiális jellegû.

A YDÜ az elmúlt két évben öt trófeát nyert. Tavaly Törökországban a bajnoki címet és a kupát is elhódították, illetve az Európa Kupában is felértek a csúcsra. Idén decemberben az Elnöki Kupát is megszerezték, majd februárban megvédték a címüket a Török Kupában. Tavasszal bejutottak az Euroliga Final Four-ba, ahol végül negyedik helyen zártak. A bajnokságot és ezzel a mûködésüket pedig idén ezüstéremmel fejezték be.

Hirdetés